Mészáros Zsolt csaknem másfél év szünet után ült be újra a Peugeot 208R2-es versenyautójába, és Doleschall Istvánnal legyőzték a mecseki mumust, Zsoltnak pályafutása során először sikerült a Mecsek Rallye céldobogóján is átgurulnia. Mészáros Zsolttal beszélgettünk.
Idén, sőt tavaly sem nagyon láttunk titeket az ORB2 mezőnyében. Mi történt veletek, merre jártatok, és mit vártatok a Mecsek Rallye-tól?
2022 márciusában, az évnyitó versenyen, az Orfű Rallye-n vettünk részt legutóbb a Rallye2-es futamon, azóta nem álltunk rajthoz rallye versenyen. Nem történt semmi, gond nem volt, csak annyi, hogy nagyon messze vannak tőlünk a versenyek. Az elfoglaltságaink, valamint a munkánk nem tették azt lehetővé, hogy egy komplett versenyhétvégére és nagy távolságra elutazzunk itthonról, Bajáról. Amely futamok közel vannak hozzánk, azokat szeretnénk idén is teljesíteni, de távolra 2023-ban is csak kivételes esetben fogunk felkerekedni. Az autó megvan, felkészítve várja mindig a következő bevetést. Ez lett most a Mecsek Rallye. Doleschall Istvánnal ültünk össze erre a versenyre, ő egy kiváló navigátor, szerettük volna vele abszolválni a teljes versenytávot.
@rallye2.hu Mészáros Zsolt-DoleschalI István Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
A küldetés teljesítve, nem csak a rajtdobogón, hanem a céldobogón is átgurulhattatok a Széchenyi téren. Mi történt veletek a hat gyorsasági szakaszon?
Már a pályafelírás során is kiváló volt a hangulat, jól indult a közös munkánk, remekül sikerült feldolgoznunk az összes pályát. Furcsa volt, hogy ilyen hosszú kihagyás után visszaülni a Peugeot 208 R2-be, főleg azért, mert más sorozatban, pályaversenyeken és FRT-n, ha időm engedi szoktam menni a BMW-mmel, ami ugye igencsak más világ, mint a Peugeot. Elég hamar sikerült ráhangolódni a Peugeot-ra, és ahhoz képest, hogy milyen régen mentem ezzel az autóval, meglepően jó eredményeket futottunk. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer, végre, valahára a célban fejezzek egy Mecsek Rallye-t, mert ez eddig még soha nem jött össze nekem.
Ezt a mumust végre sikerült legyőzni, és a tréningen tapasztalt jókedvünk a gyorsaságikon sem hagyott el bennünket, ugyanolyan vidáman róttuk a kilométereket, mint, amikor néhány nappal korábban az itinerünket készítettük. A negyedik szakasz rajtjában, Árpádtetőn éppen az orrunk előtt szakadt le az ég, mi pedig slick gumikkal voltunk kint. A pálya negyedéig szakadt az eső, de szerencsénkre ezután itt-ott foltokban száraz volt az aszfalt és ennek köszönhetően nem hagytunk benne túlzottan sokat a második, abaligeti gyorsaságinkban. A másik öt szakaszt magunkhoz képest szerintem jól lehoztuk, az autónk hibátlan volt, lassítót egyszer érintettünk, 10 másodperc büntetést kaptunk, ezt leszámítva abszolút eseménytelen volt a Mecsek Rallye-nk. A pályák csodálatosak voltak, mindegyiket szerettük, a végeredménnyel pedig teljesen elégedettek voltunk. Az igencsak erős 6-os géposztály negyedik helyét sikerült elcsípnünk, frankón megcsináltuk a teljes hétvégét.
Az ORB2 versenyei, egész pontosan a bajnokság hátralévő futamainak a helyszínei nem kedveznek neked. Talán még a Győr Rallye, ami elérhetőnek tűnik, de azért is át kell szelnetek keresztbe az egész országot. Láthatunk még idén az ORB2-ben?
Meglátjuk. Egerben biztosan nem állunk rajthoz, de a Győr Rallye és – most meg fogsz lepődni – még lehet a Miskolc Rallye is szóba jöhet az idei évben. De az biztos, hogy ez még nem biztos. Istvánnal is egyeztetnem kell a tervekről, hiszen neki is több versenysorozatban vannak feladatai. Azon leszünk, hogy legalább az egyik futamot valahogy beillesszük az idei programunkba.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
@rallye2.hu Mészáros Zsolt-DoleschalI István Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying






