Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_221Dékány Sanyi és Hegede Tomi Egerben a váltóval, Miskolcon pedig a motorral küzdött óriásit, de mindkét versenyen célba értek és a bajnokságban fontos pontokat szereztek. A szombathelyi versenyt Tomiék már nagyon várják, az autót is készítik fölfelé a murvára, csupán amiatt szomorkodnak egy kicsit, hogy ezúttal mindössze három páros adta le a nevezését a 8-as kategóriába. Hegede Tomival beszélgettünk.

Rallye2.hu: A Miskolc Rallye-n a motorerővel volt gondotok. Sikerült már ezt a problémát kiküszöbölni?

Hegede Tamás: Igen, tudjuk, hogy mi volt a probléma. Gyakorlatilag összeomlott a kocsiban a katalizátor, az idézte elő azt a jellenséget, hogy egyszerűen nem akart menni az autó rendesen a miskolci gyorsasági szakaszokon. Fél gáznál és az etapokon az égvilágon semmi gond nem volt, de a speciálisokon gyorsan nem lehetett menni vele. Nem ment át a katalizátoron a gáz, ez okozta a teljesítménycsökkenést. De már elkészültünk a javítással, nagy reményekkel készülődünk a Szombathely Rallye-ra.

Rallye2.hu: A verseny előtti teszten részt tudtok e venni?

Hegede Tamás: Jó lenne de sajnos nem. Ahhoz, hogy az év első murvás tesztjén részt vegyünk, már csütörtökön reggel el kellene, hogy induljunk Szombathelyre, miközben a Rallye2 számára a verseny érdemi része csak szombaton kezdődik. Ez sajnos nem fér bele az időnkbe.

Rallye2.hu: Tudom, hogy a vas megyei pályákat ismeritek, szeretitek, ezért inkább azt kérdezném, hogy milyen változásokat tapasztaltatok rajtuk az elmúlt évek során?

Hegede Tamás: Persze, jól ismerjük őket, hiszen tavaly és tavalyelőtt is ezeken versenyeztünk már. Klasszikus szombathelyi, bükfürdői szakaszok ezek. A minőségükben túl nagy változást nem észleltünk, de az egyik gyorsaságin – hogy melyiken, azt most ne kérdezd- van egy nagyon hosszú széles rész végén egy kis balossal. Az után tavaly nagyon, nagyon nagy gödrök voltak. Amkor beleestünk az egyikbe el is repedt a szélvédőnk, akkorát zuhantunk. Tovább mentünk, de akkor nem voltunk túl boldogok, az biztos. Ezen kívül tényleg semmivel nem jobb, vagy nem rosszabb a minősége a pályáknak, mit bármikor korábban. Veszprémmel össze sem lehet hasonlítani. Ez fényévekkel jobb minőségű murva.

Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_364

Rallye2.hu: A Hondátoknak fekszenek ezek a pályák. Szereti a lobogós, hosszú egyeneseket az autótok.

Hegede Tamás: Igen, ez abszolút elmondható. De ettől azért összetettebb a képlet. Az egyeneseken kívül előfordulnak itt csiki-csukis részek is, technikás kanyarok de persze a nagy tempós részek végén nagyon meg kell találni a tökéletes féktávokat is. Ezeket kell jól abszolválni, ha jó eredményt akarsz elérni. De alapvetően tényleg fekszenek ezek a szakaszok az autónknak. Mindhárom szakasznak megvan a maga szépsége, nem tudnék közülük kedvencet választani. A Söptei úton, a Rallye katlan egy remek dolog, az ugratókkal, gödrökkel, de a Csepreg és a Szeleste is szimpatikus a tempós részeivel, amik között lehet keresztbe-kasba autózni, még az elől kaparós kocsikkal is. Reméljük jókat autózhatunk rajtuk ezúttal is.

Rallye2.hu: Mik a tervek? Milyen eredménnyel lennétek elégedettek az Iseum Rallye céljában?

Hegede Tamás: Szélesebb lenne a rajtnál biztosan a mosolyunk, ha ezúttal is legalább annyian lennénk a kategóriánkban, mint Egerben, vagy mondjuk Miskolcon voltunk. Akkor a most várhatónál jóval színesebb és izgalmasabb csaták várnának minket, mint, amire a szombathelyi nevezési lista alapján számítani lehet. Szeretnénk a kategória első helyéért harcolni, örülnénk neki, ha a végén a dobogó legfelső fokára állhatnánk. Ez nem lesz egyszerű Szombathelyen sem, mert Ifj. Fogarasi Attiláék, valamint László Pistiék is jó autóval jönnek és nagyon ügyesek. Ám megígérhetem, hogy mi sem fogjuk elspórolni a gázt.

Salánki Gábor

Köszönjük a szervizcsapatunk minden munkáját, valamint támogatóink segítségét!

Külön köszönet az E-vapornak az eddigi támogatásért és a közös munkáért!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!