Ruszó Krisztiánnak és Geró Gábornak kevesebb versenykilométere gyűlt 2024-ben, mint ahogy azt tervezték, de kupa nélkül így sem maradtak. 2025 még tervezes alatt van a párosnál, de lehet, hogy eljött az idő egy óriási változásra, ami már évek óta a levegőben van a srácok körül. Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.
A tavalyi évetek egy kicsit foghíjas volt. Hogyan emlékszel vissza 2024-re?
Igazából a számunkra kedvezőtlen versenykiírások okán hiányoztunk többször is a futamokról 2024-ben. A versenyek időtartama és esetenként a rendezése miatt lett ennyire foghíjas a szezonunk. Egyszerűen nem tudtunk annyi szabadidőt áldozni a versenyekre, mint amennyit a kiírások megköveteltek volna. Emiatt nem mentünk 2024-ben teljes bajnokságot. Amelyik versenyhétvégén rajthoz álltunk azt élveztük, amíg versenyezhettünk, mindegyik jó volt.
Sok kicsi sokra megy tartja a mondás. Ennek megfelelően gyűjtögettétek szorgalmasan a pontokat, megszereztétek a Lada Kupa bronzérmét, amit nem tudtatok átvenni a díjátadó ünnepségen.
Ettől függetlenül nagyon örülünk neki. Nem tudtunk elmenni Veszprémbe a díjátadóra, mert egyéb elfoglaltságunk volt, amit már azelőtt leszerveztünk, mielőtt kiderült az évzáró gála január 18-ai időpontja. Sajnáljuk, mert találkozhattunk volna a versenytársakkal, beszélgethettünk volna egy jót velük, de ez az esemény nekünk kimaradt most ezen az éven.
Mit terveztek? Mire készültök, vagy mire szeretnétek készülni 2025-ben?
Őszinte legyek? Jelenleg még fogalmam sincs.
Azon belül?
Nem tudom, hogy sikerül e teljes évet mennünk, de intenzíven dolgozunk rajta. A hűséges Partnereinkkel már leültünk, beszéltünk, vannak biztató jelek, közben egy csomó minden még tárgyalás és egyeztetés alatt van. Az biztos, hogy itthon, Miskolcon mindenképpen el fogunk indulni áprilisban. A cél, hogy 2025-ben minél több versenyen, lehetőleg minden Rallye2-esen elinduljunk, de pillanatnyilag még nem tudom azt mondani, hogy így is lesz. Igyekszünk, hogy minden mielőbb a helyére kerüljön. A kocsival foglalkozom menet közben, tart a felkészülés, áprilisra el fog készülni.
Pont ezzel kapcsolatban akartam még feltenni egy kérdést. Világ életedben Ladáztál, de régóta nyílt titok, hogy egy Peugeot is áll a garázsodban. Eljött a váltás ideje? Peugeot, vagy Lada?
Jó lenne teljes szezont menni a Peugeot 208 R2-vel, de ehhez még nagyon sok kockának a helyére kéne kerülnie. Részünkről ennek akadálya nem lesz, a Peugeot és Lacika, azaz a Lada VFTS-ünk is teljesen rajtkész lesz hamarosan, így már csak azt kell még kisakkoznunk, hogy melyik autó lesz a mi utunk az előttünk álló versenyszezonban. Dolgozunk és igyekszünk a lehető legjobb döntést meghozni ebben a komoly kérdésben.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor