Ruszó Krisztián nem igazán talált önmagára a Salgó Rallye-n, Geró Gabival azonban mégis összehoztak egy győzelmet a Lada Kupában, az öt gyorsasági szakasz végére. Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.

A Nyerges Rallye nem sikerült rosszul nektek, a mezőny elejében zártátok az évnyitó futamot. Milyen tervekkel utaztatok ezután Salgótarjánba?

Vegyesek voltak az érzéseink már a rajt előtt is, mert nekem nem a szívem csücske a Salgó Rallye, valahogy sosem sikerül elkapni a jó ritmust Cereden. Most megmondom őszintén, hogy valahogy mégis rátaláltam, igaz kellett hozzá két kör, hogy harmadjára már elfogadható módon letaláljak rajta. Mindenképpen szerettünk volna Nógrádban is a mezőny elejében végezni, a tervünk az volt, hogy a dobogóra álljunk az összetett értékelésben, ez végül elég messze került ez tőlünk.

@rallye2.hu

Ruszó Krisztián-Geró Gábor Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Annyira azért nem, de tény és való, hogy nem fértek be a Top5-be. Milyen volt a versenyetek?

A pályákra nem volt panaszunk, jó szakaszok szerepeltek az útvonallapon, még úgy is ezt mondom, hogy nem ezek a kedvenc gyorsaságiaim.

Köztudott, hogy te a rosszabb minőségű, dobálós, technikás pályákért rajongsz. Szuhával azért igyekeztek a te kedvedre is tenni egy kicsit…

Pont Szuha volt az érdekes! Még soha nem mentem Szuhán, jó szakasznak tartom, de nem tudtam rajta úgy leszaladni, hogy az valóban jó legyen. Sem elsőre, sem másodikra, talán harmadjára már az is jó lett volna, mint Cered. Addigra az itinerben már valószínűleg össze tudtam volna rakni, hogy hol vannak pontatlanságok és mire kell figyelnünk ahhoz, hogy gyorsak és pontosak legyünk. A pálya felírásakor nekem nagyon tetszett ez a szakasz, mégsem tudtunk úgy lemenni rajta, ahogy ezt gondoltam. Az erdei részt egészen biztosan túlzottan elóvatoskodtam, erre már az első nekifutás után rájöttünk, a másodikra próbáltunk rajta javítani, de a stopper nem azt mutatta, hogy sikerrel jártunk volna. Az autónk jól működött, különösen nagy munka nem volt vele, extra feladatot nem adott a fiúknak a szervízben. A legnagyobb kihívást a jobb első lengéscsillapítónak a cseréje jelentette, de ez a csapatnak meg sem kottyant pillanatok alatt elvégezték a srácok a javítást. Köszönet nekik érte, ezúttal is fantasztikusak voltak.

A hétvégénk egyik hibaforrása valószínűleg az volt, hogy érzésem szerint teljesen a tudásom alatt teljesítettem, nem találtam magamat a versenyautóban. Végül az abszolút értékelés nyolcadik helyén zártunk, a kategóriában negyedikek lettünk, a Lada Kupában pedig az első helyet szereztük meg. A márkakupán kívül egyértelműen elmaradtunk a várakozásoktól, de nagyon örültünk annak, hogy a célban fejeztük be a Salgó Rallye-t, és pontokat szereztünk. Ez utólag teljesen mindegy, hiszen a verseny utáni napon, vasárnap rettenetes veszteség érte a csapatot. Szörnyű hírt kaptunk egy nagyon jó barátunkról, aki egyben a motorépítőnk is volt. Egyszerűen nem akartuk elhinni, amikor megtudtuk, hogy Orbán Norbi váratlanul elhunyt. Nagyon megrázott mindenkit és természetesen engem is a hívás, hiszen hosszú évtizedek óta szoros, baráti kapcsolatban álltunk Norbival, rettenetesen szomorúak vagyunk, nagyon nehéz most bármit is mondani, óriási veszteség ért minket és a rallye-t is a halálával.

Folytatás?

Bizakodunk benne, hogy egy kicsivel több sikerrel járunk majd Pécs környékén, mert nevezünk a Mecsek Rallye-ra, de ugye elhiszed azt nekem, hogy számunkra most nem a versenyzés az elsődleges?

Nyugodj békében Orbán Norbi!

1976-2023

 

Köszönjük szépen Partnereink segítségét, és Orbán Norbinak a mindig fantasztikus motort!

Hálásak vagyunk a családunknak, amiért elviselik a távollétünket, a csapatnak a munkájáért, a barátainknak, a szurkolóinknak pedig a biztatásért!

Köszönjük Norbinak, Zsoltinak, Baxinak a szervizben végzett kiváló munkáját!

@rallye2.hu

Ruszó Krisztián-Geró Gábor Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!