Magyar Zsolt néhány éve elköszönt a rallye-tól, de Bartha Nándi eszement afrikai ötletének és terveinek köszönhetően a Szilveszter Rallye-n visszatér a jobb1-be. Magyar Zsolttal beszélgettünk.

Sokáig aktív résztvevője voltál a Rally2 Bajnokságnak, de régen hallottunk már felőled.

Sok-sok évet versenyeztem a Rally2-ben, Fróna Jani mellett a jobb1-ben, de három éve szögre akasztottam a bukósisakomat. A sporttól nem szakadtam el, majdnem versenyszerűen akadály terepfutok, ez pedig a rallye-val együtt már nem fért bele az időmbe. A családdal is szeretnék időt tölteni, ezért lemondtam a rallye-ról. Bartha Nándinak nemrégiben a szokásostól is jobban elborult az agya, fejébe vette, hogy részt vesznek a Budapest-Bamako Rallye-n, így visszaélesítettük a korábbi kapcsolatainkat. Próbáltam neki én is segíteni, szponzorokat szerezni az ötletéhez, Nándi pedig hálája jeléül megkérdezte, hogy nincs e kedvem egy kicsit visszabújni a tűzálló overálba és részt venni vele a Szilveszter Rallye-n?

Bartha Nándor, Magyar Zsolt, Fróna János, Veres István (balról jobbra)

Ezek szerint volt kedved…

A kedvvel nincs gond, örültem a felkérésnek, de az utóbbi három évben fogalmam sincs, hogy milyen irányba haladt a hazai rallye-s társadalom, hirtelen kell most elkapnom a fonalat. Nándi megnyugtatott, hogy ne féljek, most kapott az autó egy új, teljesen gyári motort, ami szerintem és szerinte is szépen fogja vinni a Peugeot. Valószínűleg időm sem nagyon lesz gondolkodni, hogy mi és hogy volt, amikor még aktívan versenyeztem.

Mentél már korábban is Szilveszter Rallye-n, nem ez lesz az első bevetésed a Hungaroringen, illetve a környékén.

Momentán ez ebben a formában nem egészen igaz, mert Fróna Janival mindössze egyszer vettem részt az év végi futamon, akkor is 300 méter után összecsuktuk a Suzukinkat. Leesett a hó, mindenki azt mondta, hogy ne legyünk buták, ne menjünk slick-el, mi pedig bátrak voltunk, felraktuk a téli gumikat. Az első kanyarban, ha jól emlékszem a Hungaroring aluljárójában, telibe vágtunk egy betontuskót. Hamar véget ért pályafutásom első, és idáig utolsó Szilveszter Rallye-ja.

Milyen volt az a 300 méter? 🙂

😀 Azt elmondani nem lehet. Maradjunk annyiban, hogy nagyobb volt a várakozás annál, mint, amit végül a verseny adott.

Gondolom az idei versenytől egy kicsit többet vársz…

Jó élményekre és kötelezettségek nélküli szórakozásra vágyok, semmi másra. Ha jót autózunk, célba érünk, és nagyokat nevetünk, akkor szerintem én elégedett leszek a Szilveszter Rallye végén. Nem hinném, hogy sokan fognak a jó eredményekért küzdeni, vagy harcolni az órával, mi sem fogunk közéjük tartozni. A vidámság, illetve a nézők szórakoztatása lesz az első számú célkitűzésünk. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle… Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy volt navigátor, – Nándi – aki az én volt pilótám – Fróna Jani – mellett is sokáig navigált, hogyan boldogul a bal1-ben, vagy, hogy hogyan tud két navigátor együtt dolgozni egy autóban, egy tét nélküli versenyen?

A komolyabb visszatérésedre van esély?

Biztosan nincs. Janival megvan a jó kapcsolatom, egy helyen dolgozunk, napi szinten beszélünk, barátok vagyunk, de nem gondolkodom azon, hogy újra navigáljak. Az kétségtelen, hogy a Szilveszter Rallye nagyon jó lesz arra, hogy egy kicsit felidézzem a régi szép időket, ám a futás és a családommal eltöltött idő engem maximálisan kárpótol a rallye-ért.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!