Ifj. Kanyik Antal-Nyírfás Julianna 2 (1)
Forrás: Ifj.Kanyik Antal/Facebook

Második közös versenyén, a Kassa Rallye-n is kitűnően szerepelt együtt Ifj. Kanyik Anti és Nyirfás Juli, hiszen a Baranya Kupa után a Felvidékről is a kategóriájuk győzteseként, valamint abszolút 3. és a P14-es géposztály második helyezettjeként térhettek haza. Azonban akármennyire ügyesek voltak, még mindig nem lehetnek biztosak abban, hogy az év végi legnagyobb kupa az ő birtokukba kerül, pedig ez a kérdés már akár Kassán is eldőlhetett volna. Vagy el is dőlt? Sajnos nem tudjuk, de Juliék mindettől függetlenül teljes erőbedobással készülnek az évadzáró Mecsek Rallye-ra, ahol mutasson bármit is a táblázat, ők úgy fognak hajtani, mintha a bajnoki cím lenne a tét. Nyirfás Julit kérdeztük.

Rallye2.hu: Kalandosan kezdődött a Baranya Kupátok, majd sikeresen célba értetek, Kassára milyen volt ezután a felkészülésetek?

Nyirfás Julianna: Komlói győzelmünk után nagyon vártuk a Kassa Rallye-t, amire a csapat maradéktalanul felkészítette az autónkat. Nem tudtuk, hogy meglesz e a kategóriánk minimális létszáma, mégis úgy álltunk hozzá a versenyhez, hogy ha lesz rá lehetőségünk, akkor megyünk. A várakozásomnak az alapját az adta, hogy én két éve már indultam a Kassa Rallye-n és akkor alaposan megismerkedtem ezekkel a gyorsaságikkal, amik nagyon tetszettek már akkor is, bíztam benne, hogy ezúttal is hasonlóan kellemes emlékeket hagynak majd bennem maguk után. Technikás, mégis lobogós pályák ezek, az erdőben kifejezetten nehéz részekkel. Nagyon jó itinert tudtunk írni, ezért pozitívan tekintettünk előre a másnapi négy gyorsaságira.

Rallye2.hu: A várakozásoknak megfelelően alakult végül a versenyetek?

Nyirfás Julianna: Nagyon nyugodtan vártam a versenyt, pedig nem szoktam ennyire nyugodt lenni egy futam előtt. Talán azért is éreztem így, mert mint említettem, nagyon jól sikerült a pályabejárásunk. Mondom mindezt annak dacára, hogy sok helyen csak 40 km/órával lehetett közlekedni a tréning során. Ez pedig egyáltalán nem könnyíti meg a szakaszok felírását, komoly nehezítő tényező volt ez, főleg a dobálós részeken, az erdőben. Este inkább vissza is ellenőriztük a felírtakat belsőkamerás felvételekről, valószínűleg ez nyugtatott meg. A versenyt is hasonlóan nyugisan kezdtük, az első Opina nevű szakaszon egy kategória második és abszolút hatodik idővel nyitottunk és nagyon sajnáltuk, hogy a következő szakaszt a Rallye2 számára etappá nyilvánították. Szeretem az ott lévő lefelé, visszafordító kanyarokat, mert azok mindig olyan mosolygósra sikerednek. A második körre nem változtattunk a taktikán, úgy vágtunk neki a körnek, hogy végig kéne érni, egészen a célig, de közben azért nem mindent elspórolni, élvezni azt, amit csinálunk, jókat autózni. Ezt az elvárást sikeresen teljesítettük is, de szegény kis autónknak nagyon melege volt. Tiltogatott, „mondta”, hogy ő nem nagyon szeretne most fölmenni a hegyre, de sikerült nála végül némi ráhatással elérni ezt és meggyőzni arról, hogy a hegymászás mégiscsak jót fog tenni neki. 🙂 A kategóriánkat megnyertük, a P14-ben másodikak, abszolútban pedig harmadikak lettünk. A versennyel nekem nem volt semmi problémám, vagy olyan jellegű tapasztalatom, ami alapján azt mondhatnám, hogy a Kassa Rallye-n bármitől tartanunk kellene. Szinte mindenki tart valamitől, amikor átmegyünk a határ túlsó oldalára, de semmilyen negatív tapasztalatról nem tudok beszámolni. Ez több szinten is pozitívan érintett. Szeretném megköszönni a szervizcsapatunk munkáját, partnereink segítségét, valamint Antinak a lehetőséget és, hogy a Kassa Rallye egy ilyen nagyon jó hangulatú és sikeres versenyre sikeredett számunkra.

Forrás: Ifj. Kanyik Antal/ Facebook
Forrás: Ifj. Kanyik Antal/ Facebook

Rallye2.hu: Következő versenyetek – Anti már legutóbb elárulta- a Mecsek Rallye lesz.

Nyirfás Julianna: Igen, a pécsi versenyre készülődünk és megmondom őszintén, hogy már most nagyon várom az októberi évadzáró Rallye2-es futamot.

Rallye2.hu: Miért is ez a nagy várakozás?

Nyirfás Julianna: Én nagyon kedvelem Pécset és a környékét is, mind a pályák, mind a környezet tekintetében nagyon szeretek ott lenni. A kettő együtt egy tökéletes kompozíciót ad. Szépeket látsz és jó helyen is versenyzel, akkor túl nagy probléma már nem lehet.

Rallye2.hu: A kassai eredményetek szép lett, de kicsit kacifántos most így ezzel – vagy mondjam inkább, hogy e nélkül, nem tudom- a tabellán elfoglalt helyetek, vagyis a nevetek mellé kerülő pontok száma. Milyen tervekkel várjátok a Mecsek Rallye-t? Hogy is álltok most az értékelésben?

Nyirfás Julianna: Hát ez az, amit igazából még mi sem tudunk. Meg szerintem senki sem. Volt néhány nem teljesen egyértelmű dolog a kategóriába történő besorolások körül a Kassa Rallye-n. Úgy gondolom, hogy jobb arra számítanunk, hogy még nincs meg a bajnoki címünk és a Mecsek Rallye-n dől el a bajnokság kimenetele, az utolsó fordulóban. De ha a Kassa Rallye-ért megkapnánk a pontjainkat, akkor már most mondhatnánk, hogy eldőlt a kategóriánk sorsa. De ebben még nem lehetünk biztosak, mindezek miatt egy mindent eldöntő csatára készülünk októberben, a Mecsekben.

Salánki Gábor

Köszönjük a támogatást!

Selénia Motor olaj, Exclusive change, Exclusive tours, Kvint-R Kft., Pentolt Kft., Alpha Industries Kft., Schon-gumi.hu, Hidra Kft. és a Kanyik Autószerviz, Kenguru konténer, Valida Kft, Akvilla Kft, Pécsi Gázautó, Tej-express, Csonka F-Trans, Illa kődesign

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!