Horváth Ádi már az idei évben szerette volna újra megmutatni magát a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, de az autója nem így gondolta, ezért hamar útilaput kötött mind a négy kerekére és beújított helyette egy BMW-t, amivel 2026-ban már tényleg az ORB2-ben szeretne szerepelni. Horváth Ádival beszélgettünk.
Tavaly és az idei évben eddig nem találkozhattunk az ORB2-ben. Mi történt veletek? Zsiguliztok, ha jól tudom.
Sziasztok, üdvözlök mindenkit! Igen, tavaly vásároltunk egy Ladát, egy csomaggal együtt és megtettünk, elvégeztünk mindent, amit kellett. Gondoltuk, hogy felkészültünk, nagy reményekkel vágtunk neki a tavalyi szezonnak, amit ismerkedésnek, tanulásnak szántunk, készültünk az idei Rallye2-re. Sok kunmadarasi megmérettetésen vettünk részt, elindultunk több, kisebb kormánytekergetőkön, de sehogy sem álltak össze a dolgok. Nem úgy adta ki a büdzsése, no meg a technika se akarta, hogy mellénk álljon a szerencse. Nem tudtunk elindulni az ORB2-ben, vagy Historic Bajnokságban. Emiatt úgy döntöttem egy mérges délutánomon, hogy a Zsigulitól rövid úton megválunk.
Ez megtörtént, ennek folyományaként lett egy új autótok, amit már be is mutattatok, túl vagytok az első tesztfutamon. Milyen autóról van szó?
Egy driftes barátomtól, Cserháti Attilától, az FDR Team-től kaptam egy becsövezett bódét, ami egy BMW E36 coupe-ról származott, ez volt az alap. A bukócső az kész volt, innen építettük teljesen újjá, Rallye2-re tökéletesen megfelelővé a kocsit, július 6-7-én pedig már Kunmadarason autóztunk is vele.
Mit lehet róla tudni?
Kettőfeles motort szereltünk be, egy hathengerest, újra lett vezetékelve, nagyjából gyári alkatrészekből van összerakva. Nem szeretnénk túlfeszíteni a húrt, ismerkednünk kell vele, így is erős autó, nem szeretnénk, hogy szétrepüljön valami ebben is. Most várjuk az autó dokumentumait, aztán ha sikerül rendeznünk a papírmunkát, utána próbálunk majd minél többet autózni még idén. Leginkább kunmadarasi, kiskunlacházi, vagy hasonló, kisebb versenyekre szeretnénk eljutni, hogy minél többet gyakoroljunk a BMW-vel. Ebben a navigátorom Józsa Fruzsina is a segítségemre lesz.
2026?
2025-ben még tervezzük a Szilveszter Rallye-t, reméljük, hogy normálisak lesznek a körülmények, meg a pénztárcánk is megengedi a Hungaroring körüli versenyt. Jövőre viszont nagy tervekkel állunk elő, mert szeretnénk egy teljes szezont menni a Rallye2-ben az autóval. Hála Istennek rengeteg segítséget kapunk ezzel kapcsolatban, a versenyzőtársaktól, a barátoktól, sok mindenkitől, ezért nagyon hálásak vagyunk, szeretnénk jövőre meghálálni a bizalmat. Az ORB2 mellé 2026-ban jó eséllyel beiktatunk majd újra néhány sprintfutamot is, de már idén megteszünk mindent, hogy alaposan felkészüljünk a 2026-os szezonra. Viszont a tanulásból soha nem elég, biztosan hasznunkra válnak majd a bajnoki futamokon megszerzett tapasztalatok mellett a gyakorlással eltöltött kilométerek is.
Fotók: Kövi Gabriella, Bitto Zsolt, Gajár Gyula, Pánya Péter
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor












