Erdei Zoltán és Mantz Ákos is ott lesz a december 28-29-i Szilveszter Rallye-n, ahol „kölcsön” gumival és a nagyszerviz előtt álló motorjukkal és váltójukkal szeretnének a célig száguldani. Erdei Zoli foglalta össze néhány sorban az év utolsó versenye előtt a felkészülésüket.

Igazából ugyan úgy készülünk a Szilveszter Rallye-ra is, ahogy egész évben tettük a Rallye2-es bajnokság futamaira. Jókedvűen, de a megszokottól lényegesen nyugodtabban. Az autónkat természetesen ezúttal is Ricsi készíti fel a versenyre, de nagy dolgokat nem kellett javítania a komlói Baranya Kupa után. A motor és a váltó remélem még ezt a versenyt hibátlanul teljesíti aztán úgy is felújításra szorul mindkettő, de nagyon bízunk abban, hogy a Szilveszter Rallye-t még végig bírják és a célban búcsúztathatjuk majd ezt az esztendőt.. A helyes gumiválasztásra is nagyon odafigyelünk: találtunk még eldugva kopott slickkeket, illetve kaptunk Ricsitől téli gumit. „Kölcsön”. Szóval el tudjuk gumizni magunkat, tehát koncentrálunk majd erősen a helyes gumiválasztásra. 🙂  A szervizcsapatot megpróbáljuk ösztönözni egy kis ajándékkal erre az utolsó versenyre, mert jól tudjuk, hogy ilyenkor már senkinek sincs kedve dolgozni. Bízok benne, hogy örülnek majd a meglepetésnek. Célunk a célba érkezés, és persze, hogy jól érezzük magunkat a Szilveszter Rallye-n, bár nekünk eddig is tetszett minden verseny, és szerintem ez a futam sem lesz kivétel. 😉

Köszönjük a segítséget : az Evo szerviznek, a Schmidt Eurotransnak, az Autós-Teszt kft-nek, G-Baba bácsinak és az  I.S.A MAFC Autósportnak

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!