Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Szabó Zoltán: Kicsit elhittük, hogy elsők is lehetünk

Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland sikeresen teljesítette a Kazincbarcika Rallye-t, megvalósította az éves terveit, és végül csak egy hajszállal, vagy talán még annyival sem maradtak le a P13-as géposztály bajnoki címéről. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

Az éves értékelésben, az utolsó forduló előtt elérhető közelségbe került hozzátok a P13-as géposztály bajnoki címe. Milyen tervekkel érkeztetek meg Kazincbarcikára?

Azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy célba érjünk, hiszen a pontokat ott osztogatták, az éves értékelésben előttünk állók pedig nem neveztek az évzáró futamra. Számolgattunk, alaposan felkészültünk, de Kazincbarcikán, az utolsó szakaszon, a power stage-en kútba esett minden tervünk. Ott csak ketten tudtunk elrajtolni a géposztályban, emiatt nem tudtunk plusz pontot szerezni, így nekünk év végén a második hely jut majd Bukulya Istvánék, azaz Buksiék mögött. Kazincbarcikán is másodikak lettünk a P13-ban.

Mi történt veletek a gyorsasági szakaszokon?

Elsőként azt szeretném megemlíteni, hogy nekünk nagyon tetszett az egész verseny, kiváló volt a szervezés, annak pedig különösen örültünk, hogy rengeteg néző gyűlt össze a rajt és a céldobogónál, valamint a gyorsasági szakaszok mentén is. Egy-két kalandunk volt a rudabányai gyorsaságin, egyszer komolyabban is megcsúsztunk, de meg tudtuk oldani, mindegyiknél a pályán maradtunk. A lassítókkal jóban voltunk, árokban nem jártunk, defektet, büntetést nem kaptunk és megforgásunk sem volt. Az autónk végig tökéletesen működött, csak az önindítóval akadt egyszer problémánk, de azt megoldottuk a szervizben.

Ilyen nyugodt, és jól szervezett versenyeket kívánok a versenyzőtársainknak és magunknak is 2022-re. A céldobogón rendben átgurultunk, és örültünk a második helyünkért járó kupáknak. Az éves elvárásunk az volt, hogy a dobogón zárjuk az idei esztendőt a kategóriában, ez sikerült teljesítenünk. Egy kicsit elhittük, hogy győzhetünk, de végül azonos pontszámot értünk el Buksiékkal, ám az ózdi győzelmüknek köszönhetően ők kapják majd meg a nagyobb trófeákat a szakági díjátadó gálán. Gratulálunk nekik!

Véget ért a 2021-es évetek, vagy fogtok még versenyezni idén valahol?

Amennyiben a Szilveszter Rallye-t megrendezik, megrendezhetik, akkor ott még megyünk egyet. Azt tervezzük, hogy utcai gumikkal csapatunk egy jót a nézők és a magunk kedvéért. Jövőre pedig visszatérünk a Rally2 Bajnokság P13-as géposztályába.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük