Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_064Más már a pályákat járta, amikor Molnár Zsolti és Szatmári Ede még az Opelját igyekezett gatyába rázni a Miskolc Rallye pénteki napján. De a srácok és segítőik remek munkát végeztek, mivel kupákkal és jó sok ponttal zárták a borsodi megmérettetést. Zsoltiék viszont 34 Rallye2-es vetélytársukkal ellentétben már nem a Szombathely Rallye-ra, hanem a júniusi Veszprémre készülődnek, ami az opeles pilótának óriási kedvence. Molnár Zsoltit kérdeztük.

Rallye2.hu: Régen láthattunk titeket, mivel telt az időtök az utolsó versenyetek és a Miskolc Rallye között?

Molnár Zsolt: Munkával. Sok-sok munkával, hogy legyen miből Miskolcon elindulni. Ez végül sikerült, de elég későn tudtunk nekikezdeni az autó felkészítésének. Voltak vele problémák, rendbe kellett szednünk néhány dolgot, a legnagyobb munkát viszont a motorfelújítás jelentette. De készen lettünk. Éppen időben. A végén már kezdtem azt hinni, hogy így is korán láttunk neki a teendőknek, mert már pénteken délelőtt 10 órára el is készült minden. 🙂 Igaz akkor mások már a pályabejárást teljesítették. 😀 Köszönet mindenkinek a segítségért! Amikor mi is kijutottunk a szakaszokra olyan gyorsaságikon tréningezhettünk, amik nekem nagyon tetszenek. A Sáta-Sáta eddig soha nem jött még be nekem, most meglepő módon nem volt vele bajom. A Bükkszentlászló-Bükkszentkeresztet kedvelem a Garadna-Mályinkát viszont imádom! 2013-ban, amikor éjszaka mentünk rajta, az volt a csúcs. Hatalmas élmény rajta így is, úgyis autózni. De, ahogy a többiek nyilatkozatát olvastam, ugyanezt véltem felfedezni bennük. Az egyik, ha nem a legjobb gyorsasági ez Magyarországon.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_232

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Molnár Zsolt: Így, hogy az utolsó utáni pillanatban készültünk el az autóval, igazából nem is törődtünk az eredményekkel. A stopban ugyan megnéztük mindig, hogy nem e túl nagy égés, amit autóztunk, ám viszonylag tűrhetőek voltak az eredményeink. De összességében nem foglalkoztunk azzal, hogy hol állunk helyezésileg. A záró sátai gyorsasági előtt beszélgettünk Kolencsik Balázsékkal, ők kérdezték meg, hogy vezetünk e a kategóriában? De fogalmam nem volt róla. A végén kiderült, hogy jogos volt a kérdés, mert még magunkat is megleptük, hogy megnyertük a géposztályunk csatáit, az összetettben pedig a hetedikek lettünk. A győzelmünkhöz kellett Neukirchner Andrisék hibája is, amivel az ölünkbe hullott az első hely. A kiesésükig magasan vezették az abszolút értékelést is. Ügyesen versenyeztek. Kár értük. A pályák kitűnőek voltak és szombaton nagy szerencséje volt szerintem minden versenyzőnek az időjárással. Nem esett az eső, nem kellett gondolkodnunk, hogy milyen gumit kéne még venni, amire már amúgy sincsen pénz. A gumikérdés legalább így megoldódott. A rendezéssel elégedettek voltunk. Az első gyors előtt kellett egy kicsit várakozni, de ettől eltekintve egy pörgős, jól szervezett verseny összképét keltette a Miskolc Rallye.

Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_371

Rallye2.hu: Mit terveztek az év további részében?

Molnár Zsolt: Nekünk a következő állomás a Veszprém Rallye lesz. Kihagyjuk Szombathelyen a versenyt. Igyekszünk a Veszprémre alaposan összeszedni magunkat, remélem ott is tudunk majd legalább egy ilyen jó eredményt felmutatni. A veszprémi pályák nekem hatalmas kedvenceim. Nem mintha az Iseum Rallye pályáit nem kedvelném, de sajnos az most nem fér bele a költségvetésünkbe. Pedig szívesen rajthoz álltunk volna az év első murvás megmérettetésén is.

Salánki Gábor

Köszönjük az autó felkészítésében nyújtott segítségét Kun Sanyinak, a Trex Autó Kft vezetőjének, az alkatrészekért. Beregszászi Robinak és a Robco Kft-nek a gyors hengerfejjavításért, illetve Szabó Gabinak, Cucunak és a másik Szabó Gabinak, Pufinak a kipufogóért, és Czinglér Jancsinak és a srácoknak, akiket hozott még, hogy együtt éjszakázzunk és fönt legyünk jó sokáig! 🙂

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!