Prígyeni Tiszák Peti és Erdélyi Laci nagyon jól érezte magát a Győr Rallye-n remek társaságban voltak, csak sajnos nem egészen ott, ahol tervezték, mert hamar véget ért a versenyük. Most nagy a pörgés, hajtanak a fiúk, hiszen a Diósgyőr Rallye-ra mindenképpen talpra akarják állítani a fénysérült kocsijukat. Prígyeni Tiszák Péterrel beszélgettünk.

Nektek is, mint sok más Rallye2-es versenyzőnek szinte teljesen ismeretlen volt a Győr Rallye összes gyorsasági szakasza. Hogyan készültetek a győri futamra és mit vártatok a hétvégétől?

Egy jó hangulatú, sok versenyzéssel tarkított, vidám hétvégére készültünk, de arra semmiképpen nem gondoltunk, hogy szinte a verseny legelején rögtön dobunk egy tetőt. Pénteken este részt vettünk a rajtceremónián, szombaton pályát jártunk, vasárnap pedig hamar véget ért a mi Győr Rallye-nk.

@rallye2.hu

Prígyeni Tiszák Péter-Erdélyi László Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Tényő-Ravazd Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Azt mindenki tudja, hogy ez benne van a rallye-ban, de tényleg nem számít ilyesmire igazából az ember. Mi történt veletek Tényő egyik trükkös, és rajtatok kívül több áldozatot is szedő kanyarjában?

Már megnéztük a belsőkamerás felvételeket és nem mondhatok mást, mint azt, hogy mi hibáztunk. A Tényő-Ravazd szakasz mindenkinek nagyon gyors volt, eszeveszett tempót kellett autózni rajta, majdnem végig végsebességen lobogtunk a szűk úton, bent az erdőben. Szerintem nem lenne szabad ennyire nagy átlagsebességű gyorsaságit berakni sehol sem az útvonallapra. Az ominózus kanyar ráadásul már az első körünkben nagyon felhordásos lett. Szetei Norbiék ugyanott estek ki, ahol mi, sokat beszélgettünk vele és Tisch Gabival is, a miénkhez hasonló véleményen voltak a srácok. A lelkünk fáj, a kocsit sajnáljuk, de örülünk, hogy egyben kiszálltunk belőle. A gépkönyvet visszakaptuk, a bukócső szerencsére nem sérült meg.

A videó a RALLYSTA Facebook oldaláról származik.

Senki zsebében nem szeretek turkálni, de elárulnád nekem, hogy mennyit fizettetek Szetei Norbinak a szakszerű kasztnis munkáért? 🙂

😀 Rengeteget fizettem, szám szerint egy csirkemellet, kettő grillezett tarját és némi sült krumplit, amit a kislányom Norbi párjával hozott fel nekünk, körülbelül 5 kilométert sétáltak a hőségben felfelé az ebédünkkel a lányok, hogy ne legyünk éhesek. Nagyon köszönjük nekik! Mindketten szerettünk volna célba érni, ez nem sikerült, de legalább jó helyre estünk, remek társaságunk volt, a szurkolók nagyon jó fejek voltak. A történtek ellenére jól éreztük magunkat, Norbi pedig kitanult egy új szakmát. 🙂

Ennyi volt az év, vagy el tudtok jönni a Diósgyőr Rallye-ra?

Amint hazaértünk azonnal hozzáláttunk az autó javításának, az eleje már kész, a hátulját pedig akkor is csinálják a szakembereink, amikor beszélgetünk. Az események felpörögtek, én éppen Bacsa Tomihoz sietek, revízióra viszem a hátsó hidat, tegnap Szatymazon voltam alkatrészekért, innen Jóna Gabit is üdvözlik, 🙂 holnap a kardántengelyt viszem ellenőriztetni Budapestre, Husi pedig a hűtő sorsát intézte. A bajnokság szempontjából fontos, hogy ott legyünk Miskolcon, így megpróbáljuk annyira összerakni a Ladánkat, hogy tudjunk indulni az évzáró futamon. Kicsit dizájnos, itt-ott hullámos lesz a kocsi, de a télen majd rendbe szedjük, jövőre pedig egy új külsővel állunk elő. Az viszont biztos, hogy semmiképpen sem adjuk most fel!

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!