Érzik a Rallye2 versenyzői, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket a dupla Győr Rallye-val, emiatt talán izgatottabbak a szokásosnál és többen arra is kitértek, hogy számítanak az esőre. Van aki örül neki, van, aki nem várja, de azt mindenki tudja, hogy a csapadék alaposan megkeverheti a lapokat az ORB2 idei harmadik és negyedik futamán. A GPS átvételekor kérdeztük meg a versenyzőket a terveikről.
Világi Levente: Tapasztalatot gyűjteni jöttünk, mert ez az év nekünk a anulásról szól, de eközben fogjuk nézni az időket és megpróbálunk harcolni a lehető legjobb helyezésekért is, de a legfontosabb a célba érkezés lesz a számunkra. Nagy lépcsőfok lesz ez a verseny nekünk, mert három napot versenyzünkhosszúak az etapok, ismeretlenek a pályák és maga a környezet is, ami a tájékozódás szempontjából is jó kis mérce lesz. Igyekszünk ezt minél jobban megugrani.
Faltusz Dávid: Sziasztok! Szerintem nem feszülünk jobban rá a kelleténél, mert itthon vagyunk, nem muszáj megnyernünk most a bajnokságot. Elvileg lesz még egy verseny, bár a Zemplén Rallye sorsa, ahogy halljuk kérdéses. Szerintem egy Európa bajnoki szintű szombati nap áll előttünk ezzel a 8 gyorsaságival, meg a Remote szervízzel, majd kíváncsi leszek, hogy mi alakul ebből a helyzetből. Ráadásul az időjárás kicsit érdekesen alakulhat. Nagyon vigyázni kell az autóra, szerintem aki lejön a pályákról, eljut a célba az már helyezést fog elérni. Nagyon jó, hogy itthon versenyzünk, és reméljük, hogy be tudjuk húzni akár mindkét futamot is.
Kóródi Koppány: Hétfőn át kellett szellemülnöm a hétvégi esküvőnk után, de viccet félretéve már korábban megkezdtük a készültünk az Oroszlány Rallye-val, hogy bemozogjuk kicsit magunkat. Régen volt már a Mecsek Rallye… Rajta vagyunk nagyon a Győr Rallye-n, főleg így, hogy dupla verseny, dupla pontokat szerezhetünk. Mind a kettő futamra neveztünk, ennek örömére vásároltunk életünkben először két új gumit is, úgyhogy készülünk nagyon a hétvég
Ősze Róbert: Hiába hazai verseny nekünk a Győr Rallye, sajnos csak a Rábaringet ismerjük, mert nem mentünk még itt soha, de a célunk ismét csaaak az, hogy egy laza autózás, jól érezzük magunkat és karcmentesen célba érjünk.
Németh Bálint-Szaló Gábor: Igazából csak vasárnap tudunk menni, mert holnap lagzira megyek, úgyhogy sajnos csak a második napon indulunk. Szombat kimarad, a városi prológon sem veszünk részt sajnos. Semmiféle nagyratörő tervünk nincs, ahogy kategóriánk, sincs kevesen leszünk a géposztályban, a BMW Kupát sem fogják értékelni. Itthon vagyunk, csak jól akarjuk magunkat érezni, de azért remélem a mezőny első felében leszünk, aztán majd meglátjuk.
Kiss Zsolt: Nagyon örülünk, hogy egyáltalán el tudtunk jönni, tudtunk nevezni. Az a tervünk a 2WD Kupában, miután a harmadik helyen állunk, és előttünk három ponttal vezetnek Molnár Ferencék, hogy a második helyet szeretnénk behúzni. Mónika ezúttal nem mellettem ül, ő a szervízben segít majd nekünk, Kiss Robival megyek. Kiss Róbert: Zsolti megtisztelt a bizalmával, Mónikának egyelőre más feladat jutott. Kíváncsian várom a versenyt, a rajtot, aztán meglátjuk, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni.
Molnár Ferenc: Úgy volt, hogy csak egy napon, szombaton indulunk. Megváltozott a haditerv, úgyhogy szeretnénk vasárnap is menni, bár majd meglátjuk, hogy mire jut az energiánkból. Szeretnénk végigmenni, szeretnénk a 2WD Kupát, most már végigcsinálni ebben az évben. Tisztes helytállással akarjuk zárni a hétvégét. Egyelőre nem túlzottan vagyunk ismerősek a környéken, de felmérjük a terepet, aztán ahogy tudunk, úgy megyünk.
Molnár Zoltán: Megpróbálunk úgy menni, ahogy eddig az eddigi két versenyen. Megpróbálunk a dobogó közelébe menni, meglátjuk, hogy mennyire sikerül. Próbálunk majd jól menni az idegen pályákon, igazából korábban csak versenyt nézni voltunk Győrben. Az autó már tudja a pályák egy részét, ő már ment itt, én még sajnos nem. Fanni ment tavaly a versenyen, így neki is ismerősek részben a pályák. Úgy volt, hogy ezúttal külön megyünk, de nem régen kiderült, hogy Győrben is együtt tudunk menni, úgyhogy továbbra is Fannival támadunk. Belehúzunk, és megpróbálunk jól szerepelni, hátha lesz belőlünk valami a végére.
Várnai Dávid: Nem Salgó ez? 🙂 Igazából kocsizni szeretnénk egy jót, és ki szeretnénk kapcsolódni. El szeretném engedni a hétköznapi stresszt, ez a legfőbb cél, azért jöttünk, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk. Szabó Tomi barátom lebetegedett, helyette Montskó Balázzsal megyek, vele mentem Oroszlányban is. Tök jó lesz, várjuk, izgatottak vagyunk, úgyhogy élvezni szeretnénk. Azért kicsit eredményorientáltan próbálunk menni, majd kiderül, hogy mit tudunk belőle kihozni.
Szabó Zoltán: Mindenképp szeretnénk célba érni, és jó lenne szerezni valami jó helyezést. Az autó rendben van, volt egy kis technikai problémám vele, de megoldottuk. Az elmúlt évben voltunk már Győrben, a Rallye3-ban mentünk, nem teljesen ismeretlen a környék.
Völcsey Viktor: Az első Győr Rallye-nkra készülünk, lényegében ismerkedni szeretnénk a környezettel, próbálgatni akarjuk a pályákat, minden, de szeretnék természetesen jó lenne egy jó eredményt is elérni. Mi mindkét nap megyünk.
Rimár Tamás: Szeretnénk célba érni, mert pont azt számolgatjuk, hogy tavaly itt értünk célba utoljára. Jó emlékű futam, mivel a Rallye3-ban megnyertük a versenyt, kategóriában, valamint az abszolút értékelésben is. A bakonybéli gyorsasági nagyon tetszik, szerintem az jó bennünk is maradt. Tésen szerintem 2001-ben mentünk utoljára. A fékünk jó, azt megcsináltuk, a féltengelyünk az az előző versenyen tört el, tök újat kapott. Bízzunk benne hogy nem lesz semmi gondunk, egyébként más minden jó. Nagyon készültünk rá.
Rácz Gábor: A Győr Rallye-t szeretjük, az előző kettőn mentünk, reméljük, hogy most is jó lesz.
Az autó egyelőre rendben van, tervezzük mind a két napot, vasárnap este találkozzunk a célban!
Csibrák Zoltán: Az első körben szeretnék végigmenni, ráadásul mind a két nap végén szeretnénk átgurulni a céldobogón. Szombaton is, meg vasárnap is. Azt majd meglátjuk, hogy a szombati, rövid, kurtafarkú Remote szervízzel, hogy tudjuk ezt a tervet megvalósítani…
Kerekes Bence: Az elsődleges célunk, vagy tervünk az szokás szerint az, hogy célba szeretnénk érni. Ilyen hosszú versenyen még soha nem vettünk részt. Két nap fogunk versenyezni, több mint 600 kilométert, úgyhogy elsősorban abban bízunk, hogy az autó megfelelően fog működni, mi is úgy fogunk teljesíteni, hogy azt elvárjuk magunktól, és célba tudunk érni.
Endrődi László: Egy régi új navigátorommal jöttem, Mezőfi Ádámmal, úgyhogy megpróbáljuk újra, szeretnénk végigmenni, ennyi a célunk. Ismerősek a győri szakaszok, jártunk már itt tavaly, egy pályán nem mentünk talán, a Bakonybélen. A többi pályán már autóztunk, úgyhogy ismerős a környék.
Póczik Tamás: Szeretnénk most már elindulni egy igazi rallye-n, mert idáig ez nem volt meg, csak jobb oldalról, úgyhogy most már bal oldalról is szeretnénk egy kört menni. Az Alfa rendben van, úgy néz ki, Ákos megcsinálta a motorját, összerakta, úgyhogy reméljük, hogy minden gond nélkül abszolváljuk a két napot. Győrben jártunk már, de én még csak úgy, hogy Ákosnak szervizeltem, meg ide jártam suliba, úgyhogy nekem ez hazai terep lesz ilyen szempontból.
Kovács Dominik: Mindenképp a célba érés a terv. Az autó kapott új fejlesztéseket, idáig szuper volt minden a teszteken, úgyhogy bízunk benne, hogy a végéig kibírja. Tavaly, valamint tavalyelőtt voltunk itt, ismerős a környék, de a technika mindig kiszúrt velünk, úgyhogy bízunk benne, hogy idén egy hibamentes futamunk lesz.
Ruszó Krisztián: Jelenleg nagyon jó idő van, reméljük így is marad a verseny végéig. Azt is reméljük, hogy a kocsi rendben lesz. Geró Gabi most a jól megérdemelt nyaralását tölti, úgyhogy ezúttal Szollár Csabával fogunk együtt menni. Vagy tíz éve már mentünk együtt, bízom benne, meg ő is úgy gondolja, hogy közös munka gyorsan össze fog kovácsolódni, úgyhogy reméljük, hogy gyorsak leszünk az első perctől kezdve. Jó lenne műszaki hibáktól mentes versenyt produkálni, és akkor talán az eredmény is jön majd magától.
Simon György: Szeretnénk végigérni a szombati napon. Nem jártunk még itt sosem, még talán közúton sem. Világtalanok vagyunk, azt sem tudjuk, mi merre van, de ez minden versenyen így van. Szeretnénk úgy célba érni, hogy kicsit azért eredményes is legyen, bizakodunk, hogy a Zsiguli is kibírja.
Krampek Nándor: Erről a navigátorom tudna a legjobban mesélni, de részemről az biztos, hogy szeretnénk jól érezni magunkat, mint mindig, és sikeresen célba érni. Krampek Viktória: Én még hozzátenném, hogy legalább olyan jól sikerüljön a Győr Rallye is, mint amilyen Oroszlányban volt most a tesztünk. Ott gondtalanul,gyorsan és eredményesen autóztunk. Legyegyen így most is!
Huhák Csaba: Az első számú tervünk az az, hogy vasárnap estére végre szeretnénk egy problémamentes versenyt tudni a hátunk mögött. Ha ez sikerül, akkor bízunk benne, hogy emellé párosul egy jó eredmény is.
Baksai László: Szeretnénk a prológot jól megcsinálni, majd megmondom őszintén, hogy mivel az első versenyen, áprilisban, Diósgyőrben nem indultunk, utolsó, a Zemplén Rallye meg a hírek szerint necces, úgyhogy az a lehetőségünk állt föl, hogy ezt most meg kéne nyomjuk. Szombaton kiderül… Ha az első négyben leszünk, akkor megyünk vasárnap is, ha nem, akkor szerintem idénre ennyi volt.
Bartha Nándor: Nehéz tervezni, mert már az idefelé vezető utunk se volt egyszerű a sok lezárással. Nekem tetszik ez a kétnapos verseny, reméljük, az autónak is tetszeni fog. Szeretem a kihívást, én abban bízok, hogy esni fog az eső, de úgy látom, hogy erre talán csak vasárnap van esély, de a kedvünk etől függetlenül nagyon jó. Egy nagyon jó város Győr, Közel van Pandorf, úgyhogy először is megyünk vásárolni. 🙂
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gáboryof
