Az F/1-ben bajnokként zárta a 2010-es esztendőt a Varga Norbert-Jobbik Dániel páros, akik rettenetesen megküzdöttek mind a technikával, mind a csoporttársakkal az év végi aranyért, ami, ha jól megnézzük a kudarcok után egy kicsit ki is járt már nekik. A bajnoki cím mellé még egy felkérése is érkezett Daninak, mégpedig arra, hogy „adja a hangját” egy videó játékhoz, amiben remélhetőleg hamarosan bárkit elkísérhet majd egy-egy gyorsasági szakaszra. Bár ebben a témában az utóbbi időben elég nagy a csend, de Dani most nálunk jut szóhoz, és izgalmas válaszaival, amit a Navigátorok mesélték című sorozatunk kérdéseire ad, egészen biztosan a képernyőre szögezi majd Olvasóink tekintetét. A sorozat következő szereplője a „Nautilus” új másodkapitánya, Folinek Balázs lesz, akit három navigátorhölgy követ majd a Rallye2.hu „hasábjain”. Innentől pedig Danié a szó…

Rallye2.hu: Miért éppen a jobb1-ben ülsz?

Jobbik Dániel: Ahogy az „öregebb rókák” mondanák: „A bal1 már foglalt volt!” 🙂 Viccet félretéve, sosem éreztem affinitást a vezetés iránt, a navigálás részét viszont nagyon szeretem, ez a nekem „valóvilág”!

Rallye2.hu: Ki a kedvenc navigátorod itthon és külföldön és miért pont ő?

Jobbik Dániel: Alázat, hozzáállás, ritmusérzék, orgánum, higgadtság, szóval itthon: Takács Attila!   Külföld? Jó kérdés, sokat bandázom Nicky Gristtel, Moyával, nem is tudom… 🙂 🙂 🙂  Phil Mills például a higgadtságával nagyon jól ellensúlyozta Solberg bohémabb, túlfűtöttebb habitusát. Annyira távolinak érzem őket, hogy ezt így tv-n keresztül nem igazán tudom megítélni.

Rallye2.hu: Milyen itinert írsz?

Jobbik Dániel: Szerintem átlagosat. Kanyarok a picijobbtól a hatosig, de az nagyon ritka, távolságok, fel-le, Norbi kérésére támpontok: nagy fa, szikla stb.  Korábban mindig újat írtam, ha ugyanaz a pálya volt, akkor is. Ma már nem. Egyrészt mert a pályák is többnyire ugyanazok, másrészt Norbi igényei sem változnak drasztikusan. Ha új pálya van, akkor viszont, ha az időbeosztás engedi, mindig átírom, mert a tollal felírt piszkozatom szinte olvashatatlan.

Rallye2.hu: Kik mellett navigáltál már?

Jobbik Dániel: Molnár Lacika mellett kezdtem RTE-ben, majd Varga Norbi, Hadobás Ádám, és újra Norbi, de már Rallye2-ben,

Rallye2.hu: Kedvenc pilótád?

Jobbik Dániel: Nekem az autósport Ayrton Sennával kezdődött… Soha senkiért nem rajongtam annyira hisztérikusan, mint érte, és nem is fogok. Rallye-ban persze Norbi! Ha ő nincs, én sem vagyok itt, ilyen formában legalábbis biztosan, és ezért nagyon hálás vagyok neki!

Rallye2.hu: Mennyire érzed összetett feladatnak a navigálást?

Jobbik Dániel: Nagyon! Nézd: mindig úgy készülök egy versenyre, hogy én már nem leszek egy Moya, Elena vagy”mittomén” de igyekszem a legjobban teljesíteni a pályán belül, és azon kívül egyaránt.

Rallye2.hu: Melyik a kedvenc pályád?

Jobbik Dániel: Egerszalók-Verpelét, és úgy általában a lobogósak!

Rallye2.hu: Etapon milyen feladataid vannak?

Jobbik Dániel: Szinte csak a szokásosak: Ne tévedjünk el, odaérjünk időre, innivaló legyen mindig, biztosítékot ne rúgjam ki, ha jó csajt vagy rendőrt látok szóljak, napszemüveg ne a kocsi tetejére, szóval semmi extra. J

Rallye2.hu: Kedvenc sztorid?

Jobbik Dániel: Sok embernek viccet csinálnak a nevéből, az enyémből sem nehéz… Még vagy 15 éve Miskolc Rallye-ról jöttünk haza egy kölcsönkért haldokló Audival egész napos ázás fázás után. Hazafelé megállított a rendőr, és elkezdett kukacoskodni, szinte mindennel. A végén már felsoroltatta Norbival az autóban ülők nevét. Volt, akiét nem tudta, már ez kiverte a biztosítékot, de amikor azt mondta: Jobbik Dániel a rendőr fennhangon rá is kontrázott:”NEM AZT KÉRDEZTEM MELYIK OLDALON ÜL” Mindezt teljesen komolyan, ahogy elindultunk szinte hazáig visítva röhögtünk. 🙂 🙂 🙂

A másik kedvencem, amikor Vasváron kiestek Norbiék a kismákfai gyorson. Még Lacikával mentem és hívott a szervizben, hogy a melegnél már csak a por a nagyobb. Vettem az adást, és 4 doboz sört szigetelő szalaggal összefogva, becsomagolva dobtam ki szegényeknek nehogy kitikkadjanak, nem kis derültséget okozva ezzel a többi nézőnek is.

Rallye2.hu: Hogy emlékszel vissza a 2010-es évre? Mit vársz a 2011-től?

Jobbik Dániel: Egy bajnoki ezüst után, aki nem úgy vág neki a következő szezonnak, hogy első akar lenni, az vagy bolond, vagy nem versenyző! Mi utóbbinak tartjuk magunkat, és nagyon keményen kezdtük az évet. Az első négy (!) versenyt az első helyről buktuk el vagy estünk ki, kizárólag műszaki hiba miatt. Pontosabban Salgón én szülési szabin voltam, mert akkor született Eszter lányom és ez sokat segített helyrerakni lelkileg a dolgokat. Veszprémben viszont minden rendben volt, és érthetetlen módon tetszik, nem tetszik itt bizony kikaptunk, és a 3. helynek is örülnünk kellett. Az utolsó két versenyre viszont nem maradt más feladat. mint hozni a kötelezőt, és bízni a kocsiban!

2011?  Először is „kövérebb” kategóriát egész évre. Mi idén is komplett bajnokságban gondolkodunk – az anyagiak függvényében persze… Aki már átélte azt mondja nehezebb megvédeni, mint megszerezni majd meglátjuk, mi mindenesetre rajta vagyunk az ügyön!

Rallye2.hu: Estél e már? Sztori…

Jobbik Dániel: 2002, Gyöngyös, Norbival. Hazai futam szikrázó napsütés, és persze lila köd! GY1 Károlytáró-Bagolyirtás. Mit szépítsem kb. 5 km-ig jutottunk. Nekiestünk a Mátrának mint tót az anyjának! Negyedik telin elszálltunk egy jobbosban, hátsó híd! nem maradt meg és ilyenek. Szegény Zsiguli.  Meg persze amit a rengeteg ismerőstől kaptunk utána 🙁 🙁 🙁

Rallye2.hu: Mivel gyorsítod, illetve lassítod a pilótádat?

Jobbik Dániel: Csak a hangsúlyokkal, illetve ha máshogy nem megy egy két addig még nem használt szófordulattal. Pl: A macska rúgja meg! És ilyenek…  🙂 🙂

Rallye2.hu: Olvasod csak az itinert vagy figyelsz a pilótád „lelkiállapotára” is? Nyugtatod, gyorsítod, letolod, dicséred?

Jobbik Dániel: Szerencsére ismerjük már egymást annyira, hogy ha nem figyelek rá, akkor is észreveszem, hogy mi újság van vele. Kezdettől fogva éreztem, hogy Norbi egy kicsit kishitű. Mindene megvan hozzá, hogy nyerjen csak ezt nem hitte el. 2009-ben a Nyírség rallye előtt volt a fordulópont, onnantól kezdve magabiztosabb, de alapvetően az a pilóta akit hajtani kell!

Rallye2.hu: Pilótához alkalmazkodsz e vagy saját itinered „erőlteted” a pilótára?

Jobbik Dániel: Nem kérdés, hogy alkalmazkodom, de szerintem ez így van rendjén. Ha valamiben bizonytalannak érzem, teszek javaslatot, de szemléletem szerint mindig a pilótának kell döntenie mi kerül az itinerbe és hogyan. Az, hogy ezt ki, hogy tudja visszaadni az már más kávéház…

Rallye2.hu: Hányszor jártok pályát?

Jobbik Dániel: Pálya, idő és kedvfüggő. Szombathelyen például kétszer. Egerszalókon egyszer. 🙂 Új pályán viszont nagyjából annyit, amíg „minden a helyére nem kerül”. Van, hogy én mondom, hogy gyerünk, menjünk még egyet, mert itt-ott még nem tiszta minden.

Rallye2.hu: Murva vagy aszfalt inkább a kedvenced?

Jobbik Dániel: Korábban murva volt, most már inkább aszfalt, de igazából mindegy.

Rallye2.hu: Váratlan helyzetekből miként tudsz visszatérni a normál viszonyokhoz?

Jobbik Dániel: Viszonylag könnyen. Miskolcon, a körgyorson szereltünk, és ahogy kiugrottunk a kocsiból leesett az itiner. Számozom az oldalakat, és elindulás után láttam, hogy nem jó helyen van nyitva mivel beleírtam a körök számát is figyelni kellett nehogy repetázzunk egyet. Mecseken a 27 km-es gyors elég vaskosra sikeredett. Lapis előtt kettőt lapoztam, de a beírt támpontok is segítenek ilyenkor.

Rallye2.hu: Hogy építettek fel egy versenyt?

Jobbik Dániel: Mi mindketten elolvassuk a kiírást! Még mielőtt valaki nevetne, meglepve tapasztalom, hogy ez nem mindenkinél van így. Szállást én foglalom, az időbeosztást közösen beszéljük át, a műszaki oldal nem az én világom, ezt teljes egészében Norbi intézi felkészítés, alkatrészek minden. Logisztikai érzéke neki is van így nincs nehéz dolgunk, átbeszéljük mikor, hova, kivel, mit. A helyszínen, amint lehet lezavarjuk a kötelezőt, nagyon tetszik például a fakultatív átvétel. Majd pályajárás etapok bejárása figyelve az időre is, vagy ha új helyszín van, akkor a neccesebb dolgokra. Ha van prológ vagy rajtceremónia, akkor az stb. Másnapi időbeosztás az esti vacsoránál, vagy egy limonádé  🙂 mellett, kezdve ott, hogy meddig lehet a szervizbe beállni, mikor kelljünk, stb. Szóval tervezünk mindig, ad-hoc módon elég a váratlan dolgokat lereagálni. Reggel pedig elkezd dolgozni az adrenalin aztán rajt, és nyomás!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!