Élő ember nem tudott volna annál többet kihozni a Rallye2 Bajnokság 2021-es szezonjából, mint amennyit Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter kihozott, hiszen minden versenyt megnyerve lettek idén az 5-ös géposztályban és az abszolút értékelésben toronymagasan bajnokok. A Kazincbarcika Rallye-ról Ifj. Fogarasi Attilával beszélgettünk.

32 pont előnnyel érkeztetek meg Kazincbarcikára, így mindössze 3-ra volt szükségetek ahhoz, hogy az 5-ös kategória után az összetett értékelésben is a ti kezetekbe kerüljenek a bajnoki trófeák. Ez megnyugtatott, vagy feszélyezett titeket? Hogyan készültetek a mindent eldöntő csatára?

Mi nagyon örültünk annak, hogy bekerült a versenynaptárba a Kazincbarcika Rallye, mert így nem három versenyből került értékelésre a 2021-es évünk, hanem négyből. Ahogy a rajt előtt is említettem, a kocsinkat már a Vértes Rallye után egy héttel rendbe raktuk, időben felkészültünk a Kazincbarcika Rallye-ra. Minél nyugodtabban próbáltunk meg odaállni a rajtvonalhoz, és ezt szerintem sikerült is megvalósítanunk. A legfontosabb az volt, hogy célba érjünk, és begyűjtsük a bajnoki trófeát.

Révbe értetek, megszereztétek amiért Borsodba utaztatok, és fantasztikus teljesítménnyel, a 2021-es szezonban négyből négy versenyt nyertetek meg. Mi történt veletek a kazincbarcikai pályákon?

Olyan tempót autóztunk az elsőtől az utolsó méterig, amivel semmiféle rizikót nem vállaltunk, nagyon jó itinert tudtunk írni. A sajókazai csúszós, fehér aszfalt kimondottan tetszett, pedig még a mi környékünkön lévő fehér aszfaltos versenypályáktól, például Oroszlánytól is sokkal jobban csúszott.

Nagyon vigyáztunk a lassítókra, mégis kaptunk 10 másodperc időbüntetést. Ez az egyetlen jogtalan apróság rondított bele az összképbe. Ezt a szabályt véleményem szerint sürgősen el kellene törölni, mert az nincs rendjén, hogy egyetlen ember dönt ezeknek a büntetéseknek a sorsáról, az út szélén. A belsőkamerás felvételünket is beküldtük a versenyirodára, de nem kaptunk jóváírást. Egyébként kitűnő verseny volt, látszott, hogy a rendezők minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a versenyzők, és a nézők is jól érezhessék magukat. Köszönjük a szervezőknek.

Változott valami nálatok azután, hogy a harmadik szakaszon Ruszó Krisztiénék kiestek? Azután már biztos volt, hogy ha akármi és bármi is történik egyszerre, akkor is ti vagytok 2021-ben a Rally2 Bajnokság abszolút győztesei.

Sajnáltuk nagyon, hogy kiestek, de örültünk, hogy nincsen bajuk és jól vannak. Jó volt utána találkozni velük a szervizparkban és hallani tőlük, hogy minden rendben van velük. Amikor kaptuk a hírt, és biztossá vált, hogy mi leszünk év végén az elsők nem ugrottunk egymás nyakába, hanem a versenyzésre koncentrálva haladtunk tovább. Szép számmal jöttek a gratuláló üzenetek, valamint a hívások is, de a telefonomra rá sem néztem a verseny végéig.

A célban azért már kezdett letisztázódni, hogy mit vittetek véghez Kazincbarcikán és az idei évben, hiszen egy-két örömkönnycsepp is megjelent a szemed sarkában. Milyen volt a célban?

Nagyon örültünk! Szuper verseny volt a Kazincbarcika Rallye. Az időtervet tudták tartani a rendezők, kitűnők voltak a pályák, nagyszerű rajt és célceremóniával. Óriási öröm volt a számunkra, hogy az egész csapatunk megvárta a célceremóniát. Messze lakunk, de ezúttal nem indultak el haza a srácok az utolsó szerviz után, hanem a céldobogón alaposan meglocsoltak minket pezsgővel. Jól esett velük együtt ünnepelni, köszönjük szépen nekik. Bajnoki cím megvan, a futam és a kategóriagyőzelmet megszereztük, óriási a boldogságunk.

A folytatásról tudtok már valamit?

Idén már nem indulunk sehol, 2022-ről pedig még nem tudjuk, hogy mi kerekedik ki belőle. Térjünk vissza erre a kérdésre inkább majd a téli szünet vége felé!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget:

Persped Kft.

TRakodó Kft.

Winkler Trans Kft. & Winkler Gumiszervíz

GreenWork Kft.

ETIK TRANS KFT

Goods Market Mór

Dreska-Gáztrió Kft. – Szerelvénybolt és Fürdőszobaszaküzlet

Paulus Molnár Borház

Mon-Train Kft.

NTH Autómentés-Szállitás Mór

Imre Gábor E.V.

Ottomax Kerékpárbolt és szerviz

Tárlat étterem Mór

Turbó Autósbolt

Hankook Racing Tires

LSC MOTORSPORT

Mór Városi Önkormányzat


Petya, Lucsi, Ricsi, Berti, Bio, Tomi. Családjaink minden tagjának.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!