Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Molnár Ádám: Amiért mentünk, az összejött

Molnár Ádám és Mózi a vidám autózásért, a közönség szórakozásért, valamint egy kiadós családi csatáért utazott el az Ózd-Eger Rallye-ra és ezeket igazából maradéktalanul megkaptak a borsodi futamon. Molnár Ádámmal beszélgettünk.

Milyen tervekkel érkeztetek meg a Rally2 Bajnokság idei második futamára, az Ózd-Eger Rallye-ra?

A saját kedvünkre és a közönség örömére mentünk autózni, és eközben szerettük volna összemérni az autónk tudását és a saját erőnket a testvéremékkel, Mátéékkal, akik szintén a mi géposztályunkban álltak rajthoz. Körülbelül a hatodik Rally2-es versenyünk volt ez az egyedi rajtengedélyesek kategóriájában.

Hogy sikerült a verseny?

Mi jól éreztük magunkat, de látjuk az „éles mezőnyben” autózó párosok kritikájának az okait, és az alapját. Megtapasztaltuk, hogy a második és a hatodik szakaszokból etap lett, mi sem számítottunk arra, hogy a három királdi gyorsaságiból kettőt csak közúti tempóban teljesíthetünk. Megtettük, majd késő délután műszaki probléma nélkül értünk be a célba. Volt esőgumink, tudtuk, hogy vizes lesz a pálya, de az utolsó körre mégis utcai gumikat raktunk fel, mert kizárólag a nézőknek akartunk autózni. Egyszer azonban beforogtunk ezekkel az abroncsokkal, egyszer pedig megütöttük a futóművet, amikor egy kicsit lecsúsztunk az útról. Ezeket leszámítva nekünk jó versenyünk volt, nem volt különösebb kalandunk. Azt napközben észrevettük, hogy nem mindig figyeltek az illetékesek arra, hogy az egyedi rajtengedélyesek között ki mennyit késik ki, vagy, hogy ki hol jár az etapon, emiatt nem látom azt, hogy a futam végén a helyezések pont úgy lettek kihirdetve, ahogy kellett volna, de nem foglalkoztunk végül ezzel a dologgal.

A versenynaptár következő bejegyzése a Salgó Rallye a Rally2 Bajnokság mezőnyének. Nálatok mi a helyzet?

Hallottunk a Salgó Rallye kapcsán felmerült kérdőjelekről, de nekünk ez semmit sem befolyásol, mert nem terveztünk egyébként sem rajthoz állni Salgótarjánban. Az idei évben nagyon szeretnénk részt venni a Pálháza Rallye-n. Jelenleg autófejlesztéssel kapcsolatos terveink vannak, meglátjuk, hogy utána hol lehet menni.

A testvéredékkel összejött a várva várt csata?

Összejött. Kaptak. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük