DSC_0656Remek hangulat, kitűnő időjárás és sok-sok lelkes szurkoló várta a Rallye2 mezőnyét is az Eger Rallye klasszikus, izgalmas, tempós gyorsasági szakaszai mentén, amelyek az évad első megmérettetésének adtak ezúttal is otthont. A leggyorsabb a Neukirchner András-Guzi Róbert duó volt, akik életük első Pécsett aratott abszolút győzelme után újra a mezőny élén zártak, megelőzve a Vizelli Károly-Vizelliné Jobbágy Éva valamint a Szauer Gergő-Rácz László párosokat.

A rajtlistán szereplő 62 párosból sajnos többen sem tudtak megjelenni az évad nyitányán, így 55 versenyautó érkezett meg az első gyorsasági szakasz rajtjához. A legnagyobb érvágás, a 201-es rajtszámot életében először birtokló Jánosa Ákos-Brunekker Árpád duó távolmaradása volt, akik az átvételek során voltak kénytelenek feladni a versenyt egy adminisztrációs hiba folytán. Az első gyorsaságin, Szarvaskőn még inkább ismerkedősen teltek a hajnali hideg kilométerek, a berozsdásodott izmokat igyekeztek a fiúk és a bajnokság egyetlen női pilótája Leitgéb Judit újra hozzászoktatni a versenyzés által támasztott követelményekhez. Többen már itt feladni kényszerültek a versenyt: Kaltenecker Balázs egy lassítónál fékhiba miatt tette tetőre Opel Corsáját, Hernádi Péterék pedig hajtásproblémák miatt kényszerültek kiállni nagyjából 5 kilométer után. A második – és egyben az ötödik- gyorsasági szakaszt várta leginkább a mezőny, hiszen a kétszer teljesítendő Bátor-Terpes szakasz tette ki a gyorsaságik távjának több, mint a felét. A második gyorsasági után adta fel a versenyt a Baksai László-Ifj. Kuncz Dezső kettős, akiknek a BMW-jében felforrt a motor. Fróna Jánosék a pálya hihetetlen jó ritmusát dicsérték, Tóth Istvánéknak a gumik voltak egyre színpatikusabbak, de nem mindenkinek az örömről szólt ez a speciális, hiszen Tóth Attiláék például a leszakadó váltójuk miatt voltak kénytelenek félre állni. De ők még a szerencsésebbek közé tartoztak, hiszen nem törték össze az autójukat, mint az a három páros, akik miatt a rescue-t is be kellett küldeni, ezért a mezőny végének már csak etap tempóban adatott meg, hogy teljesítsék ezt a szakaszt. A harmadik speciálison, Egerszóláton Balog Balázsék küzdöttek nagyot a Ladájuk motorjának a melegedésével, ezért a szervizben igyekeztek a problémát orvosolni, no és a látványos autózás kedvéért raktak föl hátra egy pár téli gumit is. A nyert szakaszok számát figyelembe véve a félidőben 2:1 arányba vezetett a Csomós-Varga duó Neukirchnerék előtt, mégpedig 16 másodperccel. A második kör már lényegesebb nehezebb körülményeket tartogatott a Rallye2 mezőnyének, mivel reggel még „szűz” pályákon autózhatott a Rallye2, de ekkorra már az ORB is végigvágtázott a szakaszokon, rengeteg felhordást hagyva maga után az aszfalton. Csomós Mikit ez sem zavarta, újabb gyorsaságit húzott be. Mindeközben Dékány Sándor és Hegede Tamás a váltóval küzdött, ami kidobálta a második fokozatot, míg az élete első Rallye2-es versenyét teljesítő Borza Tamás a betegeskedő szervóval vívta meg a maga kis csatáját. Karner Zoltánnak és Faludi Gabriellának viszont már nem volt ilyen gondja, hiszen a színe után csak Milkának becézett Lada VFTS-ük motorja kezdte el dudolászni Majka és Kollányi Zsuzsi „Eléglesz” című slágerét és fel is adta a további küzdelmeket. Újra Bátor következett, ahol végre a teljes mezőny versenytempóban száguldhatott végig. Szepesi Marcelléknek a reggeli átbeszélő problémáját egy használt elem visszahelyezésével sikerült ugyan megszüntetni, de ez sem mentette meg őket attól, hogy az egyik lassítóban az autójuk hátuljával eltaláljanak egy gumit. Ifj. Fogarasiék autójából elkezdet csöpögni valami folyadék, amiről kiderült, hogy a tűzoltókészülékből származik. Csomós Miklóséknak viszont elment a hajtása, ami meg is pecsételte a sorsukat, át kellett adniuk abszolútban a vezető helyüket. A záró szakaszon Kolencsik Balázs és Kemény Zsolt pirított oda alaposan a Verdák című mesefilm Villám McQueenjének a festését viselő Peugeot 106 S16-osával és repesztettek egy abszolút időt, amivel gyorsan letisztázták, hogy a kis Peugeot nem összetévesztendő egy játékautóval. Neukirchnerék viszont már csak az előnyük okos beosztására és a győzelem megszerzésére törekedtek, holott ebben András a rajt előtt egy csöppet sem bízott, nem győzelmi tervekkel érkezett meg Egerbe.

Az abszolútban tehát Neukirchner (Honda), Vizelli (Lada), Szauer (Lada) sorrend alakult ki. A kategóriák közül a 13-asban Papp László (Volvo), Nagy Varga Géza (BMW), Ruszkai Attila (Lada), a 12-esben Vizelli Károly, Szauer Gergő, Kolencsik Balázs (Peugeot), a 9-esben Szepesi Marcell (Honda), Berecz Róbert (Honda), Kopasz Krisztián (Honda), a 8-asban Ifj. Fogarasi Attila (Honda), Dékány Sándor (Honda), Kaptás Levente (Honda), a 6-osban Csomós Miklós (Renault), Hibján József (Citroen), Zsebe Gábor (Skoda), az 5-ösben pedig Neukirchner András, Péter Pál (Opel), és Gyöngyösi Marcell (Opel) eredmény született. Folytatás április végén, a Miskolc Rallye-n, ahol hat aszfaltos gyorsasági szakasz vár a Rallye2 mezőnyére, 86 kilométeres távval.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!