Simon Gyuri és Simon Timi lényegesen hosszabbra tervezte a 2020-as versenyszezonját, mint, amilyen végül lett, de a bátori perec után végre talpra állt a Ladájuk, így izgatottan készülnek mindenekelőtt egy tesztre, majd az első, hozzájuk is közeli Rally2-es versenyre. Simon Györggyel beszélgettünk.

Mit terveztetek 2020-ra és mit valósítottatok meg a terveitekből?

Úgyis tudod a választ… 🙂

Részben. 🙂 Azt nem tudom, hogy mik voltak az elképzelések, de a végeredménnyel tisztában vagyok.

Az év előtt kaptunk annyi támogatást, aminek a segítségével a Rally3-ból a Rally2 Bajnokság mezőnyébe „igazolhattunk”, és teljes szezonra készültünk. Még a murván is menni akartunk. A legfontosabbnak pedig azt tartottuk, hogy biztosan érjünk célba, bárhol is szerepelünk. A Rally3-ban semmi gondunk nem volt a kocsival, de a Rally2-ben bőségesen adódtak problémák. Arra törekedtünk, hogy a számunkra már-már hazainak mondható, év eleji Salgó, Miskolc és Eger Rallye-kon jól menjünk, kihasználjuk a pályák ismeretét. De Egernél sajnos nem jutottunk tovább, a bátori gyorsasági nagyon kibabrált velünk.

Nem kérdés, a legrosszabb pillanatotok ez volt a 2020-as évben. Mi volt a legjobb?

Három versenyen vehettünk részt, ezek közül érthető módon a Salgó Rallye tetszett nekünk a legjobban. Főleg a bátonyterenyei körgyorsasági. Eleinte nem gondoltam túlságosan jó ötletnek, hogy slick gumikkal menjünk a saras, murvás talajon, mégis nagyon élvezhető volt. Főleg a második körben, amikor már versenytempót is mehettünk. Jó eredményt nem tudtunk elérni, mégis ez volt az évünk legjobban sikerült futama, gyorsaságija.

A Miskolc Rallye sajnos elmaradt, Egerben pedig nagyon meglepődtem még én magam is, hogy ennyi évnyi versenyzői tapasztalattal dobunk egy ekkora tetőt. A bátori rajt után nem sokkal egy picit elugrattunk az útról, lecsúsztunk az aszfalt szélére, a kavicsra, murvára, ahonnan beestünk az erdőbe. Keményen megtörtük a Ladánkat. Az idei legjobb pillanataink közé pedig máris odasorolhatjuk, hogy elkészült az autónk, szinte minden része új – megint… 🙂 – és csoda szép lett. Már megkaptuk a gépkönyvet is.

2021-ben hol láthatunk titeket?

A járványhelyzet miatt nem látunk túlságosan messze, de Orfűre egyáltalán nem készültünk, mert nem teszteltük még az autót, enélkül pedig nem akartunk belevágni egy ennyire hosszú túrába. Ezt a kérdést az élet meg is oldotta helyettünk. Az újjáépítés során fejlesztettünk a futóművön, változtak az áttételek, ezért mi inkább Kunmadarasra szeretnénk elutazni, hogy vallassuk az autót amennyit csak lehet, és megismerkedjünk az újdonságokkal. Mi a májusi Ózd-Eger Rallye-ra készülünk, ott lesz az első éles bevetésünk, 2021-ben. Ha ezt túléljük, akkor majd tervezünk tovább is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!