Krampek Nándor és Krampek Viktória csak a jókedvért és a vidám autózásért utazott el a Vértes Rallye-ra, ahol ezt sikerült nekik megvalósítani és eközben Nándi is megismerkedett a számára mindeddig ismeretlen intermedia gumikkal is. Útközben, autóban értük el Krampek Nándit és Vikit, így beszélgettünk velük.

Tudtatok versenyezni valahol az Ózd-Eger Rallye óta?

Egy FRT versenyen mentünk, ami tesztverseny volt a számunkra, nem éles bevetés, mert történt egy kis átalakítás az autónkon. Nagyon jó, hogy kipróbáltuk ezen a kis edzésen a kocsit, mert hengerfejes lett a motor. Miután megjavítottuk elutaztunk Zalaegerszegre, az 1. ZEG Rallye Show-ra, ezzel készültünk a Vértes Rallye-ra. Móron az egyedi rajtengedélyesek kategóriájába neveztünk be, ahol csak arra törekedtünk, hogy célba érjünk és jól érezzük magunkat.

Sikerült ezt megvalósítani? Milyen volt a versenyetek?

Az első gyorsasági szakaszon egy kicsit álmosan kezdtünk. Kőhányás nekünk etap lett, majd Guttamásin, a második lassítónál elment a fékünk, úgyhogy szinte a tűzfalat kellett taposnom, csak úgy lassult valamennyire az autó. Onnantól kezdve egészen a verseny végéig pumpálni kellett a féket minden kanyar előtt, mert a szervizben nem tudtuk kijavítani a problémát.

Viki mindig figyelmeztetett arra, hogy pumpáljam a féket, de a pumpálás és a rátartás persze minden egyes fékezésnél vitte az időt. A második kör volt szerintünk a legjobb körünk, mert ott mindenhol, minden pályán gondok nélkül lehetett végig menni. Ha félretesszük a fékproblémánkat, akkor ezt a három gyorsaságit élveztük a legjobban, és javítottunk az első körben elért eredményeinken is. A harmadik körben esős aszfaltra is alkalmas gumikat raktunk fel az autóra, de azokkal is nagyon csúszott a fehér aszfalt. Azt éreztük, hogy nem számít, hogy mivel megyünk, bár slickkel biztosan még csúszósabb lehetett a pusztavámi gyorsasági.

Nekem teljesen új volt az intermedia gumi, plusz a fehér aszfalton nem tudtam, hogy hogyan fog működni, ezért fenntartással mentünk. Az egyedi rajtengedélyesek között a hatodik helyen értünk célba, ami az előzetes számításaink szerint megfelelt az elképzeléseinknek, körülbelül oda vártuk magunkat. Egyébként nem nagyon érdekelt az eredmény, mert csakis azért mentünk el a Vértes Rallye-ra, hogy jól érezzük magunkat. Jó volt a mezőny, az erős Ladákkal és Suzukikkal jókat lehetett csatázni.

Mire készültök még a 2021-es évben?

Komlóra sajnos nem kell menni, pedig oda szívesen mentünk volna, készültünk Komlóra. A szállást már tavasszal lefoglaltuk, majd átfoglaltuk októberre, most pedig lemondtuk. Egyelőre kérdéses, hogy hol fogunk legközelebb rajthoz állni. Terveznénk a nyíregyházi, pálházai futamot a Rally3-ban, de egyelőre még nem tudjuk, hogy milyen lehet október végén az időjárás, kérdéses az is, hogy hogyan áll össze addigra az autónk. A féket meg kell javítani, fontos, hogy megbízható legyen a Ladánk. Ha semmi nem jön össze az év végéig, akkor marad a Szilveszter Rallye, az minden bizonnyal 2021-ben is jó kis bulifutam lesz.

Rallye2-hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!