Nattán György Fotó: DuEn.hu

Nattán György Fotó forrása: DuEn.hu

A tisztújító közgyűlés után igyekeztünk mihamarabb megkérdezni az új Rallye Sport Bizottság vezetőt a Rallye2-es terveiről. Íme a riport!

Rallye2.hu: Mik a terveid a Rallye2-vel 2011-ben?

Nattán György: A szakágvezetővé választás nem befolyásolta a Rallye2-vel kapcsolatos terveimet. Már az alap felvetés is onnan indult, hogy szeretnék viszonylag függetlenül dolgozni a Rallye2-ért, kértem a Rallye2 Bajnokság lebonyolítási jogát.

Ez a kérdés mostanra aktualitását vesztette, hiszen mint szakágvezető lényegesen nagyobb mozgásterem lett Rallye2 ügyben is, mint amit bármilyen együttműködéssel létre lehetett volna hozni külsősként.

Terveim között szerepelt, hogy külső forrásokat próbálok szerezni célzottan a Rallye2 Bajnokság számára, amivel javíthatóak lennének a feltételek – ez sem változott.

Rallye2.hu: Hogyan szeretnéd ezeket az elképzeléseket megvalósítani?

Nattán György: Konkrét megvalósításról még korai beszélni, de sokszor elmondtam már, hogy én nem tudok nívós első osztályú bajnokságot elképzelni a megfelelő alapok nélkül. Ennek megfelelően komoly hangsúlyt szeretnék fordítani az utánpótlásra.

Senki ne várja, hogy holnaptól gyökeresen megváltozik minden, és most majd minden R2-es versenyző tejben-vajban fog fürödni, mert a jelen helyzetben ez nyilván nem reális. De a szemléletváltás már önmagában nagy eredmény lehet, főleg, ha sikerül ezt az új szemléletet a lebonyolítás egyéb résztvevőinek is magukévá tenni. Ezt némi anyagi segítséggel kiegészítve szerintem már érzékelhetően javulni fog a közérzet, és ezáltal nőni fog a létszám is.

Rallye2.hu: Hogyan tetszik a 2011-es versenynaptár tervezete? Szándékaitok szerint lesz e benne (komolyabb) változás?

Nattán György: Nem tudok erről még nyilatkozni, eddig nem sikerült megkapnom az ehhez kapcsolódó dokumentumokat, nem szeretném szétverni a rendszert, mert bizonytalanná válna. Apróbb változások biztosan lesznek. Ez az év biztosan egy átmeneti időszak lesz, de bízom benne, hogy kézzel fogható eredményekről tudunk beszélni néhány hónap múlva.

Rallye2.hu: Továbbra is te fogod irányítani a MAFC csapatát vagy átadod valakinek azt a tisztséget?

Nattán György: A MAFC Autósport – Motorsport Szakosztályt nem én vezetem április óta, így ez a kérdés nem időszerű már. Én úgy ítélem meg, hogy a MAFC-nál betöltött egyéb tisztségem nem befolyásolja ezt a munkát.

Rallye2.hu: Azt lehet-e már tudni, hogy kikkel képzeled el a munkád Rallye2-es részét?

Nattán György: Egyelőre nem mondanék neveket, folyamatosan egyeztetek erről is. Az biztos, hogy egyetlen ember sincs „fekete listán”, bárkit szívesen látok, aki tud, és akar dolgozni a Rallye2-ért. Az is biztos, hogy az egész bizottság szemléletében más szerepet kell kapnia az utánpótlásnak, mint eddig, Igyekszem sokkal több forrást biztosítani az R2 számára, mind anyagi, mind szakmai értelemben.

Rallye2.hu: Mit üzennél a Rallye2 versenyzőinek?

Nattán György: Nem szeretek üzenni, szerencsére a mezőny jelentős részével kapcsolatban vagyok. Türelmet kérek mindenkitől, aki arra számít, hogy most egy csapásra megoldódik minden. Ahogy ígértem, kiemelten lesz kezelve a Rallye2 ügye, de a jelenlegi helyzetben csodákra nem lehet számítani. Egyszerűsíteni szeretnék, és költséget csökkenteni minden oldalon.

Január elejére tervezek egy nyílt szakági értekezletet külön az ORB, Historic mezőnynek, és külön a Rallye2 számára. Ide szeretettel várunk minden érdeklődőt majd, remélem, hogy eredményes, érdemi vita alakul majd ki.

Hamarosan többet tudok majd mondani!

Rallye2.hu: Köszönöm szépen a válaszokat!

Nattán György: Én köszönöm a megkeresést, és a kitartó munkátokat! Boldog karácsonyt kívánok az autósport minden résztvevőjének!

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!