Györkő József és Bakos István az első közös versenyén, szinte azonnal megtalálta az összhangot, aminek az eredménye a kemény 6-os géposztály negyedik helye lett. Györkő Józseffel beszélgettünk.

Kazincbarcikán mentél utoljára, ott Béres „Unicum” Attilával, Pécsen pedig már Bakos Istvánnal álltatok rajthoz. Mik voltak az elképzeléseitek a rajt előtt?

Régen ismerjük már egymást Pistával, de soha nem versenyeztünk még együtt, így a Mediterrán Rallye-n meg kellett ismerkednünk a versenyautóban is és azt szerettük volna elérni, hogy a pénteki nyitó szakaszon, minél jobban szerepeljünk, amennyire csak lehet elöl végezzünk, hogy szombaton a mezőny elejében rajtolhassunk. Ez sikerült, mivel az abszolút hatodik és a 6-os géposztály harmadik helyén értünk célba, úgy, hogy most ültem életemben másodjára ilyen autóban, vízen pedig még egy centit sem mentem vele. A Pirelli esőgumijai szenzációsak voltak, el sem hittem, ahogy tapadnak a nagy vízben, a szervizben Grátz Feriéket minden irányból körbe ölelgettem, 🙂 nagyon hálásak vagyunk nekik a fantasztikus abroncsokért.

Szombaton tudtátok is velük tanulni, gyakorolni, hiszen folyamatosan szakadt az eső. Ennek te a rajt előtt is örültél.

Így van. Amikor éjjel felébredtem kinéztem az ablakon, hogy esik e még rendesen, mert annak szurkoltam, hogy el ne álljon az eső, mert úgy voltam vele, ha már megvettük a gumikat, akkor használjuk is. 🙂 Nagy csatában voltunk folyamatosan Strider Zoliékkal, valamint Kocsis Imréékkel. Somogyon ledolgoztuk a hátrányunkat Zoliékkal szemben, nulla tized volt köztünk az eredménylistán a különbség, kétszer is kategória második időt autóztunk a somogyi pályán, az valamiért jobban feküdt nekünk, mint Árpádtető. Ráadásul az árpádtetői rajt után elment a szervónk, nem volt könnyű onnantól 11 kilométeren át fölfűzni az autót a célig, a karjaim érezték is a terhelést.

A csapatunk a szervizben gyorsan megtalálta a megoldást, a következő körnek már újra egy szuper autóval vághattunk neki. Strider Zoliék ekkorra elléptek tőlünk egy kicsit, ellenben Kocsisékat magunkra húztuk, mese nem volt el kellett kezdtünk sietni. Somogy jó volt, majd Árpádtetőn, a Lapis utáni első lassítónál nem fékeztem időben, csak kb. 50 méterrel előtte sikerült rálépnem a fékpedálra. Voltak bajok, kerregett a váltó, minden lehetséges módon próbáltam lassítani, meg is csúszott az autó fentebb kellett engednem a pedált és majdnem szerencsénk lett, kicsin múlt, hogy beférjünk a gumik közé. Vesztünkre a lökhárítóval, jobb oldalon, elöl mégis hozzáértünk. Megkaptuk érte a 10 másodperces büntetést, ha 10 méterrel előbb fékezek, akkor nincs baj, ezt bevallom, hogy elbaltáztam. A verseny hátra lévő részében még próbáltuk ezt a hátrányt ledolgozni, de továbbra is nagyon hasonló időket autóztunk mi hárman, tizedeket adtunk oda-vissza, nem bírtuk visszatornázni magunkat a korábbi meccsünkbe.

Lakatos Tomiéknak gratulálunk a győzelemhez, ők olyan tempót diktáltak elől, hogy rájuk nem is igazán figyeltünk, nagyon ügyesek voltak. Az utolsó gyorsaságit sajnáltuk, hogy elmaradt, mi még gyúrtunk rá nagyon, bár lehet, hogy nem baj, hogy törölték, mert a nap végére már elég rendesen leromlottak a körülmények. A gyűjtőben azért még viccelődtünk egy jót a vetélytársakkal, hogy kár az elmaradt szakaszért, most akartunk ráhajtani a power stage győzelméért járó plusz pontokra. 🙂

Elégedettek voltatok a célban?

Igen, alapvetően minden rendben volt, Pistával jól sikerült az első bevetésünk, jól mondta az itinert, profi navigátor, tökéletes munkát végzett. Én Kazincbarcikán csak tanultam, teszteltem az autót a Mediterrán Rallye-t nevezhetném igazából vele az első valódi versenyemnek. A 208-asunk frankó volt, jól szólt a motor, jó volt vele versenyezni.

Folytatás?

Ózdot szerintem kihagyjuk, mert nagyon közel van időben a Mediterrán Rallye-hoz, mikor hazaértem Pécsről, akkor szólak, hogy gyorsan adjam le a nevezést, mert már lassan ott tartunk, hogy nevezési zárlat van. Terveztem, mindenünk megvan hozzá, de nagyon hirtelen jön, nem veszünk részt ezúttal. Szerencsen viszont szeretnénk ott lenni novemberben. Három futamot terveztünk 2022 második felére, az évzáró futammal teljes is lehet a házi versenynaptárunk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen a támogatóknak, magamnak, 🙂 Pistának, és a Bakó Rally Team-nek a segítséget!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!