Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Nagy Viktor: A végére kezdett minden kialakulni

Nagy Viktor és Nagy Bettina azt szerette volna kideríteni az Ózd-Eger Rallye-n, hogy hová jók a mezőnyben és azon belül a kemény P12-es kategóriában. A végeredmény szerint éppen középre, hiszen a géposztályuk célba érkező 14 versenyzőpárosa közül ők lettek a hetedikek. Nagy Viktorral beszélgettünk.

A Boldogkő Rallye-n, egyedi rajtengedéllyel kezdtétek meg a 2021-es szezont. Mik voltak az elképzeléseitek az Ózd-Eger Rallye-val kapcsolatban?

Ezen a környéken élünk, a közeli Rally2-es versenyeken szeretnénk indulni, de a Rally2 Bajnokság idén az ország túlsó végén, Orfűn kezdődött, így inkább a lényegesen közelebbi, Rally1-es futamot választottuk, hogy minél többet tudjunk versenyezni. Ózdra is azért esett a választásunk, mert viszonylag közel van. A cél, valamint a terv az volt, hogy sikeresen célba érjünk, és hogy megméressük magunkat a Rally2-ben az élmezőnyhöz képest, kíváncsiak voltunk, hogy hová vagyunk igazából elegek.

Sikerült? Milyen volt a versenyetek?

Kicsit többet kaptunk az élmezőnytől, mint amire számítottam, de a vége felé már kezdett alakulni, sikerült a középmezőnyben végeznünk. Ennek örülünk, de azt mondom, hogy még nagyon sokat kell gyorsulnunk és fejlődnünk. Kemény az eleje, de most már legalább sikerült valakikhez mérni magunkat. A prológtól kezdve voltak kisebb problémáink, az volt a gond, hogy a salakon nem sikerült a motort megfelelően megmelegíteni, de a szombati versenynapra ezt orvosoltuk, ideiglenesen.

A negyedik szakaszon, a Királdi körgyorsaságin volt egy túlcsúszásunk, ami után elég sokat csúszkáltunk, de ezt nem bántuk, mert ezen nem múlt semmi. Szeretjük a saras, felhordásos pályákat, mert ez az igazi rallyepálya. Rendkívüli módon sajnáljuk, hogy elmaradt két gyorsasági is, a kevés versenykilométer nem nagyon tetszett, különösen azután a jó hosszú Boldogkő Rallye után nem, ahol egész nap mentünk. Boldogok voltunk, hogy célba értünk, legközelebb pedig szeretnénk tovább gyorsulni.

Mondjuk Salgótarjánban?

Nincs hozzánk vészesen messze Salgótarján sem, de meglátjuk. Ha minden összeáll, akkor szeretnénk menni, de egyelőre ez még a jövő zenéje.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük