Baksai Laci és Erdei Zoli bőven a komfortzónáján belül rótta a kilométereket a Győr Rallye-n, ismét ott voltak a legjobbak közt, de a technika ördöge a Mecsek Rallye után Győrben is kibabrált velük. Baksai Lászlóval beszélgettünk.

Egerben nem sokon, konkrétan egy lassító kikerülése miatt bekapott 30 másodperces büntetésen múlt az abszolút futamgyőzelmetek, végül abszolút 3-ak lettetek. Mik voltak ezután az elvárásaitok a Győr Rallye-ra?

Természetesen szerettünk volna jól szerepelni, jó helyen célba érni, de a versenyről szinte semmit sem tudtunk. A Rába Ringtől tartottam, nem csalódtunk, bebizonyította, hogy miért nem a szívem csücske. A tényői szakasztól a pályabejárás során volt egy kis félsz bennem, ami végül alaptalannak bizonyult, mert jó itinert írtunk rá, elég jól, ritmusosan letaláltunk rajta.

Ugrottunk egy nagyot, mint a rugós béka, 🙂 már mondod is a következő kérdésre a választ. Hogy alakult a versenyetek?

Tényőn, az első körben Szetei Norbiék esése miatt egy kicsit belassítottak minket, de nem szenvedtünk el emiatt nagy veszteséget, legfeljebb 2-3 másodperc maradhatott emiatt bent. Ennek ellenére elég jó időt futottunk, pedig a kelletténél még óvatosabbra is vettük a figurát. A Rába Ringről tudtuk, hogy falja a gumit, de olyan abroncsok voltak fent a kocsinkon, amiket már Egerben is használtunk, gondoltuk, hogy jó lesz oda. Nem akartuk egyből elpusztítani az új gumikat.

@rallye2.hu

Baksai László-Erdei Zoltán Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Tényő-Ravazd Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Rátartással autóztunk a pályán, sokat kaptunk az ellenfelektől, ráadásul tönkre ment az önindítónk. Mást nem tehettünk, a szervízig folyamatosan járattuk a motort. A városi gyorsasági nagyon tetszett, sok néző volt, szerintem kellőképpen sikerült népszerűsíteni a rallyesportot. A szervizbe érve – sőt már a 3. szakaszon is voltak apróbb jelei annak, hogy gondjai lehetnek a motornak, mert nem forgott ki normálisan. A srácok az ETO Parkban megcsináltak mindent, amit tudtak, elindultunk a második körre, Tényőre menet, bemelegítettük a gumit, felkészültünk a gyorsaságira, beöltöztünk, elindultunk a rajt felé, és akkor elkezdett három hengerezni az autó. Nem rajtoltunk el, félre álltunk. Azóta sajnos az is kiderült, hogy mi a baj. Ugyanaz történt, mint tavaly, Kazincbarcikán. Akkor is egy szeleprugó tört el, csak most több szerencsénk volt, mert nem hullottak le a darabjai a motor aljába. Felül viszont, amit csak lehetett, azt tönkre tett, a mázlival együtt sem kicsi a kárunk. Vezérműtengely, hengerfej és a többi.

Elég rövid az idő a Diósgyőr Rallye-ig. Ott lesztek?

Azon vagyunk, hogy ott lehessünk, dolgozunk, hogy valahogy összeálljon a hátra lévő két és fél hétben a technika. Vezérműtengely addigra nem hiszem, hogy lesz, valószínűleg egy másabb karakterisztikájú motorral indulunk, már ha sikerül a tervünk. Reméljük, hogy az erő megmarad az autóban, mi pedig egészen biztosan szeretnénk ott lenni Miskolcon valamilyen formában.

Záróautóként… 🙂 😉

🙂 Mondjuk. 🙂 Az biztos, hogy nulla nyomás van rajtunk, a bajnokság sajnos elment. Ezt azért sajnáljuk különösen, mert bármelyik versenyen, amelyiken rajthoz álltunk, ott a Top3-ban kocsiztunk végig, kifejezetten jó és 1. helyekről estünk ki, kivétel nélkül rajtunk kívül álló okokból. A kocsink karcmentes volt egész évben, a teljesítményünkre büszkék lehetünk, Zoli is kiválóan dolgozott egész évben. Az új szakaszokat is rendre jól dolgoztuk fel, az információkat pedig jól és időben mondta. Készülünk Miskolcra, reméljük, hogy minden összejön, amit ebben a helyzetben az évzáróra elterveztünk. Csakis előre nézünk.

@rallye2.hu

Baksai László-Erdei Zoltán Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Győr City Stage Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Baksai Laci előre megy nem hátra. 🙂

Ennyi. 😀

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!