Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_369Egerben és Miskolcon is felülmúlta az előzetes várakozásokat Györkő Józsi és Gálik Kata eredménye a célban, aminek köszönhetően a hondás duó két futam után magához is ragadta az első helyet a géposztályban. Katáék Szombathelyen abszolút nem bánnák, ha előnyük tovább nőne, de tudják, hogy hatalmasat kell ahhoz autózniuk, hogy elkaphassák a citroenes ellenfeleket, de mint az eddigi tapasztalatok mutatják nem teljesíthetetlen a feladat. Hogy ez Eger és Miskolc után sikerülhet e Szombathelyen is? Erről is beszéltünk Gálik Katával.

Rallye2.hu: Hogyan kezdődött a miskolci hétvégétek?

Gálik Kata: A Miskolc Rallye pályái számomra tökéletesen idegenek voltak, fogalmam nem volt a verseny előtt, hogy mire is kell készülni. Nézőként, fotósként már jártam sokszor a Miskolc Rallye-n, de még soha nem versenyeztem a borsodi pályákon. Józsi, ha volt is, az sem mostanában volt. Arra készültünk, hogy elég erős lesz a géposztályunk mezőnye. A kategóriánkba sorolt Cirtoen C2R2-ket nem lehetetlen éppen elkapni, de több dolognak kell ehhez összejönni az is biztos. Szerencsére is szükség van hozzá.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_229

Rallye2.hu: Szerencsétek volt? Hogyan alakult a versenyetek?

Gálik Kata: A Miskolc Rallye nagyjából úgy kezdődött nekünk, mint az Eger. Az első gyorsaságin rögtön jól bekezdtünk, autóztunk egy második időt. Még Jánosa Ákost is el tudtuk kapni, bár ő azt mondta, hogy nem sikerült túl jól számukra az első szakasz. Mályinka tetszett, de nem nagyon éreztük. Mi nem mondjuk azt, mint néhány vetélytársunk, hogy nem kedveltük, mert ez nem igaz, csak azt gondoltuk, hogy nem kockáztatunk a kelleténél többet a saras, felhordásos részeken. Sátát vártuk nagyon. Már a pályabejáráson is láttuk, hogy az tök jó lesz. A nap egyik legizgalmasabb csatáját vívtuk ott, mivel Takács Olivér és Kulcsár Dani csak egyetlen tizedmásodperccel előzött meg minket! 🙂 Ez pedig egy elég jó eredmény volt. Ákosék sajnos odaütötték az autójukat, elfolyt a hűtővizük, mi adtunk nekik vizet, hogy töltsék az autóba, de az sem segített rajtuk. Ám ezután észrevettük, hogy a mi Hondánkban is forr a víz. Mondtuk, hogy menjünk szépen lassan, óvatosan és majd vissza fog hűlni. Nem így lett. Sátáról gyakorlatilag víz nélkül gurultunk vissza a szervizparkba, Miskolcra. Életünk leghosszabb 60 kilométere volt. Mire a szervizbe értünk izzott minden körülöttünk. Féltettük az autót, aggódtunk, hogy kibírja, nem bírja, sűrűn emlegettük Radó Pistát, mert ő azt mondta hogy kibírja. Igaza lett. A szervizben megjavítottuk, visszahűlt minden, – köszönjük a szervizcsapat munkáját, a támogatók, valamint Neukirchner Andris segítségét- és mentünk tovább. A második körben – Egerhez hasonlóan- nem mentünk kirívóan jókat, de ez a teljesítmény tökéletesen elég volt ahhoz, hogy a kiharcolt pozíciónkat megtartsuk. Jó volt a versenyünk, jól együttműködtünk, úgy éreztem, hogy Józsi hallgat rám. Amikor Neukirchner Bandiékat megláttuk az árokban, ott volt egy kis szétcsúszás, meglepett, hogy pont ők vannak ott. Másodikak lettünk a géposztályban. Kellett ehhez a kategóriatársak hibája is, de mindenki jól tudja, hogy a versenynek a célban van vége. Összességében nagyon elégedettek voltunk az eredményünkkel. Ráadásul, mivel Egerben és Miskolcon is szereztünk pontokat a power stage-n, mindkétszer ezüstérmesek lettünk, jelen pillanatban vezetjük a géposztályunkban a bajnokságot! 🙂

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_061

Rallye2.hu: Milyen tervekkel érkeztek Szombathelyre?

Gálik Kata: Szeretnénk megőrizni a vezető helyet és ha az lehetséges, akkor annak is örülnénk, ha esetleg növelni tudnánk üldözőinkkel szemben az előnyünket. Persze tudjuk, hogy az ellenfelekkel is kell számolnunk. Csomós Mixi, ha jól tudom nem jön, bár nem is őt akartuk elkapni. A nevezési lista tanulsága szerint nyolcan neveztünk a 6-os kategóriába, lesz így is kivel csatázni. A pályák ismerősek lesznek, háromszor indultam már talán a Bükfürdő Rallye-n. A szakaszok az autónknak remélhetőleg fekszenek majd, mert széria váltó van alatta, aminek szerintem a hosszú egyenesek kedvezhetnek majd. Szeretem a murvát, de egy kicsit féltem tőle a derekam, bár tudom, hogy inkább a veszprémi szakaszok a veszélyesek rá. Egyszer sikerült is otthagyni a csigolyáimat. Ezért kicsit fenntartással kezelem a laza talajt, de nagyon szeretem. Meglátjuk mi lesz. Előre nem tudok mit mondani. Szeretnénk most is és az év végén is a dobogón végezni. Amit eddig Miskolcon és Egerben megfogalmaztunk tervként, azt mindig sikerült felülmúlni. Remélem ezúttal is így lesz. 🙂

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!