Illés Zoltán és Diósi János szeretett volna hazai környezetben legalább annyira eredményesen szerepelni, mint Nyergesújfaluban, de a körülmények úgy alakultak, hogy egy szerényebb, ám egyáltalán nem rossz, pontot érő pozícióval kellett nekik beérni a futam végén. Illés Zoltánnal beszélgettünk.

Nyergesújfaluban Top10-es idővel mutatkoztatok be 2023-ban. Ezek után milyen tervekkel vágtatok neki a hazai versenyeteknek, a Salgó Rallye-nak?

Annyit minimum szerettünk volna kihozni a Salgó Rallye-ból, mint amennyit a Nyergesből sikerült, de akkor sem lettünk volna szomorúak, ha egy kicsit jobb eredménnyel zárnunk hazai pályán. Ez nem jött össze, pedig a gyorsaságikat ismertük, szeretjük, és szuperek voltak, bár Cered mindig is közelebb állt egy kicsit a szívemhez.

@rallye2.hu

Illés Zoltán-Diósi János Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Mi történt veletek a gyorsaságikon, milyen volt a versenyetek?

Az autónk alapvetően jól működött, egyetlen problémánk volt vele. Az elejében valami sokszor koppant a futóműben, feltételezésem szerint a lengőkar, de itthon még nem álltunk neki a javításnak, ott pedig nem tudtuk elhárítani a hibát. Nem gondolnám azt, hogy a kopogás bármit is befolyásolt a versenyünk során, nem amiatt maradtunk el a várakozásainktól. Az első kört egy kicsit álmosan kezdtük, bealudtunk a rajt után, ezt szerencsére észrevettük és a második körben már rákapcsoltunk, ekkor az eredményeink is jobbak lettek, valamennyire közeledtünk az ellenfelekhez.

Az utolsó félkört, az egyetlen ceredi szakasszal már nem nyomtuk meg annyira, arra figyeltünk, hogy biztonsággal eljussunk a célig. Ennek ellenére ekkor autóztuk a versenyünk legjobb idejét. Kalandunk nem volt, büntetést nem kaptunk, igaz valahol a második Szuha vége felé egy padkavédelmi eszközhöz hozzáértünk, mert annak a nyomát megtaláltam a kocsin. Csak a fényezés sérült, komoly kár nincs, más egyéb izgalmas esemény nem történt velünk a Salgó Rallye-n. Az abszolút 15. és a 6-os kategória 8. helyén zártuk a versenyt. Ezzel értelemszerűen egyáltalán nem voltunk elégedettek, ettől itthon többet vártunk magunktól.

@rallye2.hu

Illés Zoltán-Diósi János Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Majd idegenben lehet szépíteni, hamarosan következik a Mecsek Rallye. Ott lesztek?

Nem, sajnos kimarad a Mecsek Rallye, mert itthon lesz dolgunk, a navigátoraim sem érnek rá, így a következő verseny az Eger Rallye lesz nekünk. Az Eger Rallye pályáin is mentünk már jó sokszor, minden irányban. Másabb jellegűek mint a salgótarjániak, lényegesen gyorsabbak, de nekünk majdnem mindegy, meg fogunk birkózni velük. Nem tudom, hogy júliusban melyik kerül fel közülük az útvonallapra, de jó eséllyel nem okoz majd meglepetést, mivel Eger környéke és a Mátra nekünk a második számú hazai pályánknak mondható.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!