Rónavölgyi Endre és Eperjesi Péter második versenyét teljesített együtt az Ózd-Eger Rallye-n, ahol a nap végére összehozták közös munkásságuk első győzelmét. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.

Milyen tervekkel vágtatok neki az ózdi versenyhétvégének?

A verseny helyszínét, a környéket ismertem már korábbról, de nem voltak túlzottan jó emlékeim a pályákról. Talán éppen ezért tettük meg azt, hogy már a rajt előtt elengedtük az egész versenyt, leginkább csak nyugodtan és összeszedetten akartunk odaállni a rajtvonalhoz. Kizárólag versenyezni akartunk, és nem figyelni másokra, csakis önmagunkra, mert igazából soha nem adta ki nekem ezeken a szakaszokon, szerettük volna megszüntetni ezt az „átkot”, és utólag kimondhatom, hogy Peti segítségével sikerült végre megtörnünk a jeget.

A végeredményre valóban nem lehet panaszotok, győzni tudtatok a 2WD kupában. Milyen volt a verseny?

Úgy gondolom, hogy Ózdon elég sokat sikerült előrelépni a vetélytársainkhoz viszonyítva, az Orfű Rallye után pozitív tapasztalatokról számolhatok be. Az év első futamán eleinte nagyon sokat kaptunk a versenyzőtársainktól a futam végén viszont már csak minimálist. Ózdon innen tudtuk folytatni a felzárkózást. Ezt a minimális különbséget fokozatosan sikerült tovább csökkenteni és a vége felé már nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfeleket, mert szinte egyforma időket autóztunk a gyorsasági szakaszokon. Megoldódott a kormányzással kapcsolatos problémánk, Ifj. Kanyik Anti és a Kanyik Motorsport megtalálta a megoldást a két verseny között, így az autónk Ózdon igazából már kezesbárány volt. A salakpályás prológon remekül sikerült a bemutatkozásunk, az abszolút második helyet szereztük meg, de ez nem számított bele az értékelésbe. Másnap, az első körnek a szükségesnél valamivel keményebb beállításokkal vágtunk neki, azokkal, amelyekkel Orfűn is mentünk, de ezek Ózdra pattogósnak bizonyultak.

A szervizben állítottunk rajta és a második kör sátai gyorsasági szakaszán egy egészen jó, abszolút hatodik idővel indítottunk. Királd majdnem ugyanolyan jól sikerült, itt a 6-os kategóriában tudtunk egyet előzni. A harmadik körre a szervizparkban mi is felraktuk az intermédia gumikat, mert várható volt, hogy elered az eső. A gumiválasztás annak ellenére is jónak bizonyult, hogy nem látszott meg különösebben az eredményeinken. Az óra sokkal többet mutatott Sátán, mint korábban, mert körülbelül a harmadik kanyarban, teli gázon megforogtunk. Meg kellett állnunk tolatni is kellett, majd elindulni ez pedig rengeteg időnkbe került. Azt gondolom, hogy abszolút én voltam emiatt a hibás, picit túlvállaltam azt a jobb tizenkettőt, de megúsztuk a kalandot, és most már legalább azt is tudjuk, hogy hol van a határ. Azt gondolom, ha legközelebb vízen kell menni akkor versenyképesek lehetünk.

A megforgásunk sajnos az eredménylistán is meglátszott, elvesztettük a reményt az abszolút ötödik helyre. Vitek Viktorékkal vívtunk érte, tőlük körülbelül 20 másodpercre voltunk a sátai rajt előtt, de még megforgással együtt is sikerült adnunk nekik valamennyit. Számításaim szerint akár még a kategória első helyét is megszerezhettük volna az ötödik szakaszon, ha nincs az a baki. Sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, az utolsó szakaszon pedig már nem volt rá módunk. Történt, ami történt, a lényeg, hogy ott már nem tudtunk javítani a pozíciónkon. A 2WD kupában győzni tudtunk, a 6-os kategóriában másodikak lettünk, abszolútban pedig a hatodik hely lett a miénk. Összességében ezzel kifejezetten elégedettek vagyunk, ha jól számolom akkor a 2WD kupában, a győzelemmel két futam után átvettük a vezetést, és ha minden igaz, akkor a 6-os kategória élre állunk Ózd után.

Ott lesztek a Salgó Rallye-n?

Én biztosan, de Peti sajnos nem ér rá, más elfoglaltsága lesz június első hétvégéjén, ezért újra egy beugrós navigátort kell keresnem. Beszélek a régi navigátorommal, Aczél Andrással, hátha ráér, vagy ha ő nem tud segíteni, akkor más lehetőség után kell néznem. Szóba jöhet még Kalapács Zsolti, aki már szinte mindenkinek is navigált, talán én is bekerülhetnek abba az illusztris névsorba, akikkel már együtt versenyzett.

Azért szeretnék mindenképpen részt venni a Salgó Rallye-n, mert az ottani pályák kifejezetten fekszenek nekem. Azt gondolom, hogy tavaly jót mentünk Salgótarján környékén a Citroen Saxo-val, és Kovács Edittel, szerintem most sem lennénk és nem is leszünk ügyetlenebbek, mint 2020-ban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!