Szabó Zoltán és Kuli József szinte a Zemplén Rallye végéig vezette a P13-as kategóriát, de még az is belefért nekik, hogy az utolsó szakaszon kiengedjék a kezükből az irányítást, mert  bajnoki címet így is bezsebelték az év végére. Szabó Zoltánnal beszélgettünk. 

 

Úgy jöttetek a Zemplén Rallye-ra, hogy nem vezettétek a P13-as kategóriát, de jó esélyetek volt a bajnoki címre megszerzésére az év végén. Hogyan készültetek erre a versenyre? Mit vártatok tőle?

A Győr Rallye után rendbe kellett szednünk az autónkat, hogy rajtkészek tudjunk lenni a Zemplén Rallye-ra, amit csak lehetett, azt elkövettük ezért. Minden alkatrészt átnéztünk, ami csak szóba jöhetett, kicseréltünk, így készültünk a versenyre. Igyekeztünk kizárni az összes technikai gond lehetőségét, hogy a műszaki probléma ne tudjon hátráltatni minket. Csak esetleg az időjárás és az ellenfelek.

@rallye2.hu

Szabó Zoltán-Kuli József Zemplén Rallye 2025 Rallye2 Gy1 Mád-Mezőzombor Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

A Zemplén Rallye a közelsége ellenére nem volt teljesen hazai nektek.

Miskolciak vagyunk, ám a Zemplénben alig mentünk eddig, legfeljebb kétszer, vagy háromszor. A Diósgyőr Rallye a mi igazi hazai rallye-nk.

Milyen volt, hogy alakult az évzáró versenyetek? 

Mádon, reggel a P13-as géposztály legjobb idejével sikerült letalálnunk, jól indult a nap, örültünk neki. Pályafutásom során én soha nem kaptam még defektet, az Erdőbényén átestünk a tűzkeresztségen, ezzel az érzéssel is meg kellett ismerkedni, de lejutottunk a pályáról, ott csak második időt tudtunk jönni. Az első szervizben generátort kellett javítani, kicserélték a fiúk, köszönjük szépen nekik! A harmadik és negyedik gyorsaságit megnyertük, de utána az önindító kezdett vacakolni, ahelyett is újat szereltek be a fiúk szervizben. Az utolsó gyorsaságin nagyon hiányzott a nagyobbik lámpasorunk, arra szükség lett volna, de nem fogjuk erre, hogy ezen úszott el a kategóriagyőzelmünk. Az utolsó szakaszon Furák Ádámék nagyon ügyesek voltak, szépen lehozták a szakaszt. Mi számolgattunk már, hogy nekünk a második hely is elég, úgyhogy nem forszíroztuk túlságosan, sőt a szervizben a fiúk külön megkértek rá, hogy ne feszítsük túl a húrt. Megtettem, beértünk, karcmentes autóval, megszereztük a második helyet és a kellő pontokat az év végére. Nagyon sok megcsúszásunk volt a murvás, fehér aszfaltos szakaszokon. Az utolsó gyorson a sötétben volt olyan, amire nem számítottam, de azokat is sikerült kimozogni, mindent megúsztunk, átgurultunk a céldobogón.

Meglett a bajnoki cím a géposztályban, Szerencsen pedig megszereztétek a P13-as kategória második helyét. Elégedettek vagytok ezzel?

Igen, elégedettek vagyunk. Az este elég erősre sikerült, megvolt az ünneplés is.

Folytatás? Idén mentek-e még valahol, Szilveszter Rallye-n, vagy egy kisebb teszten?

A Szilveszter Rallye-n még gondolkodunk, megvárjuk, hogy milyen szakaszok lesznek. Ha ismét ilyen parkolós dolgok lesznek, akkor lehet kihagyjuk, mert számunkra az annyira nem vonzó, de ha lesznek értelmezhető szakaszok, akkor szívesen indulunk rajta. Nem kérdés, hogy kizárólag kapartatós gumival, nem slick-kel. Szó sem lehet róla, hogy időre menjünk, csakis a látvány lenne a lényeg.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

@rallye2.hu

Szabó Zoltán-Kuli József Zemplén Rallye 2025 Rallye2 Gy3 Mád-Mezőzombor Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!