Spindler Jenő 2022-ben visszatér korábbi sikereinek a helyszínére, a Rally2 Bajnokságba, ahol idén Csizmadia Csabával és a Peugeot 208 R2-jével szeretne jókat autózni az igencsak acélos, Orfűn 15 párost felvonultaó, 6-os kategóriában. Spindler Jenővel beszélgettünk.
Jelentős, és eredményes Rally2-es múlttal rendelkezel, de régen autóztál már a bajnokságban. Mikor volt az, hogy majdnem Rally2-es bajnok lettél?
2001-ben történt, amikor is egy N/2-es Honda Civic Vti-vel a Kakuszi-Pálinkás duó mögött az ezüstérmet szereztük meg. Nem csak az abszolút értékelésben, hanem az N csoportban és az N/2-es géposztályban is így alakult a végeredmény. A Fehérvár Rallye-t abszolútban is megnyertünk 2001-ben, és emellett több második helyünk volt a szezonban. 2002-ben az abszolút ötödik helyen zártuk az évet, 50 pontot szereztünk, az ezüstéremről mindössze 3 ponttal maradtunk le. Pap Kálmánnal elsők lettünk Pécsett és Tokajban, nagyon szoros volt akkor a dobogó környékén a mezőny. Kiélezett csatákat vívtunk mindig a Rally2-ben, ezeknek nagyjából 20 éve.
A rallye-tól egyáltalán nem szakadtál el, elég aktívan gyűjtötted azóta is a verseny kilométereket. Hol álltatok rajthoz legutóbb?
2021-ben is mentünk, akkor a Mercarius Rally1 Bajnokságban versenyeztünk a Peugeot 208 R2-vel, előtte pedig folyamatosan a Historic Bajnokságban autóztunk. A Rally2-es éra lezárása óta én alapvetően mindig a Rally1-ben indultam.
Mi szél hozott most újra a Rally2 Bajnokság mezőnyébe?
Elég hosszan tudnám ezt a kérdést boncolgatni… Adott a saját Peugeot 208 R2-nk, én pedig mindig is vágytam arra, hogy egyszer egy szekvenciális váltóval felszerelt autóba ülhessek. Ez az álmom 2020-ban megvalósult, akkor került hozzánk az autó, de 2020-ban nem tudtam versenyezni. A tavalyi évünk tapasztalatai azt mutatják, hogy a Rally1-ben, a turbós autók, valamint az új fejlesztésű technikák ellenében nem annyira ütőképes már a 208-as, mint, amennyire mi azt elvárnánk. Az időnk kevés, de mégis szeretnénk egyszer-egyszer egy jóízűt autózni, csatázni. Soha nem tudtam annyi időt a versenyzésre szánni, hogy teljes bajnokságot menjek, mert a vállalkozásom nem teszi azt lehetővé, hogy akár négy napra is elszakadjak a munkámtól. Így került képbe a Rally2.
A Rally2 Bajnokság sem engedi meg azt, hogy teljes évben gondolkodjatok?
Biztos, hogy nem. Jelenleg abban gondolkodunk, hogy az Orfű Rallye után elmegyünk még a Pécs és a Vértes Rallye-ra, de három, maximum négy futamnál többre nem fogunk idén elutazni. Mi azért autózunk, mert szeretjük ezt csinálni, tudjátok, hogy már régen versenyzünk. Sok esetben a pályák vonzanak egy-egy futamra, mert szenzációs szakaszok szoktak felkerülni az útvonallapokra. A Miskolc Rallye-kon, például a mályinkai gyorsasági bármilyen autóval hatalmas élmény, nagy versenyzői érték tud lenni.
Meglepnél, ha azt mondanád, hogy nem ismerős Orfű és környéke… Mi a tervetek az évnyitó futamra?
Persze, természetesen ismerem a környéket, a Pécs, illetve a Mecsek Rallye-kon szinte mindig ott voltunk, abszolút a fejemben van minden. Nem az a célunk, hogy a teljes évet futó versenyzőtársainknak belekavarjunk a terveibe, leginkább a magunk kedvére szeretnénk autózni a rajttól, egészen a célig. Tavalyról maradtak meg gumik, azokat felhasználva szeretnénk egy jót autózni. Hogy ez mire, vagy, hogy hogyan lesz elég? Arról szerintem majd beszélgessünk inkább a verseny után.
Rallye2.hu – Salánki Gábor