A győzelmen kívül nem tudott más eredményt elképzelni Miskolcon Tim Gábor és Timár Tamás, és Szombathelyen is örülnének, ha a dobogó felső fokára állhatnának, Ám életük első murvás futama előtt szerényebb célokat tűzött ki magának a bajnokság éllovas párosa. Tim Gáborral beszéltünk.

Soha nem felejtitek el a Miskolc Rallye-t…

Pályafutásunk első abszolút Rallye2-es győzelméért utaztunk Borsodba, amit óriási csatában szereztünk meg. Boldogok voltunk a célban, mert a 6-os géposztály legnagyobb kupáit és a power stage győzelméért járó pontokat is megszereztük, amivel átvettük a vezetést az éves értékelésben. Ettől jobban aligha teljesíthettük volna a legutóbbi versenyt.

Teszteltek az Iseum Rallye előtt?

Szombathelyen a karrierünk első murvás megmérettetése vár ránk, teljesen új kihívással nézünk szembe a laza talajon, amire a csütörtöki hivatalos teszten szeretnénk ráhangolódni. Érdekes kihívás lesz.

Nem nyomaszt titeket a 201-es rajtszám?

Ez is egy újdonság számunkra, pláne murván. A nagyok azt szokták mondani, hogy aki elől megy, az takarítja a pályát, így ebből a szemszögből nézve nem igazán örülünk murván ennek a megtiszteltetésnek. De nem mondok inkább semmit. Se jót, se rosszat. Nem mentünk korábban murván. Ki tudja? Még lehet, hogy előnyünkre is válik az előkelő rajtszám a vasi pályákon. A lényeg, hogy karcmentesen vigyük el a célba az Opelünket életünk első murvás versenyén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!