Rónavölgyi Endrének és Aczél Andrásnak hullámhegyek és hullámvölgyek színesítették a 2024-es évét, voltak fent, koppantak nagyot, de összességében mégis karrierjük legjobb eredményét érték el tavaly, az ORB2-ben. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.
Az eredmények tekintetében jól indult a 2024-es évetek, mert két abszolút győzelemmel kezdtétek a bajnokságot. Soha nem nyertetek még futamot, ilyesmire nem volt korábban példa pályafutásotok során. Hogyan éltétek meg ezeket az abszolút győzelmeket és milyen volt utánuk? Miskolc után kicsit nyögvenyelősebb lett a szezon…
Nagy várakozásokkal néztünk a 2024-es év elé, bemelegítésként elmentünk márciusban, Bakonyára egy tesztre Neukirchner Andrásékhoz és kipróbáltuk az új autónkat, ami azonnal nagyon megtetszett. Az első tapasztalatok azt súgták valahol legbelül, hogy ezzel a Civic-el talán ott lehetünk a legjobbak között, bár ezt igazából nemhogy mások, de még mi sem gondoltuk teljesen komolyan, de aztán jött az első futam. Az Esztergom-Nyerges Rallye-t fokozatosan építettük fel, jól mentünk addig, amíg a sajnálatos tragédia miatt félbe nem szakadt az évnyitó hétvégénk. Akkor még sokan úgy vélték, hogy az autó sokat nyom a latba ennél az eredménynél. Májusban jött a Diósgyőr Rallye, ahol azért már voltak olyan gyorsasági szakaszok, amiken nem lehetett kizárólag az autóra fogni a jó tempónkat. A Garadna-Mályinkán felfelébe még igen, de lefelé már semmiképpen sem és a többi gyorsaságin is hasonlóképpen éreztük. Miskolcon sikerült ugyanazt a stabilitást hoznunk, mint Esztergomban, bár a végén volt egy megingásom, egy kicsit dekoncentrált voltam és emiatt az utolsó gyorsaságin a kézifék biztosítója bennmaradt. Ezt figyelmeztető jelként kellett volna kezelni a jövőre nézve, de mint később kiderült, mindig ilyen apró hibákon csúsztunk el. Borsodban még szerencsénk volt és az abszolút első helyen értünk célba, csak power stage pontokat veszítettünk. A rövidke Mecsek Rallye-n a pályák nem feltétlenül a mi autónknak kedveztek, elkezdtük azt érezni és hogy a futómű hangolásával valami nem teljesen oké. Érezhető volt, hogy egy kicsit jobban rám kell szabni az autót, de a szerény mezőnyben meglett azért a Mecsekben az abszolút második hely. Gyűltek a pontok, őriztük a vezető helyet. Nagyon boldogok voltunk, nem láttuk, hogy ezután jönnek az igazi megpróbáltatások. Székesfehérváron egészen jól mentünk, voltak gyorsaságik, ahol igen meggyőzően szerepeltünk, miközben a helyi erők, Várnai Dávidék is rettentő gyorsak voltak. Megpróbáltunk velük harcolni, ami egy megforgáshoz vezetett, ezért úgy döntöttünk, hogy a kevesebb pont is több, mint a nulla, így megpróbáltunk óvatosabban tovább menni. Sajnos nem sokkal később váratlanul, minden előjel nélkül leállt az autó. Visszakerült a szervízbe, ahol kiderült, hogy az üzemanyag szintjelző hibásodott meg, emiatt kifogyott a benzin, az abszolút második helyről kénytelenek voltunk kiállni. Ezt nagyon nehezen emésztettem meg. (A cikk a galéria alatt folytatódik.)
Olyannyira nehezen, hogy a történtek rányomták ez a bélyegüket még a Győr Rallye-ra is.
Abban teljesen igazad van, hogy a győri futam végére mindenképpen hatással volt a fehérvári eset. Győrben azt gondolom, hogy maximálist nyújtottunk, eljött velünk Markovics Gyuri is, aki a teszten parádés beállítást varázsolt a kocsinkra. Nagy köszönet ezért Gyurin kívül Krózser Menyának is, mert úgy tudom, hogy az ő korzikai beállításai adták az alapot ehhez a kiváló setup-hoz, amivel nagyon komoly előnyt sikerült kiautóznunk Percze Nándival, aki egy versenyre helyettesítette Andrist a jobb1-ben. Az első kör végén már 35 másodperccel vezettünk a mezőny előtt, az ötödik szakaszon ehhez még majdnem 3 másodpercet sikerült hozzátenni, majd beütött a ménkű. Kisgyónbányán először megsérült a csőlengőkar, megrogyott, majd 5-6 kanyarral később eltört, ez vezetett a kiesésünkhöz. Onnantól már nem voltam túl jó lelki állapotban. Szuperrallyeval vissza tudtunk állni másnap, – bár ne tettük volna… – mert a Győr City Stage-en elvállaltam egy kanyart, amit nem kellett volna és négy kerékkel csúszva először a jobb hátuljával nekivágottunk a padkának, majd a lendület odahúzta a jobb elejét is, úgyhogy ott elment az év. Kimondhattuk, hogy kiszálltunk a bajnoki címért folytatott versenyfutásból, Baksai Laciék megszerezték az elsőséget, de éreztük, hogy a második hely sem lesz meg. Olyan matematikai valószínűségszámításoknak kellett volna bekövetkezni ahhoz, hogy ezüstérmesek legyünk, amikre szinte semmilyen esélyt nem láttunk. A Zemplén Rallye-ra nem sikerült jó futómű beállítást találunk, kemény volt az autó, de nem is feszegettük a határokat. Nem lett volna értelme Gyuszóékat megfogni, ők egyébként is szuperül mentek. Jókora kockázat lett volna benne, ha belemegyünk a bizonytalan kimenetelű harcba. Inkább úgy döntöttünk, hogy elengedjük, mindegy volt, hogy Dávidék előtt, vagy mögött érünk célba, a lényeg az volt, hogy nem szabad kiesnünk, mint tavaly az évzárón. Célba vittük Szerencsen az autót és ezáltal karrierünk eddigi legjobb eredményét sikerült produkálni, örülünk az éves abszolút harmadik helynek.
@rallye2.hu Rónavölgyi Endre-Aczél András Zemplén Rallye 2024 Rallye2 Gy6 Óhuta-Regéc-Fony Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Ne feledjük, hogy megnyertétek az 5-ös kategóriát, bajnokok vagytok a géposztályban. 😀 😉
Erre különösen büszkék vagyunk. 😀 😀 😀 Annyira jól mentünk, hogy már az év elején behúztuk ezt a hatalmas sikert. 😀 Kár, hogy ezt sehol nem értékelik, de megértjük miután rajtunk kívül senki nem nevezett be idén az 5-ös géposztályba. 🙁
@rallye2.hu Rónavölgyi Endre-Aczél András Esztergom-Nyerges Rallye 2024 Rallye2 az 1. kör után Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Érdekes versenynek voltak, érdekes év volt a 2024-es. Vettünk részt jó versenyeken, vezettük a bajnokságot, futamokat nyertünk, de szinte minden versenyen kevesen voltunk. Találkoztunk rekord alacsony indulószámmal a Mecsek Rallye-n, ami szerintem óriási baj és félreérthetetlen figyelmeztetés a jövőre nézve. Amennyiben így haladnak tovább a dolgok, akkor a Rallye2-es mezőny tovább fog fogyatkozni. Időleges megoldás, szépségtapasz lehet, hogy 2025-ben a Rallye3 Bajnokság beolvad a Rallye2-be, ettől várják most a fellendülést, de szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban is. Kiderül hamarosan, hogy kinek van, vagy lesz ebben igaza. Én szurkolok a vezetőségnek, hogy nekik legyen igazuk, mert az jó lenne a mezőnynek, meg jó lenne a versenyzőknek, valamint a nézőknek is.
Kicsit belementél a jövő kérdésébe. Elkezdődött már a jövő? December végén voltatok Kiskunlacházán egy teszten, ahol egy 208 Rally4-et vezettél. Milyen volt?
A jövő már elkezdődött. Kipróbáltuk az új Peugeot-t, mert volt egy olyan felajánlás a Peugeot részéről, hogy az ORB2 legjobbjai, dobogósai közül, ha szeretne elindulhat idén valaki az ORB mezőnyében, a Peugeot Kupában. Tudtommal Baksai Laciék hűek maradnak a hátsókerék meghajtáshoz.

Ja! Majd tolatnak a Peugeot-val… 😀
Elképzelhető az is, biztos úgy is gyorsak lennének, de szerintem ők nem váltanak Peugeotra. Gyuszóéknál esetleg benne lehet a pakliban, hogy megpróbálják, de ha ők sem, akkor mi élnénk a lehetőséggel, csak jó lenne már, ha kommunikálnák felénk a részleteket, megkérdeznék erről a versenyzőket. Jelenleg az RSB térfelén pattog a labda, a határidő pedig közeleg. Szóval, ha Gyuszó és Bence átpasszolja a lehetőséget mi élni fogunk vele, főleg azután, hogy az R-Cup Challenge-en megismerkedtünk a Peugeot 208 Rally4-el. Nagyon pozitívak az első tapasztalatok. Számunkra is meglepően jól sikerült a verseny, mivel rögtön az első körben sikerült abszolút második időt menni, egy Mitsubishi után. Az összes két kerekes autót megelőztük. A többi körökben már nem voltunk ennyire ügyesek valószínűleg a hideg tempónk az jó volt, az ellenfelek pedig még tudtak honnan építkezni, de szomorkodni nem volt okunk, mert a licencesek 2WD kategóriájában harmadikként zártük a futamot. Szóval remek volt az autó, kiváló az idő, hasznos és jó teszttel köszöntünk el 2024-től. (A cikk a galéria alatt folytatódik.)
A kémia tehát megvan, ahogy az Alkonyat filmekben a vérfarkasoknál, úgy nálatok is megtörtént a bevésődés. 🙂 Mi van akkor, ha mégsem jön össze a Peugeot Kupa? Az biztosnak tűnik, hogy a felröppent hírektől eltérően a Rallye2 Bajnokságban nem lehet majd 208 Rally4-el menni.
Akkor továbbra is van egy jó Hondánk, egy kiváló csapattal, akikkel tökéletes az együttműködés, így szerintem nyugodt szívvel futhatunk neki 2025-nek velük, hogy ismét megpróbáljuk elhódítani a Rallye2 Bajnokság abszolút bajnoki címét. Együtt nagyon szépen mutatna az idei bronzéremmel. Már csak át kell vennünk a harmadik helyért járó trófeákat január 18-án, a Rallye Szakág díjátadó gáláján, amiről az információkat és a pontos helyszínét tűkön ülve várjuk.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor