Molnár Zoltán még soha nem versenyzett elsőkerék meghajtású autóval, de úgy látszik, hogy ehhez is megvan az érzéke, hiszen Bakos Istvánnal a jobb1-ben rögtön két dobogós helyet szerzett a C2R2Max-ával a Mecsek Rallye-n. Molnár Zoltánnal beszélgettünk.
Elég régen láttunk téged már versenyezni is, nemhogy a Rallye2 Bajnokság mezőnyében autózni. Merre jártál az elmúlt években?
Rallye3-ban versenyeztünk 2018-ig és akkor történt egy olyan változás az életemben, hogy időlegesen szögre kellett akasztanom a bukósisakomat. Eladtam a versenyfelszereléseimet, az autómat, most jött el az idő, valamint a lehetőség arra, hogy újraépítsem a rallye-s pályafutásomat. Megerősödve sikerült visszatérnem és közben az utánpótlásra is nagy figyelmet fordítok, a kislányom, Fanni karrierjét is beindítottuk, az idei évben már ő is az ORB2 mezőnyét erősíti, navigátorként. Több pilóta mellé is igyekszek beültetni, hogy minél több tapasztalatot szerezzen és a lehető legjobb navigátor váljon belőle.
@rallye2.hu Molnár Zoltán-Bakos István Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Olyan élményekben és kihívásban volt részed a Mecsek Rallye-n, amilyenben még soha. Világ életedben Ladáztál, soha nem vezettél elsőkerék meghajtású autót. Erre egy Citroen C2R2Max-al, valamint egy versenykörülmények közt ismeretlen, de nagyon tapasztalt navigátorral, Bakos Istvánnal indultál. Mit vártatok a versenytől és az autótól?
Ezt az autót Borok Pista barátom vásárolta meg egy évvel korábban, nem sok kilométer van benne, de a három Ladája mellett neki már nem maradt ideje arra, hogy ezt a kis Citroent is használja. Mikor megtudtuk, hogy árulja, akkor eldöntöttük, hogy valahonnan összeszedünk annyi pénzt, hogy meg tudjuk vásárolni, ami nem kis erőfeszítések árán sikerült. Mi a Mecsek Rallye-n igazából csak kipróbáltuk a kocsit, nem titok, hogy az Eger Rallye-n már bérbe adjuk, a későbbiekben is ez az első számú tervünk vele. Persze, amikor időnk engedi és szabad az autó, akkor mi is fogunk vele menni, de ez lesz a ritkább eset, remélem. Tőlünk, itthonról csodálatosan látszik a Zengő. A rajt előtt, reggel esett az eső, feltűnt az égen egy szivárvány, és azt tartja a mondás, hogy ha szivárványt látunk, akkor kívánni kell valamit, és azt nem szabad elárulni senkinek, mert nem valósul meg. Miután teljesült a vágyam, így már elárulhatom. Azt kívántam, hogy a Mecsek Rallye-n zárjuk az összetett értékelést egy dobogós pozícióban. Meglett a bronzérem, a szivárvány elintézte. 🙂
Milyen volt a versenyetek?
Itthon voltunk, a pályákat azt tudtuk, bár a kisvaszari, erdőgazdasági részen mi sem vagyunk túlzottan járatosak, de a többi szakasz ismerős volt. Új gumikat vásároltunk, amiket felszereltünk, csak a guminyomást nem volt már időnk leellenőrizni. Elég magas légnyomással rajtoltunk el, ezt csak Remeterétnél vettünk észre, akkor már tudtuk, hogy baj van, nagyon csúszkáltunk lefelé, a széles úton. A stop állomáson ellenőriztük, 2,8 bar-t mutatott a mérőműszer, úgyhogy bőven engedhettünk ki levegőt a gumikból, plusz majdnem elsírtam magam, amikor megláttam a 20 versenykilométert sem futott abroncsokat. Erre már nem tudtunk odafigyelni a rengeteg teendő mellett, én leginkább arra koncentráltam, hogy az autót egyáltalán tudjam vezetni és kezelni. A Citroen jól működött, jó autó, Pistával pedig tökéletes itinert írtunk, örülök, hogy együtt versenyezhettünk. Fantasztikus, amit művelt az autóban. Azt szokták mondani, hogy a végeredményből 20-30% a navigátornak köszönhető. Nálunk a 30% is bőven megvolt, nagyon hálás vagyok Pistának, hogy elvállalta a felkérést. A későbbiekben meg kell próbálnunk gyorsabban menni a kocsival, de elsőre, ismerkedésként nem szerettünk volna nagy kárt tenni benne, vagy bedobni a fák közé. Az autó tudni fogja, nekünk kell hozzá felnőnünk.
Kicsi kár sem keletkezett? Megforgás, kaland, lassítóval nézeteltérés? Semmi akció nem volt?
Semmi az égvilágon. A lassítókban konkrétan botoztunk, nagyon megtiszteltül őket. Csütörtökön, itthon mentem egy keveset az autóval, kipróbáltam egy dobálós úton, de szinte kezelhetetlen, vezethetetlen volt a kocsi. Bakos Pistát hívtam segítségül, mert tudtam, hogy ő jóban van Bútor Robival, akinek vannak megfelelő beállításai a C2-re. Megkerestem Robit, de gondoltam, hogy egy Bútor Robinak, vasárnap délelőtt van sokkal jobb dolga is attól, mint hogy nekem C2R2Max beállításokat küldözgessen. Ennek ellenére az első kérésemre megtette, nagyon hamar landolt a postaládámban egy setuplap, ami alapján nagyon jól beállítottuk a kocsit. Akkora volt a változás, mintha nem is ugyanabban az autóban ütünk volna. Isteni jól működött, köszönjük szépen Robinak a hatalmas segítséget!
Elégedettek voltatok a végeredménnyel?
Teljes mértékben. A P12 második és az abszolút értékelés bronzérmes helyén futottunk be a célba. Ettől jobbat elsőre nehezen képzelhettünk volna el. Tudjuk a hibáinkat, tudjuk, hogy hol lehettünk volna gyorsabbak, de nincs panaszra okunk, fülig ért a szánk az utolsó szakasz célja után.
@rallye2.hu Molnár Zoltán-Bakos István Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Hol láthatunk titeket legközelebb?
Az Eger Rallye-n csak a szervízben, más fog az autóval menni. Bakos Pista a napokban felhívott, és azt kérdezte, hogy mi lenne, ha a Rally Hungary-n, az ORC-ben elindulnánk? Alaposan beletette a bogarat a fülembe, ezek szerint most arra gyűjtögetünk, hogy októberben rajthoz állhassunk az idei évben visszatérő, nyíregyházi központú, Európa Bajnoki futamon. Az ötlet jó, beindult a fantáziám is, de a projektre még meg kell keresnie a gubát az autónak. 🙂 Úgyhogy várjuk szeretettel a bérlők és az érdeklődők üzeneteit, hívásait! 🙂
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor






