salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_407Elég csalódottan tért haza a Székesfehérvár Rallye-ról Forgács Laci és Begala Tomi, a verseny után a csapatuk sajtófelelőse és mindenese Szabó Krisztián egyáltalán nem volt jó kedvű, de a salgótarjáni verseny rajtjáig megnyugodtak körülöttük a kedélyek és rajthoz is álltak a nógrádi megmérettetésen. Ahol nem kezdődött túl szerencsésen a verseny, ám mégis kupákat zsebeltek be a srácok, ami a kezdeti nehézségeket figyelembe véve egyáltalán nem nevezhető rossz szereplésnek. A Forgács-Begala páros salgótarjáni hétvégéjéről Szabó Krisztiánnal beszélgettünk.
Rallye2.hu: A Székesfehérvár Rallye óta bőven eltelt két hónap, mi történt veletek azóta?

Szabó Krisztián: A versenyzést nézve azt mondhatom, hogy semmi érdemleges. Az autón nem fejlesztettünk különösebben semmit, versenyezni sem voltunk, kizárólag a salgótarjáni versenyre készülődtünk. Az új motorunk elkészültét várnánk epekedve, már az év eleje óta, de sajnos nem halad a munkákkal a szakemberünk. Nem is hiszem, hogy az idei évben elkészül vele, 2016-ot egy teljes egészében elpazarolt esztendőként könyvelhetjük el majd a karrierünkben. Önhibánkon kívül nem tudtuk a kocsit olyan szintre fejleszteni, mint azt szerettük volna.

Rallye2.hu: A nógrádi pályák ismerősek voltak Laciéknak?

Szabó Krisztián: Anno Lacival egyszer mentünk egy fél gyorsaságit a ceredi szakaszon, mielőtt egy óriásit estünk volna. Ez még a sprintes időszakunkban volt. 3-4 kilométer után mentünk el az erdőbe kocsistól gombászni, úgyhogy azt mondhatom, hogy szinte semmi tapasztalata nem volt sem Lacinak, sem Tominak a témában. De elég időt biztosítottak a rendezők a pályák feldolgozására, így a felkészülésre, a tréningre nem lehetett panaszunk.

Rallye2.hu: Nem úgy a prológra, vagyis a prológon az autótokra.

Szabó Krisztián: Alig mentek Laciék 2-300 métert, amikor jelentkezett egy váltóhiba, ez pedig a teljes hétvégénket megpecsételte. A bemutatkozás után a szervizes barátaink emberfeletti munkával szereztek egy utcai, széria váltót, amit beépítettek és ezzel mentették meg a versenyünket. Nekik és a szponzorainknak is nagyon nagy köszönettel tartozunk ezért.

salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0866

Rallye2.hu: Emiatt vasárnap némi hátránnyal vágtatok neki a gyorsaságiknak.

Szabó Krisztián: A pályák rendben voltak, a szervezésben tetszett, hogy ezúttal – az ORB mezőnye nélkül – egy kicsit lazább volt a program, ez kényelmességet, rugalmasságot adott mindenkinek a verseny során. A gyorsaságikon rendben volt minden, azt leszámítva, hogy a váltó miatt elmaradtak a srácok a megszokott versenytempótól. Lassabban, ám probléma, hiba és kalandok nélkül teljesítették a versenytávot. A futam végére még egy kis eredmény is összejött, mert a géposztály harmadik helye és az ezért járó pontok illetve a kupák a fiúk ölébe hullottak gyakorlatilag. Izgalmas adok-kapok kezdett kialakulni Laciék és Juhász Zoliék között, de Zoliék sajnos idő előtt adták fel a versenyt. Tőlük örököltük meg a bronzérmet.

salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_142

Rallye2.hu: Ózdra készültök e? Ott is lenne még számotokra csata egy bronzéremért, konkrétan a géposztály év végi harmadik helyére gondolok.

Szabó Krisztián: Borsodiak vagyunk, de nincsenek közel hozzánk egyáltalán az ózdi pályák. Ettől függetlenül az Ózd környéki speciálisok túlnyomó többsége ismerős a számunkra. Adamovits Márkék eddig mindig jó versenyeket csináltak, szerintem most sem fognak nekünk csalódást okozni. A harmadik helyre úgy vélem már csak matematikai az esélyünk, a kimagasló teljesítmény mellé még óriási adag szerencsére is szükségünk lenne, ezért mi inkább a biztos célba érkezésre és a tisztes helytállásra fogjuk helyezni a hangsúlyt. A verseny után biztosan a legapróbb darabjaira szét fogjuk szedni az autót, fejleszteni fogunk, mert így, ahogy az idei évünk sikerült nincs értelme versenyezni. A mi technikánkkal szemben az ellenfeleink hihetetlen mértékű előnyben vannak, ezt kell majd a téli holtszezon során minimalizálnunk, eltüntetnünk és ha lehet akár eléjük kell kerülnünk. Már Egerben is tudtuk, hogy komoly fejlesztésekre van szüksége az autónknak, a fejlesztésekkel pedig nem úgy haladtunk, ahogy kellett volna. Valószínűleg ezért a hazai szakembereket ki is fogjuk apránként iktatni az életünkből, mert sok ígéretet kaptunk tőlük, de ezekből csak kevés valósult meg határidőre. Vagy akár azután. Jelenleg úgy tűnik, hogy a következő motorunkat Béres József fogja megépíteni, elkészíteni. De ez még a jövő zenéje. Előbb az ózdi versenyen legyünk túl, aztán ráérünk a 2017-es évnek nekifeszülni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!