Ruszó Krisztián és Geró Gábor méltó módon emlékezett meg barátjáról, Orbán Norbiról a Mecsek Rallye-n, szép eredménnyel zárták a fiúk azt a futamot, amire eleinte úgy gondoltak, hogy lehet, hogy el sem indulnak rajta. Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.
Hogyan tudtatok felkészülni a Mecsek Rallye-ra, és mit vártatok a csöppet sem könnyű napok, valamint Orbán Norbi barátotok, motorépítőtök elvesztése után a pécsi futamtól?
Nagyon hiányzott nekünk Norbi a felkészülés során, (is) mert rég nem telt el nélküle egyetlen versenyünk, felkészülésünk sem, hosszú-hosszú éveken keresztül mindig ránézett a kocsinkra, ellenőrizte a motort mielőtt elutaztunk valahová. Nagyon hiányzott és hiányozni is fog a garázsból, lehet, hogy majd az idő enyhít ezen az érzésen valamennyit, de most még nagyon nehéz. Készültünk, tettük a dolgunkat, de messze nem volt meg bennünk a tűz, hatalmas űrt hagyott Norbi maga után. Mindenképpen el akartunk menni Pécsre, mert ő biztos nem akarta volna, hogy miatta ne vegyünk részt a Mecsek Rallye-n. A Salgó Rallye után nem volt sok munka sokat az autóval, de amit kellett, azt megoldottunk. A Mecsek Rallye időbeosztása nem volt túlzottan szerencsés, mert dolgozó emberek csütörtökön elég nehezen tudják lerakni a lantot, a mi szervizes barátainknak is van munkahelye, öt-hat emberünknek kellett két hétköznapra is szabadságot intéznie. Köszönjük nekik, hogy megtették értünk! Szeretjük a Mecsek Rallye-t, ikonikus versenynek tartjuk, fantasztikus pályákkal, és Markó Tibi rendezvényeiben még soha nem csalódtunk. Utólag elmondhatom, hogy most is így volt. Ebben a hangulatban kerekedtünk fel északról, délre.
@rallye2.hu Ruszó Krisztián-Geró Gábor Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
A jó pályák ezúttal is valóban megvoltak. Hogyan sikerült a versenyetek?
Az első körünk jól alakult, minden gyorsaságin elfogadható időt autóztunk, de az első szakasz végétől kezdve nagyon sokat küszködtünk a hátsó lengéscsillapítókkal, rettentően lepuhultak, nem tudtunk rajtuk keményíteni. A célig hátráltattak minket, mert nem volt tartalék belőlük. A második körben megpróbáltunk egy kicsit belehúzni, rátenni még egy lapáttal, de nem sikerült, mert minden szakaszon rontottunk az első körös eredményünkhöz képest, az okok feltárása még hátra van, de a következő fordulóig meg kell fejtenünk, hogy mi történt. Árpádtetőn leesett az eső, nem vállaltunk kockázatot. A Mecsekpölöskei elágazás-Alsómocsolád szakasz vitte a prímet a három remek pálya közt, az erdei, szűk része volt a kedvencünk.
A záró, hetvehelyi gyorsasági előtt mérlegeltük, hogy a mögöttünk jövők elegendő távolságra vannak tőlünk, azt az időt kell beosztanunk, amit kiautóztunk, úgyhogy ekkor már mindenre nagyon odafigyeltünk. Különösebb kalandunk nem volt a 90 kilométer alatt, a hatodik és a negyedik hely közt mozgolódtunk, de az első kör végén már sejtettük, hogy sokkal előrébb nem fogunk kerülni a végelszámolásnál. Rendben beértünk a verseny végén a célba és ott voltunk az öt legjobb ORB2-es páros közt, a negyedik helyen. A P12-ben bronzérmesek lettünk, a Lada Kupában pedig másodikak, hibamentesen csináltuk végig a Mecsek Rallye-t. Az eredménnyel elégedettek lehetünk. Vannak ügyes helyi menők, Geiger Mátéék és Molnár Zoliék személyében, ők nagyon gyorsak voltak, de volt egy még gyorsabb páros, Czékmány Norbiék, akik űridőket autóztak, le a kalappal előttük.
Egerben ott lesztek?
Igen, és már lesz nálunk tartalék gátló is, ami, ha lett volna nálunk Pécsen, akkor nem sokáig hátráltatott volna minket az egyetlen technikai problémánk. Reméljük, hogy Egerben több szerencsénk lesz, mint az elmúlt két évben, mert mindkétszer kiestünk, tavaly egy kilométer sem kellett ahhoz, hogy ránk találjon a technika ördöge. Lekopogjuk elég stabil mostanában a kocsi, nem nagyon vannak műszaki gondjaink. A gyorsaságikon mentünk már, a szokásos pályákon fogunk menni, azokat kell jól feldolgozni és teljesíteni, még akkor is, ha nekem nem a szívem csücske egyik sem. Ha minden lépés kijön azért megpróbálunk még jobb eredményt elérni, mint Pécsen, pedig szomorkodásra már a Mecsek Rallye céljában sem volt okunk egy pillanatig sem.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük szépen a csapatnak, Alexnak, Marcinak, Baxinak, Szabinak, illetve azoknak a csapattagoknak, akik a verseny előtt segítettek. Jocinak, és mindenkinek.
Köszönjük a Partnereink támogatását, valamint a családunknak a türelmét és a kitartását!
@rallye2.hu Ruszó Krisztián-Geró Gábor Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying









