Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_524Györkő Józsi és Molnár Zsolti a Baranya Kupán ült össze először versenyezni és Zsolti életének első Rallye2-es gyorsasági szakaszán rögvest repítettek a Hondájukkal egy kategória első időt. Józsi örült is ennek, így tervezte, de vasárnap már a gumik is alaposan befolyásolták a teljesítményüket, ám a bronzérem így is a srácokhoz került. A Rallye2 Bajnokság Józsi számára Komlón ugyan véget ért, de már gőzerővel a 2017-es esztendőre összpontosít, amikor szeretne… De mit is? Arról az interjú végén talán többet tudhatunk meg Györkő Józseftől.

Rallye2.hu: Rendkívül rövid volt a felkészülésre fordítható idő a Baranya Kupa előtt, és még navigátort is szerezned kellett.

Györkő József: Zsoltival szerencsére már régebbről ismertük egymást. Én megkérdeztem, hogy van e kedve jönni, ő rábólintott, megcsinálta a Rallye2-es licencet, mert eddig csak MARB futamokon navigált, ezzel minden akadály elhárult az indulása elől. A Székesfehérvár Rallye-n olyan „gyorsan” mentünk, mint az olajozott Isten nyila. 🙂 De szerintem jobb, ha bevalljuk inkább, hogy sehogy, mert oltári gyengén sikerült az a verseny, lassan autóztunk. Ezért semmi baj nem volt a kocsival. Meghúzgáltuk a csavarokat, szokásos revízió, aztán Komlón még lecseréltük a kötelező matricákat és már rajtra kész is volt a Hondánk.

Rallye2.hu: Bekezdtetek szombaton, a fehérvári betlizésnek nyoma sem volt.

Györkő József: A prológot már előzetesen is úgy terveztem el, hogy csak végig gurulunk, nem akartam sem odacsapni, sem tönkre tenni az autót, mert közvetlenül utána már várt ránk egy gyorsasági, a Camping-Árpádtető szakaszon. Ezt a szakaszt megnyertük, egy kicsi előnnyel a birtokunkban térhettünk nyugovóra szombaton. A győzelem tudatos volt, ezt én már a verseny előtt így terveztem. Szerettem volna egyet villantani, tudtam előre, hogy a sok emelkedőn hátrányban leszünk a Citroenekkel szemben. Ha lett volna még nekünk is két gyorsasági aznap este, akkor lehet, hogy ki tudtunk volna építeni akár egy megnyugtató előnyt is. Talán… De ezt már soha nem tudjuk meg.

Rallye2.hu: A második nap összességében nem volt annyira rossz nektek, szép az a harmadik hely az erős hatos géposztályban.

Györkő József: Vasárnap, megpróbáltam újra meghúzni a kezdő szakaszt, úgy gondoltam, ha el tudom kapni a citroenes társaimat, akkor az lélektanilag is jó lett volna és eredménynek sem lett volna utolsó. De nagyon elkezdtek fogyni a gumik, mert ez már a negyedik versenyük volt. Egyszer mentek Ausztriában én pedig Miskolcon, Székesfehérváron és itt Komlón használtam őket. Örültünk, hogy kibírták a célig. Az eredményünkkel összességében elégedett vagyok, mert a gyorsaságikon pár másodperc eltéréssel értünk célba, ami azt jelenti, hogy ennyi volt bennük, sokkal jobbat nem tudtunk volna elérni ezekkel.

Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_332

Rallye2.hu: A kopott gumik miatt nem keveredtetek kalandokba?

Györkő József: Nem. Mondhatni, hogy kellemesen csalódtam bennük, főleg úgy, hogy újonnan sem ezek lettek volna az ideális választás a komlói pályákra. Mindenki 5-össel és 7-essel ment, mi pedig 7-essel és 9-essel, ami a délutáni nagy melegben nem volt a legjobb. Nem éreztem drasztikus csúszást, ami pedig volt azt tudtam kontrollálni.

Rallye2.hu: A Rallye2 Bajnokság Salgótarjánban folytatódik. De számotokra folytatódik e a bajnokság, mi szerepel a versenynaptáratokban?

Györkő József: Nekem konkrétan a munka. De az jó sok. Úgy döntöttem, hogy kihagyom az év utolsó két futamát, ami számomra azt is jelenti, hogy, Komlón véget ért az idei évadom. A negyedik helyet úgy tűnik, hogy így is megszerezzük a géposztályban, – 20 pont az előnyünk az ötödik helyezett előtt – amire egy ilyen erős csoportban, a sok kemény Cirtoen C2R2 ellenében szerintem büszkék lehetünk. Megtiszteltetés volt a srácokkal versenyezni. Szerettem volna dobogóra állni, de ezt a gondolatot el kellett engednem. 2017-re vannak tervek, beszélgettem egy talpig úriemberrel az elképzeléseimről, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Államtitkok sorát sérteném, ha most egyebet mondanék. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!