Szenzációsan kezdte a Veszprém Rallye-t Gyarmati Ariel és Kocsis György. A siófoki versenyzőpáros rögvest letette a névjegyét, mivel Kislődön, a nyitó szakaszon azonnal repesztettek egy abszolút időt, de sajnos a második szakasz rajtjában a Mitsubishijük féltengelye bedobta a törölközőt, eltört, ezért a srácok fel is adták a további küzdelmeket. Arielék már a Baranya Kupára készülnek, ami augusztus elején, Komlón lesz és ott szeretnék visszaszerezni a bajnokságban a vezető helyüket. Gyarmati Ariellel beszélgettünk.
Rallye2.hu: Sikerült e tesztelnetek, valamint jól felkészíteni az autót a Veszprém Rallye-ra?
Gyarmati Ariel: A veszprémi verseny előtt egy rövidke tesztet iktattunk be a felkészülési programunkba, ahol kiderült, hogy nagyon kemény rugók vannak a murvafutóművünkben, emiatt nem tudtuk tökéletesre hangolni a Mitsubishinket. Azt mondom inkább, hogy kihoztuk a maximumot a rendelkezésünkre álló lehetőségekből. Nagyon megtetszett az autó vezethetősége murván, mert az állandó, direkt négykerékhajtás, ilyen erős motorral nagyon élvezetes tud lenni belülről nézve. Pontosan ezt tapasztaltuk és éreztük azon az egyetlen gyorsaságin, Kislődön, amin végig tudtunk menni.
Rallye2.hu: Sokat nem kellett használnotok sajnos az itinert. Jól sikerült felírnotok a pályákat?
Gyarmati Ariel: Részünkről jól sikerült a tréning, mivel a több mint egy évtizedes versenyzői tapasztalatunknak segítségünkre volt a pályafelírásban. Viszont nem tudom, hogy mi lenne a megoldás arra, hogy a szakaszokat egy kicsit tempósabban is fel lehessen írni. Sok baleset keletkezett abból kifolyólag, hogy maximum 50 km/órával lehetett autózni a pályabejáráson. Nem lehet egy szakaszt 50-el felírni, amikor a versenyen 160-170 kilométeres sebességgel fog rajta közlekedni az ember. Akinek kevesebb a tapasztalata az nem fogja tudni és/vagy látni az összefüggéseket. Még tapasztalt párosoknál is becsúszhat egy-egy hiba, ami a versenyen, versenytempóban kőkeményen megbosszulja magát.
Rallye2.hu: Erre már többen is panaszkodtak, de még senkitől sem kérdeztem meg, te leszel az első. Véleményed szerint, mennyi lenne az a sebesség, amivel rendesen fel lehetne írni a pályákat?
Gyarmati Ariel: Ez nem mindig határozható meg pontosan. De ha 90-100 km/órát engednének a szabályok, azzal már lehetne úgy nagyjából érezni, hogy hogyan mozog a versenyautó a szakaszon. Egy utcai autó, utcai gumival ennél a sebességnél már ad rálátást, hogy miként érkezik meg egy kanyarba a versenyautó, hogy fordul el, egy bukkanó előtt mennyire kell megfékezni. De 50-el ezt nem lehet rendesen felírni.
Rallye2.hu: Egyetlen gyorsaságin tudtatok versenytempóban autózni, Kislődön. Hogy emlékszel rá vissza?
Gyarmati Ariel: Remekül sikerült és vártuk is. Ahogy mondtam, a teszten tetszett nagyon az autó viselkedése, élvezeteset autóztunk rajta. Nem vállaltunk semmilyen kockázatot, biztosat autóztunk. Próbáltunk a lehető legkevésbé keresztbe menni, és ebből egy elég jó, abszolút első idő kerekedett, mégpedig 8:20:3 perc, pontosan 8 másodperccel előztük meg Hevesi Pistiéket, akik sajnos szintén nem értek célba, amit őszintén sajnáltunk. A megszerzett előny egy picit megnyugtatólag hatott ránk.
Rallye2.hu: A lendület nem tartott sokáig, már a második gyorsasági rajtjában eldőlt, hogy fel kell adnotok a versenyt.
Gyarmati Ariel: Valóban nem tartott sokáig az örömünk. A második gyorsasági rajtjában eltört a féltengelyünk, ezért kiállni kényszerültünk.
Rallye2.hu: Ki tudtatok jönni, vagy Ruszó Krisztiánékhoz hasonlóan nektek is végig kellett, néznetek a versenyt?
Gyarmati Ariel: Azt a megoldást választottuk, hogy nagyjából a pálya feléig elgurultunk, lassan, etap tempóban és ott félre álltunk egy rádiós pontnál. Tudtunk volna folyamatosan tovább menni, csak nem akartuk feltartani a mögöttünk rajtolókat. Ez a szakasz különösen porzott, erdőben volt és nem akartuk elrontani a problémánk miatt vetélytársaink versenyét, sem a porral sem a lassúságunkkal. Lement a mezőny és utána mi is legurultunk a pályáról. Ekkor láttuk igazából a pálya mentén a hatalmas baleseteket illetve a kicsi a rakás című „játékosokat”. Sajnos ennyi volt. Trailerre raktuk az autót. Készülünk a következő versenyünkre.
Rallye2.hu: Ami ugye Komlón lesz. Hol tart a felkészülésetek a Baranya Kupára? Fogtok e tesztelni a verseny előtt?
Gyarmati Ariel: Jelenleg is tart az autó felkészítése, ezért tesztelni még nem tudtunk, de reményeink szerint Baranya Kupát megelőző pénteki Pirelli teszten tudunk menni. Itt gumiabroncsokat is akarunk majd tesztelni, de azt is a céljaink közé soroljuk, hogy az autónkat még jobban magunkra tudjuk hangolni. Addig még a nagyon kemény rugóinkat lágyabbra akarjuk cserélni, ami által remélem még kezelhetőbbé válik majd az autónk és nem fog annyira pattogni a tempós részeken sem.
Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennél elégedett Komlón?
Gyarmati Ariel: Most, hogy kiestünk a Veszprém Rallye-n kénytelenek voltunk átadni a vezető pozíciónkat a bajnokságban Domonkos Laci barátunknak. Mi ketten, Laciékkal nagyon elhúztunk a bajnokságban. De ahhoz, hogy Laciékat megelőzve mi nyerhessük a bajnokságot meg kell nyernünk a Baranya Kupát és a Mecsek Rallye-t is. Egy picit sem hibázhatunk. A versenyért járó maximális pontszám mellett a power stage-ért járó pontokat is be kell gyűjtenünk.
Rallye2.hu: Célba kell érnetek ugye biztonságosan, mert pontot csak a futam végén osztanak. De a leggyorsabbnak kell lennetek a győzelemért. A biztonság és a nagy tempó nem mindig jár kéz a kézben…
Gyarmati Ariel: Egy egészséges kockázatot mindig vállalni kell az embernek, minden versenyen. De ettől többet ezúttal sem szeretnénk vállalni. A mecseki pályákat Laciék és mi is elég jól ismerjük, ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas csatáknak nézünk elébe a hátra lévő versenyeken.
Salánki Gábor