Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Nagy Béla: Tudtuk, hogy a zárószakaszokon dől el minden

Az idei évünk kicsit felemásra sikeredett, mert győzelem után mindig kiesés következett. Mivel Mecsekben ismét hengerfejes lett a motor, joggal bíztunk abban, hogy most siker következik!  🙂 Új motorral (köszönet Szafynak), tökéletesen felkészített autóval (köszönet Valérnak) indultunk Aradra, az ismeretlenbe

Nyugodtan elmondhatom, minden tekintetben kellemes csalódás ért bennünket. Remek volt arendezés , szuperek voltak a pályák is és GYŐZTÜNK!!! Csütörtök hajnalban indultunk pályabejárásra. Tisztában voltunk vele, hogy feszített tempóban VB-s szinten kell feldolgozni az információkat, mindezt egy ismeretlen területen. A rendező háromszori felírást engedélyezett ami sajnos egyes versenyzőknek nem volt elég (biztosan nem bízik meg magában vagy a navigátorában) és csalással próbáltak előnyt szerezni. Persze magyarok voltak🙁 Pénteken az átvételeket követően pihentünk és készültünk a délutáni első gyorsra. Sikeresen köröztünk a gokart pályán de tudtuk másnap kezdődik a neheze. Szombat reggeltől öt gyorsasági várt ránk öt pályán. Egyből az elsőn egy kicsit megijedtünk mert a cél után a beíróban szóltak, hogy folyik a víz. Az új vízpumpánk tömítése eresztett és ezt az etapon telefonos segítséget kérve orvosoltuk. Ez olyan jól sikerült, hogy majdnem kikéstünk a következő gyors rajtjából de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy kicsit koccantunk egy román versenyzővel (bocsánat!) az etapon. Folyamatosan tudtunk a pályákon gyorsulni és a szervizbe úgy értünk be, hogy Porkoláb Gergőék csak 0,7 másodperccel vezettek előttünk. A nap zárásaként maradt két gyors, tudtuk itt mindent bele kell adni a sikerért és nem szabad hibáznunk. Azt hiszem ez maximálisan sikerült, a belső kamerát visszanézve nem csináltunk semmit rosszul. 🙂

Megnyertük a kategóriánkat, megnyertük az A csoportot és megnyertük az abszolútot is! 🙂 🙂 🙂  Kellemesen elfáradva indultunk a céldobogóhoz ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül nincs ott senki… Sebaj kaptunk egy képzeletbeli kupát és vártuk az esti díjkiosztót! Összességében egy nagyon jól és kitűnő pályákon megrendezett versenyen voltunk túl, amit az sem tudott beárnyékolni, hogy a kapott itiner néha nem egyezett a valósággal. Örülünk a sikernek és októberben győzelemmel szeretnénk folytatni és búcsúztatni az évadot a Baranya Kupán.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás to “Nagy Béla: Tudtuk, hogy a zárószakaszokon dől el minden”

  • R József szerint:

    Gratula fiúk! Komlón találkozunk! 🙂

  • jt szerint:

    mi is gratulálunk mindenkinek.
    órai-jancza

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.