Géringer Zolikának és Timár Tominak nagyon hiányzik már a rallye, hiszen tavaly nem versenyeztek szinte sehol. Eddig bírtak cérnával, télen pedig megjelentek náluk az elvonási tünetek, így az Orfű Rallye nevezési listáján már ott tündököl a P12-es kategória 2019-es bajnokának és majdnem új navigátorának a neve is. Géringer Zolikával beszélgettünk.

2021-ben mindössze egyszer találkoztam veled, akkor is a jobb1-ben ültél, a Kazincbarcika Rallye-n Furák Ádámnak navigáltál. Mikor vezetted utoljára a Hondádat?

2020-ban, a Székesfehérvár Rallye-n, akkor Timár Tomival hobbi autóztunk egy jót. Össze akartunk szokni Tomival, és egy célunk volt csak, a vidámság. Semmilyen komoly tervet nem dédelgettünk a vértesi szakaszokon.

Ugyanebben a felállásban neveztetek be most az Orfű Rallye-ra. Hasonló felfogásban álltok oda ezúttal is a rajtvonalhoz?

Abszolút. Teljes bajnokságot nem tervezünk 2022-re, de lényegesen többet szeretnénk versenyezni idén, mint tavaly.

A tavalyi esztendőtöket nem lesz nehéz túlteljesíteni… Hol? Van már elképzelésetek?

Orfű után a Pécs Rallye-t is célba vesszük, bár nem tudom, hogy mi lesz belőle. Lehet, hogy egy Bajna-Lábatlan és mellé még egy Rally2-es megmérettetés. Az biztos, hogy nagyon vágyunk a versenyzésre, mert rettenetesen hiányzik. Az anyagiak és a munkánk majd eldöntik, hogy hogyan alakul a 2022-es versenynaptárunk.

A Déli régióban jártas vagy, sok kilométert gyűjtöttél arra felé korábban. Ismerősek lesznek az orfűi pályák?

Vagy így, vagy úgy, de mindegyik gyorsaságin mentem már, nem lesz gond szerintem. Arra viszont majd nagyon oda kell figyelnem, hogy a navigátorom el ne tévedjen. 🙂

Hajlamos rá? 🙂

Azt nem tudom, de igyekszek olyan gyorsan menni, hogy nem legyen ideje az itinerben tájékozódni. 😉 Kicsit rozsdásnak érzem magam, de az első gyorsaságin majd legfeljebb tapogatózunk, mint tóth a p*nán, 😀 aztán remélem, hogy a második szakaszra már belerázódunk, és onnantól kezdve egészen a célig már minden jó lesz.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!