Már a tréningünk is igen kalandosan alakult, mert a tréningautóról leszakadt a kipufogó, így volt olyan gyors, amit csak felírtunk, és a visszaellenőrzést már nem tudtuk befejezni. A nyelvi nehézségekből adódó gondokat leszámítva, a szállásunk nagyon jó volt, a kaja – amikor megtaláltuk a magyarul tudó szakácsnőt – nagyon bőséges, és finom volt.

A verseny első része tetszett,  jó volt, de a vége felé a pályák már nagyon rosszak voltak. Néha nem is hittem el, hogy tréningen azt írtam fel, amit látok, pedig úgy volt… Műszaki problémánk szerencsére nem volt, bár bevallom néha tele volt a gatyánk a keményre sikeredett futómű miatt, ami az egyenesekben eléggé pattogott az úton, de Feri bácsi megoldotta a dolgot.

Végül azt hiszem a Porkoláb Gergőék kiesésének lehet köszönni a helyezésünket, aminek csak félig tudunk örülni, hiszen Gergő nagyon megérdemelte volna a kitűnő helyezését.

Az itinerben leírtak és a valóság annyira messze voltak egymástól, hogy ha az itinerre hagyatkozok, akkor háttal tolatunk a körforgalomba a bal oldalról..

A cél ceremónia tetszett a legjobban. Még jó hogy a Rallye2 versenyzők ott voltak. A menetleveleket is majdnem nekünk kellett kezelni, mert nem voltak urai, hölgyei a helyzetnek.

Gratulálunk minden versenyzőnek aki elrajtolt…

Köszönet a szponzoroknak: Mepet Kft, Arató 2001 Kft, Rellüm Kft, MGM Rendszertanúsító Kft, Molnár autógáz – művek, VIA-Pannonia Kft, Tűzkert Kft, a szervizcsapatnak: Misi a végrehajtó, Gabi a mindig evő, alvó, Endre – a fotós, felügyelő

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!