Csütörtökön kezdtük el a pályabejárást, ami számomra elég unalmasra sikerült, a sok egyenes szakasz miatt. Bögöte után fel is adtam a harcot az álmossággal vívott küzdelemben, elaludtam és csak a Katlannál keltem fel. Kicsit féltünk is, hogy a verseny alatt is unalmas lesz, de szerencsére ez nem így lett. Azért hozzáteszem a káldi gyors végén mindig ott állt felfrissülést kínálva, egy ősi szakmát mai napig gyakorló fehérnép (és nem a kovács mesterségre gondoltam). Ákos írt nekünk.
Pénteken reggel adminisztratív, gépátvétel, majd még egyszer végig mentünk a pályákon. Délután prológ, amit egyáltalán nem vártunk. Egy cél lebegett előttünk, rajtoljunk el, és kész. Értékelésbe nem számít bele, viszont az új murva gumikat kinyírja az ilyen aszfalton pörgés, azokat viszont mi inkább a versenyre tartogattuk. Más gumit meg nem engedélyeztek. Szóval, akiknek csalódást okoztunk azzal, hogy nem pörögtünk az aszfalton, elnézést kérünk, de úgy gondolom érthető az álláspontunk. Cserébe a murván csapattuk a kanyarokban. 🙂
Szombaton az első gyorsasági szakaszon még az ismerkedés volt a jellemző. Kicsit bealvósra sikerült mindkettőnk részéről, én a ritmusát nem találtam meg, Zoli meg a gázpedált. 🙂 Sajnos utol is értek minket és ez a két első lámpánk kárára vált, mert miután elengedtük őket pár felverődő kavics némi anyaghiányt okozott az amúgy kifogástalan állapotú és az orosz üveggyártást dicsérő lámpaburánkban. (Gyors után kiderült adok-kapok volt a lámpák tekintetében.) De ez a kis esztétikai hiba nem szegte kedvünket. Bögötére érkezve már összeszedtük magunkat. Az a pálya nem kifejezetten a Ladának való volt a hosszú egyenes szakaszai miatt, de a kanyarokban próbáltuk felvenni a versenyt. Egy koncepciónk volt, les nélkül megúszni a dolgokat, mert jó, hogy van pár lepke a kocsin, de azért egy vadászles a tetőn csak túlzás lenne. Szerencsére egyiket se ütöttük ki a kanyarokban, viszont jó támpontok voltak ezek jelzésében. Mindenesetre már bátrabbak voltunk, és a harmadik gyorson már nagyon jót mentünk. Szerencsére a szervizparkban nem kellett sokat dolgozni a kocsin, szinte csak átnézni kellett, és már indulhattunk is az újabb körre. Idő közben eleredt az eső, aminek mi örültünk, bár az 5. gyorson (ami igazából egy nagy nyomvályú volt) okozott egy kis meglepetést. Egy hosszú egyenes után jött egy jobb 3-as kanyar, amit finoman szólva figyelmen kívül hagytunk. Az is igaz, hogy lehet egy erdőben nem a legjobb tájékozódási pont a „nagy fa”. Én bemondtam „600 nagy fától fék jobb 3” aztán még egyszer „nagy fától fék jobb 3” majd „SZALAGNÁL A JOBB 3” és végül „ itt volt a jobb 3”. Kb 50-100 m-t csúsztunk még egyenesen. A vicces az volt, hogy az autó a hasán csúszott. Miután megállt, hátramenet és vissza a pályára. Zolinak mondtam, hogy a célszalagot idő előtt sikerült átszakítani, de amúgy semmi gond. Célba érve a nevetéstől még könnyes szemmel adtam át a menetlevelet a spotbírónak, és ezzel a jó kedvvel folytattuk az utunkat. A katlan másodszorra még jobban tetszett, mint elsőre. Zoli nagyon ügyesen végig ment a pályán. Pörgős volt olyannyira, hogy az ugratónál sikerült egy kicsit eldobni a vasat, és olyan szépen leérkezni, hogy még üveget is festhettem volna közben. Ezek után irány a mosás, ahol az előttünk lévő két autót nem mosták annyi ideig, mint miénket, ezért külön elnézést kérünk tőlük. Egy kis gyűjtő következett, ahol gratulálások közepette felelevenítettük a verseny izgalmas és vicces pillanatait. Ezekért a pillanatokért is érdemes versenyezni. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó csapat van a Rallye2-ben.
Összességében nagyon klassz verseny volt, kiváló szervezéssel. Zoli minden egyes pályán jobb és jobb lett, így az első murvás versenyünket kategória 3.-ként és abszolút 6.-ként fejeztük be. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, emellett sok tapasztalatot és élményt szereztünk.
Ezúton szeretném megköszönni a segítséget Berger Ricsinek, Schmidt Eurotrans-nak, Evo szerviznek, Autós-Teszt kft-nek, a szervizcsapatnak, és mindenkinek aki támogatott minket és drukkolt nekünk.