Szabó Norbi és Tárkányi Sanyi roppant jó időket autózott, és az eredményeiket elnézve közel jártak az élmezőnyhöz mégis kupák és pontok nélkül gurultak csak át Szombathelyen, a célkapun. Számukra az első napon ért véget érdemben az Iseum Rallye. Emiatt mérgelődik is Norbi, de mégsem a csalódottságuk okán hagynak ki most legalább egy futamot. A tervekről, és a szombathelyi versenyhétvégéről Szabó Norberttel beszélgettünk.

Miskolcon megadta magát a motor a Ladátokban. Nagy volt a hajtás Szombathelyig?

A Ladánk erőforrása Havassy Péter mester úr kezei között kapott új erőre. Nagy gond nem volt vele, a problémát az jelentette, hogy egy szelephimba eltört, és elszakadt a vezérműlánc. Komoly baj tehát nem volt, – bár lehetett volna – csak le kellett ellenőrizni mindent, ami ugye sokszor több feladatot jelent, mint egy komolyabb javítás. Összességében elég jól, és relatíve olcsón jöttünk ki ebből a sztoriból. Amíg a motorunk „gyógyult”, addig a csapatunk is serényen dolgozott, átalakították a futóművet murvára, illetve leburkolták a Ladánk alját. Aztán amikor megérkezett a motor, azt is visszaszereltük, és elindultunk a Szombathely Rallye-ra. Útközben beugrottunk a Havassy Motorsport műhelyébe, Peti bácsi állított még egyet a motoron, és utána folytattuk az utunkat a teszt helyszínére, Káldra. Három kört tudtunk autózni, jó volt, hogy a rajt előtt át tudtunk egy kicsit szellemülni a murvára.

A ráhangolódás megvolt, de hamar vissza kellett térnetek a murváról, a rideg és hideg, kemény talajra. Konkrétan a tréler rámpájára gondolok. Mi történt a versenyen?

Az első szakaszon, Szelestén egészen normális körülmények között autózhattunk, jól le is találtunk a pályán, mivel a P12 második helyén végeztünk, az összetettben pedig negyedikek lettünk bemelegítésként. A második szakaszon hajtásproblémánk adódott, és sajnos tényleg csak trélerrel tudtuk visszajuttatni a kocsinkat a szervizparkba. Ott kérelmet adtunk be azért, hogy másnap szuperrallyeval folytathassuk a versenyt, a szervizcsapat pedig megjavította a kocsinkat, folytathattuk a megmérettetést. Azonban szeretnék hangot adni, a Rallye2 Bajnokság szuperrallye szabályzata kapcsán egy gondolatomnak. A szuperrallye alapvetően jó ötlet, jó, hogy vissza állhat egy páros a versenybe, ha tud. A Rallye2-ben a mezőny végére sorolnak minket, mérik is az időnket, de akármennyire is zárkózunk fel a verseny végére, akkor sem értékelnek minket, versenyen kívül teljesítjük a versenytávot, az Interneten sem teszik közzé az eredményeket. Ezt nem tartom helyesnek. Sokféle FIA rendezvényen van lehetőség a szuperrallyezásra, például a Rallye Világbajnokságon, sőt az ORB-seknél is. Ezeknél a bajnokságoknál működik az, hogy egy takaros időbüntetéssel mennek tovább a szuperrallyesok, de ha sikerül nekik pontszerző helyre felzárkózniuk, akkor megkapják a pontokat. Ennek a Rallye2-ben is örülnénk, egy ilyen, az Iseum Rallye-hoz hasonló, két napos rendezvényen simán megvalósítható lenne. Ráadásul éppen az lenne a szuperrallye lényege, hogy esetleg pontot menthessen a versenyző, ha már egyszer úgyis pórul járt. Azért mérgelődök emiatt, mert vasárnap elég jó időket autóztunk, versenyen kívül szakaszokat is nyertünk, folyamatosan a P12 dobogóján álltunk. Az eredmény elmaradásán kívül semmi másra nem panaszkodunk, jól éreztük magunkat, jókat autóztunk, sokat tanultunk a murván.

Hétvégén ott lesztek Székesfehérváron?

Biztosan nem megyünk Székesfehérvárra, miután a miskolci és a szombathelyi fiaskónkkal a bajnokságban alaposan lemaradtunk. Az Iseum Rallye-n szerettünk volna fölzárkózni Üveges Sanyiékhoz, de ez a tervünk kútba esett. Emiatt úgy döntöttünk, hogy az autónk fejlesztésére koncentrálunk, van több dolog is a motorban, amin okosítanunk kell. Ennek nekilátunk, és a Székesfehérvár Rallye-t inkább kihagyjuk, de az árát biztosan elköltjük. Halkan mondom, még lehet Veszprémet is kihúzzuk a versenynaptárunkból, de az még nem 100%-g biztos. Az aszfaltos futamokon viszont ezer százalék, hogy támadunk, Komlóig pedig az üzembiztonság, valamint a motorerő növelése lesz az első számú feladatunk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

 

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!