Györkő József és Béres „Unicum” Attila váratlanul jó eredménnyel kezdte meg a Kazincbarcika Rallye-t, és végül, ha nem is egyszerűen, de célba vitték a soha nem próbált Peugeot 208 R2-es versenyautójukat. Györkő Józseffel beszélgettünk.

Te négy évnyi szünet, a navigátorod, Béres „Unicum” Attila pedig pontosan egy hétnyi kihagyás 🙂 után tért vissza a versenyautóba. Mik voltak a terveitek a Kazincbarcika Rallye-n?

A hosszú szünetem lezárásaként a biztos célba érkezést tartottuk a legfontosabb feladatunknak Kazincbarcikán, és szerettük volna kipróbálni, hogy vajon megy e még nekem az autóversenyzés? Soha nem mentem még Peugeot 208R2-vel, ez az autó újdonság volt nekem.

Kazincbarcika környékén mentél már valaha?

Talán 1994-ben, akkor is csak a rudabányai szakaszon. Annak lassan 30 éve már. A pályák számomra nem voltak ismerősek, de nagyon tetszettek. Hamar meg tudtam őket szokni, már a pályabejáráson elnyerték egytől egyig a szimpátiámat.

A prológ is a salakpályával?

Igen. A prológról először csak azt gondoltam, hogy végig gurulunk rajta, aztán beengedtek a salakra és át kellett mennünk a pálya túloldalán kijelölt rajthelyünkre, akkor azt éreztem, hogy van tapadás, nagyon jól fognak a gumik. Ezt mondtam is Attilának, és mentünk egy abszolút ötödik időt bemelegítésnek. Élveztük, nagyon jó volt.

Kilenc szakasz várt rátok másnap, ami nem kevés egy visszatéréshez. Jól sikerültek ezek?

Meglepetéssel indult a napunk, hiszen Sajókazán az elég komoly 6-os kategóriában a harmadik helyet szereztük meg. Mindezek ellenére utólag azt gondolom, hogy az első körre talán nem a legkeményebb gumikkal kellett volna kimennünk, azok reggel még nem fogtak elég jól, a következő gyorsaságin a visszafordítókba például már alig tudtunk befordulni. Az egyikben le is parkoltunk, nagy baj nem volt, éppen csak kisodródtunk az út szélére. Hogy elkerüljük a becsúszást húztam egy menekülő kéziféket, de közben lefulladt az autónk, nehezen sikerült csak visszaindítani. Betoltak, vissza tudtunk állni a versenybe, ám az teljesen elúszott a számunkra. Ezek után voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy szétcsúsztam, akadtak olyan helyzetek, amiket nem mertem elvállalni. A második körre a szervizben sikerült állítani az autón, a hátrányunk megmaradt, a többiek is elkezdtek gyorsulni, mi pedig haladtunk szépen a saját tempónkban.

Megpróbáltuk kihozni a helyzetből, amit lehetett. Az utolsó gyorsasági előtt azt éreztem, hogy dadog az autó, és ehhez az utastérben erős benzinszag is társult. Imoláig, és aztán a kazincbarcikai célig kénytelenek voltunk etap módban autózni, mert amikor a Power Stage rajtjánál felkapcsoltam mindent, amit kellett a kocsiban, akkor felerősödött a benzinszag. Tartottam tőle, hogy valami baja lesz a 208-asnak, hamar elváltottam, nagyon óvatosan, az eredmények szempontjából leginkább sehogy sem mentünk a hátra lévő kilométereken. Figyeltem arra, hogy a mögöttünk érkezőket ne tartsuk fel, lestem a tükröket, hogy utolérnek e? Összességében nem voltunk szomorúak, mert a legfőbb vágyam teljesült, a hosszú szünet után sikerült teljesítenünk a csöppet sem könnyű Kazincbarcika Rallye teljes versenytávját, átgurulhattunk a céldobogón, és ennek nagyon örültünk.

A meleget hogyan bírtátok?

Az valami brutális volt. Az első körben sem fáztunk, de az még úgy, ahogy elment. Beöltözve mentünk ki a szervizből, teljesítettük az első szakaszt, ahonnan csak három kilométerünk volt összesen a felsőkelecsényi rajtig, arra a rövid időre nem vetkőztünk le. Szuhogyig gyakorlatilag teljes menetfelszerelésben ültünk a forró kocsiban, a legmelegebb második körben én azt hittem, hogy ott halunk meg. Ehhez képest, visszagondolva a versenyre meglepődtem, hogy mennyire jól bírtam fizikailag ezt a komoly megpróbáltatást. Persze azért megéreztük mi is a meleget, estére nagyon elfáradtunk.

A visszatérés megvolt, hol tervezitek a folytatást?

A Vértes Rallye-n szeretnénk rajthoz állni, de ha az valamiért nem jönne össze, akkor a szeptemberi Pécs Rallye a következő bejegyzés a versenynaptárunkban. Maradjunk annyiban, hogy a legközelebbi aszfaltos, Rally2-es bajnoki futamon mi is ott leszünk a rajtvonalnál.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!