Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_258Nyilas Peti és Janecskó Laci egyetlen kis hibától eltekintve sikerrel vette az akadályt a Miskolc Rallye-n és most gőzerővel készülnek a hétvégi Iseum Rallye-ra. Peti több, mint egy évtized kihagyás után tér vissza a laza talajra, amiről Veszprémből vannak emlékei, mivel a vasi murvapályákon még az életben nem versenyzett. Érthetően izgatott tehát a kecskeméti pilóta, akit a miskolci élményeiről és a szombathelyi terveikről faggattunk.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra?

Nyilas Péter: Próbáltuk az autónkat úgy felkészíteni, hogy megbízhatóan tudja teljesíteni a versenytávot, műszaki hibáktól mentesen vigyen minket célba. A futómű beállításain finomítottunk, lengéscsillapítókat cseréltünk, de a motorhoz nem kellett nyúlnunk, csak a kötelező gondoskodást adtuk meg neki. Tesztre nem volt lehetőségünk, nem fért bele az időnkbe. A pályabejárás alkalmával megállapítottuk, hogy a pályák nagyon élvezetesek lesznek, különösen a Sáta-Sáta nyerte el a tetszésünket. De mindegyik jó volt. Pont mint az egész verseny szervezése. Egyedül az volt a necces, hogy odaérjünk mindenhová időben, mert rövidek voltak az etapidők.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_110

Rallye2.hu: Milyen élményeitek voltak nap folyamán?

Nyilas Péter: A második gyorsaságin a szűk részen volt egy becsúszásunk a szalagkorláthoz, ahonnan aránylag hamar szabadultunk. De még így is utolértük az előttünk rajtoló párost, akiket kb. 8 kilométeren keresztül kisértünk, egészen a célig, mert nem tudtuk őket megelőzni. Ez az egyetlen hibánk volt a verseny során. Az autó meghálálta az alapos felkészítést, tökéletesen működött. A szervizben a srácok megigazították a szalagkorláttal történt találkozás nyomait, kikalapálták a motorháztetőt és a sárvédőt, hogy jól álljon, de ezen kívül minden rendben volt. Hálás köszönet nekik a munkájukért, támogatóinknak pedig a segítségért! A negyedik szakaszon, Bükkszentkereszten egy kicsit túl óvatosra vettem a figurát, de ez felrázott és a Mályinka, valamint a Sáta már elég jól sikerült, utóbbin kategória harmadik időt autóztunk. A célban a géposztályunk ötödik helyét szereztük meg, abszolútban pedig a huszonegyedik pozícióban zártunk. A becsúszás és az utolérés nélkül biztosan jobb lehetett volna egy picit, de hát ez így alakult.

Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_385

Rallye2.hu: A szombathelyi nevezések között a ti nevetek is ott szerepel a Rallye2 Bajnokság mezőnyében.

Nyilas Péter: Így van, mi is rajthoz állunk hétvégi murvás versenyen. Izgatottan készülődünk, mert ezzel az autóval mi még nem mentem murván soha. De a szombathelyi pályákon sem versenyeztem még eddig. Nem tudom milyenek lesznek a gyorsaságik, de természetesen vannak elképzeléseim, hallottam már róluk ezt-azt. Mindenki azt mondta nekem, hogy nagyon jók, nagyon élvezetesek, sokan dicsérik az Iseum Rallye pályáit, kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz ez a valóságban. Murván legutóbb a Mikulás és a Veszprém Rallye-n mentem, Ladával. A bökkenő annyi csupán, hogy ez több, mint tíz éve volt. Összesen három vagy négy murvás verseny tapasztata van azokból az időkből a kezemben, de én nagyon szeretek úgy menni, ha úszkál-csúszkál alattam a kocsi. A Hondában is megmaradt nálam egy kicsit a zsigulis életérzés. 🙂 A tesztre nem biztos, hogy oda tudunk érni, mert még a karosszéria elemeket cseréljük, hogy minden rendben legyen a kocsival. Azon múlik a tesztünk, hogy a festéssel, hogyan sikerül végeznünk. A távolság pedig nem kicsi nekünk Kecskeméttől Szombathelyig. Meglátjuk. Ha minden összeáll, akkor mi is ott leszünk a verseny előtti hivatalos teszten, ami egy ilyen hosszú murvás kihagyás után egyáltalán nem jönne rosszul az éles bevetés előtt.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!