Márton Ferike új navigátorral, Kovács Martinnal vágott neki az Ózd-Eger Rallye-nak, és a tanulás közben ahány kilométert megengedtek nekik a körülmények, azt sikerrel teljesítették is, a célban fejezték be az ismerkedő futamukat. Márton Ferenccel beszélgettünk.

Milyen tervekkel indultatok neki az Ózd-Eger Rallye-nak?

A navigátorom, Kovács Martin reméljük, hogy hosszú és eredményes pályafutásának ez volt az első mérföldköve, most esett át a tűzkeresztségen, korábban még soha nem navigált, így tesztelni, tanulni és összeszokni szerettünk volna vele. Kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan jövünk ki egymással az autóban, a gyakorlás, ismerkedés, valamint a célba érkezés volt az első számú feladatunk.

Hogy sikerült az ismerkedés, milyen volt a tanulóversenyetek?

A prológ szerintem jól sikerült és alapvetően a gyorsaságik sem voltak rosszak, de miután nem csak a pályákra kellett figyelnünk, hanem egymásra is, így Sátát, ahol kevésbé vagyok járatos, nem vállaltam el annyira, mint korábban. Martin nagyon lelkes volt, igyekezett mindent a legjobb tudása szerint megtenni, de természetesen még bele kell rázódnia a ritmusba, nincs is ezzel semmi baj. Királdon jó lett volna, ha versenytempóban autózhatunk az előzetes terveknek megfelelően hármat, mert ott már sokszor versenyeztem, szinte fejben van nekem az egész pálya, jól ismerem.

Azon az egy királdi gyorsaságin, amin padlóig nyomhattuk a gázt eltört a váltókulissza, így Királdon nekünk egyetlen tiszta „menet” sem adatott meg. Kalandunk nem volt, a problémákat leszámítva jól éreztük magunkat, azt gondolom, hogy Martinból jó navigátor válhat, csak még gyakorolnunk kell. Látjuk, hogy kemény a mezőny, lesz hová gyorsulnunk, a slick gumikat is meg kell szoknom újra, fel kell kötnünk a gatyát, ha a mostanitól jobb eredményeket szeretnénk elérni a későbbiekben.

A Salgó Rallye-ra eljöttök e?

Ha minden jól megy, akkor igen, tervezzük. Aztán meglátjuk, hogy hol lesz még a környékünkön idén Rally2-es verseny, azokra szívesen elmennénk, de a szemünket rajta tartjuk a távolabbi helyszíneken, Komlón és a Vértes Rallye-n is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!