Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_217Második helyen állt és úgy jött fölfelé a Kolencsik Balázs-Kemény Zsolt duó a Miskolc Rallye eredménylistáján, mint a sütőhőmérő higanyszála a 250 Celsius fokban, de egy nyolcas anyacsavar lehűtötte a srácok kedélyét és megfosztotta őket jó eséllyel a hazai versenyük abszolút győzelmétől. Balázsék, a nem az elképzeléseiknek megfelelően alakuló miskolci szereplés után Vas megye felé veszik az irányt. Nem tervezték előzetesen, hogy részt vesznek a Szombathely Rallye-n, de most mégis az ország túlsó végén szeretnék kiköszörülni az otthon elszenvedett csorbát, ami az előjelek alapján nem lesz kis feladat. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk.

Rallye2.hu: Milyen volt a felkészülésetek a Miskolc Rallye-ra?

Kolencsik Balázs: Szerencsére nem sok dolgunk volt az autó felkészítésével, a hátsó futóművön kellett javítanunk és ezért állíttatnunk egy kicsit. Ez a munka utólag nézve elég hasznosnak is bizonyult. Ezen túl komolyabb dolgunk nem akadt, csak a szokásos és kötelező feladatokat végeztük el. Hazai verseny volt nekünk a Miskolc Rallye, de a Mályinka-Garadna szakaszon eddig még nem autóztam, kakukktojás volt. Csak a Bükkszentlászló-Bükkszentkeresztet és a Sáta-Sátát ismertem. Azokat viszonylag kedvelem is, bár Bükkszentkereszten eddig még soha nem jött ki igazán a lépés. Sátát azt szeretem.

Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_359

Rallye2.hu: Most kijött e a lépés Bükkszentkereszten? Milyen volt a versenyetek?

Kolencsik Balázs: Összességében eléggé hasonlított a miskolci versenyünk az egrihez. Egész nap rengeteg, apró, zavaró körülmény hátráltatott minket. Az első szerviz előtt például leállt az autónk, egy kilométerre a szervizparktól. Egy félautomata biztosíték adta meg magát. Az első gyors előtt a hangosítás is bemondta az unalmast. Az Bükkszentkereszt viszonylag rendben volt, bár nem találtam meg a megfelelő tempót. Mályinka nekünk elsőre borzasztóan problémás volt. Nem ismertem, nehéz volt és itt sem találtam rá a megfelelő ritmusra. Ez az időnkön is látszott. Azt mondom, hogy Sátára találtunk magunkra, ott már egészen jól alakultak a dolgok, abszolút második időt autóztunk. A szervizben nem akadt dolgunk, hibátlan volt a kocsink, köszönet és hála ezért a tökéletes munkát végző szervizcsapatnak valamint a támogatóinknak is a segítségért. A negyedik gyorsaságin végre valahára nagyon kijött a lépés nekünk a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszten, mert megnyertük a negyedik gyorsasági szakaszt, abszolútban. Mályinkán viszont elpártolt tőlünk a szerencse. Jó tempóban indultunk neki, de a mályinkai elágazásban megállt az autó, kiszálltunk szerelni. Elsőre egy kicsit tanácstalan is voltam, gurultunk, hogy találjunk egy helyet, ahová lehúzódhatunk, kiszállás, szerelés, beszállás, sok időt bent hagytunk. Az abszolút első helyért vívott csatát itt el kellett engedni. A másodikról a tizedik helyre estünk vissza. Sátán tét nélkül álltunk a rajthoz, de természetesen próbáltuk menteni a menthetőt. Bizakodásra adott okot az első körben itt mutatott teljesítményünk és nem mondom, hogy felszívtam magam, de eltökéltem, hogy jó időt teljesítünk. Sikerült. Egyedül mi autóztunk 10 percen belüli időt a Rallye2 mezőnyében, 9.5 másodperccel megnyertük a power stage-et, begyűjtöttük a plusz pontokat. Az abszolút 9. és kategória 5. helyén zártuk a versenyt. Sátán, amennyire lehetett minimalizáltuk a veszteségünket. Jó volt a tempónk, annak örülünk, hogy látjuk, hogy képesek vagyunk a győzelemre, fel tudjuk venni a harcot a Rallye2 Bajnokság élmezőnyével. Ha nem lazul fel az a 8-as anya, szerintem megnyerjük a Miskolc Rallye-t.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_032

Rallye2.hu: Szombathelyen ott lesztek e?

Kolencsik Balázs: Nem terveztem, de most úgy néz ki miután kaptunk egy kis plusz segítséget a csapattól, hogy mégis sikerül rajthoz állni az Iseum Rallye-n. Ez azért is fontos, mert Miskolcon nem teljesen úgy alakultak a bajnokság szempontjából az eredményeink, mint ahogyan azt mi szerettük volna. Hamarosan nekilátunk az autó felkészítésének és reméljük, hogy sikerül teljesítenünk a célkitűzést, pontokkal a tarsolyunkban szeretnénk hazatérni Vas megyéből. Ez nem lesz kis feladat, hiszen legalább tíz éve nem mentem murván, Szombathelyen pedig még egyszer sem álltam rajthoz. Az autónk sem látott eddig murvát. Tesztelni szinte biztosan nem lesz időnk, csak maximum egy gyors próbára, hogy egyáltalán legyen egy kis elképzelésem arról a rajt előtt, hogy hogyan mozog a mi kis Peugeot 106-osunk a laza talajon. Érdekes hétvége lesz, annyi már biztos.

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!