Simon Gyurit és Simon Timit egy folyamatosan kiújuló motorhiba sem tudta túlzottan hátráltatni a Kazincbarcika Rallye-n, ahol olykor nem csak önmagukat, hanem az ellenfeleket is meglepték a kiváló tempójukkal. Simon Györggyel beszélgettünk.
Az Ózd-Eger Rallye-n mentetek utoljára a Rally2 Bajnokságban. Mi történt azóta veletek és mire készültetek Kazincbarcikán?
Ózdon is volt műszaki problémánk, a motorral adódott gondunk, nem sokon múlt, hogy célba érjünk májusban. Megjavítottuk az autót, majd Kunmadarason voltunk két futamon, ahol teszteltünk, ott semmi gond nem volt, de Kazincbarcikán váratlanul kiújult az elfeledettnek hitt hiba. Az volt a tervünk, hogy teljesítjük a versenytávot. Nem eredménycentrikusan, de a célban akartuk befejezni a versenyt. Eddig ez egyik Rally2-es versenyünkön sem sikerült.
Remek teljesítményt nyújtottatok, a hatodik szakaszon abszolút második időt repesztettek. Milyen volt az évzáró verseny nektek?
A második szakaszon, Sajókazán ismét eltört a motorban a szelephimba, három hengerrel értünk be a célba és a szervizbe. Kijelenthettem, hogy az Ózdon is tapasztalt problémát nem tudtuk véglegesen elhárítani. Megoldást kell rá találnunk, mert ez volt a harmadik eset, és most is megúszta a motor.
A gumiválasztásunk viszont jó volt, puha gumival autóztunk egész nap, szerintem ez volt a legjobb a borsodi pályákra. A sajókazai szakasz nekünk a Rally3-ból már ismerős volt, ennek is köszönhettük azt, hogy a harmadik kör végén csak 0,3 másodpercet kaptunk Ifj. Fogarasi Attiláéktól, aminek nagyon örültünk, alaposan megleptük önmagunkat ezzel, de szerintem másokat is. Az ötödik gyorsaságin sajnos bezsebeltünk 10 másodperc büntetést, miután egy lassítóval kerültünk közelebbi kontaktusba. A P12-ben és a Lada kupában összesen két szakaszt tudtunk megnyerni.
Összességében nem sok gondunk volt, de Rudabányára csökkenteni kellett a maximális fordulatszámon, hogy a szelephimba kibírja a terhelést, emiatt ott nem tudtunk 100%-on menni, de így sem értünk el rossz időket. Élveztük belülről is, igazán jó, szuper kis rendezvény volt a Kazincbarcika Rallye. A P12-ben és a Lada kupában is bronzérmesek lettünk, 10,2 másodperccel maradtunk le a dobogó második fokáról. Nagyon örültünk ezeknek a serlegeknek.
Ezzel és minden más egyébbel elégedettek voltunk. Tetszett a szervizpark, a rajt és a célceremónia és az, hogy percre pontosan megrendezték az összes gyorsaságit, nem lett egyik sem etap. Attól függetlenül, hogy a rendezőcsapat első rendezése volt, azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen remek versenyen még nem nagyon vettünk részt. Le a kalappal előttük.
Maradt még lőporotok 2021-re?
Ha lesz, akkor a Szilveszter Rallye-t megcéloznánk, de előbb a motorproblémánkat kell megnyugtató módon kiküszöbölni, mielőtt a sorozatos himbatörések jóval nagyobb kárt nem tesznek az erőforrásunkban. Nagyon alaposan át kell vizsgálni a holtszezonban a motort. Nem játszunk tovább a tűzzel, egyszer biztos, hogy elhagy a szerencsénk, és azt a csattanást nem akarjuk megvárni.
Rallye2.hu – Salánki Gábor