Ruszó Krisztián és Geró Gábor a Győr Rallye után elmondhatja magáról, hogy 2023-ban ők az ORB2 első bajnokai, pontosabban kupagyőztesei, de Diósgyőrben tovább szeretnék gyarapítani az éves éremgyűjteményüket. Geró Gáborral beszélgettünk.
Egerben jól szerepeltetek, majd a két hónapnyi szünet után jött Győr, aminek a környékén mostanában nem sokszor jártatok. Milyen tervekkel vágtatok neki az évad ötödik versenyének?
A legfontosabb az volt, hogy célba érjünk, aztán a rangsorunkban az a kitétel szerepelt, hogy mindhárom fronton, a lehető legjobb helyezésekkel guruljunk fel a céldobogóra. A pályák ismeretlenek voltak, csak a Rába Ringen jártunk korábban, de az is még a Rali Túrában volt, több, mint egy évtizeddel ezelőtt. Azt nagyjából tudtuk, hogy milyen aszfaltminőségre és szűk visszafordítókra számíthatunk, de pálya nyomvonalvezetéséről, karakterisztikájáról fogalmunk sem volt. A pályabejáráson Tényő, a megengedett 60 kilométeres sebességgel elsőre eléggé szürreálisnak tűnt. Véleményem szerint nem feltétlenül jó az, hogy egy ilyen gyors pályát, amin 160-180-as tempóban lobogunk a versenyen, azt nem engedik szabályos, utcai tempóban, 90 km/órával letréningezni. Ez sokat jelentene a pontos itiner megírásában. Az első szakaszt alaposan el is óvatoskodtuk emiatt, egyértelműen látszott az ott elért eredményünkön.
@rallye2.hu Ruszó Krisztián-Geró Gábor Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Tényő-Ravazd Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
A többi szakasz milyen volt? Hogy sikerült nektek a Győr rallye?
Tényőt az alapos pályabejárásunknak köszönhetően sikerült jól felírnunk, megúsztuk kalandok nélkül még azt a kanyart is, ahol sok versenyzőtársunk árkot járt, megforgott, vagy sajnos kiesett. Mint mondtam nem siettünk, mehettünk volna kicsit gyorsabban is. A Rába Ringre sem mondanám azt, hogy elsőre jó lett, hiszen Krisztiánnak újra rá kellett éreznie a visszafordítókra, ezeknek a technikájára, hogy honnan fordul, hová. Régen mentünk már hasonló jellegű pályán. A győri, City Stage-et jó kezdeményezésnek tartjuk, tetszett, és szerintem sikerült is versenyautóval két körből jól felírnunk a pályát. Ahol tudtuk ott színeztük, igyekeztünk a nézőknek is némi örömöt okozni, a szünetben jó helyről vártuk a folytatást. A kocsival szinte semmi gond nem volt a szervizben, – sőt egész évben sincs problémánk vele – ami volt, azt ezúttal is maradéktalanul el tudtuk hárítani. Szerintem a megbízhatóság is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az év utolsó Rallye2-es futamát ennyire előkelő helyről várjuk majd, mint ahogyan most állunk.
Plusz egy bajnoki címmel a zsebetekben, de erre majd azután visszatérünk, ha mondtál arról is valamit, hogy hogyan sikerült a győri futam második félideje.
A tényői szakasz állapota romlott a második körben, de szerettünk volna rajta ennek ellenére is gyorsulni, bátrabbak voltunk. A Rába Ringen még nagyobb volt az előre lépés, több, mint 20 másodpercet faragtunk le az elsőnek futott időnkből, visszatértek a régi emlékek. Baksai Laciék kiestek a negyedik szakaszon, nem örültünk neki, mert jól mentek. A balszerencséjük folytán, a Lada Kupában a Diósgyőr Rallye-ra akkora előnyre tettünk szert, hogy azt már nem lehet lefaragni. A hibamentes évünknek köszönhetjük ezt az eredményt, minden versenyen célba értünk, ráadásul jó helyen. Ez lehetett a siker titka. Győrben abszolút negyedikek, a P12-ben ezüstérmesek, a Lada Kupában pedig elsők lettünk. Van öröm bennünk a kupagyőzelem kapcsán, boldogok vagyunk, hogy sikerült egy versennyel az évad vége előtt elegendő pontot gyűjtenünk az elsőséghez.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy az évzáró futamot, a hazai Diósgyőr Rallye-t az összetettben, a dobogó harmadik helyéről kezditek meg, és harcban vagytok a bajnoki címért az abszolútban és a P12-es géposztályban is. Mik lesznek a tervek?
Nagyon várjuk a Diósgyőr Rallye-t, egyrészt mert fontos lesz, nagy a tétje, másrészt pedig itthoni futam. Izgultunk is, hogy el ne maradjon. Utaztunk eleget idén, jártunk Győrben, jártunk Nyergesújfalun és Pécsen, sok közeli verseny nem volt idén nekünk. A saját tempónkban szeretnénk majd versenyezni, különösebben nem szeretnénk az esélyekkel foglalkozni, de ha rendben célba érünk, akkor valószínűleg nem lesz okunk a panaszra. Nagy készülődést nem tervezünk, mivel folyamatosan dolgozunk, gyakorlatilag a munkaidőnkből fogunk menni versenyezni is. Krisztián a szabadidejében esténként és hétvégén átnézi az autót, amit kell elvégez, de az már a Győr Rallye végén is biztosnak látszott, hogy nagyobb javítást nem igényel az autó. A pályákat egyelőre nem tudhatjuk, de a kilométerekből úgy gondoljuk, hogy hozzánk közeli, bükki pályák lesznek. Ezekkel képben vagyunk, mindegyiken mentünk már minden irányba, nem olyan zsákbamacska egyik sem, mint a győri szakaszok voltak. Hacsak nem találtak ki a rendezők valami teljesen új gyorsaságit, akkor viszont nem gondolnám, hogy túlzottan nagy előnyünk származna a helyismeretünkből. Igaz a többi gyorsaságit is sokan ismerik már, távolról érkezők is betéve tudják a környéket. Az jó lenne, ha az előkelő helyezéseinket, amiken jelenleg állunk az év végére is megtartanánk, ha már valahogy sikerült kiharcolnunk őket.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük szépen a csapatnak, Alexnak, Marcinak, Baxinak, Szabinak, illetve azoknak a csapattagoknak, akik a verseny előtt segítettek. Jocinak, és mindenkinek, aki bármiben hozzájárult az évünkhöz, vagy a versenyünkhöz.
Köszönjük a Partnereink támogatását, valamint a családunknak a türelmét és a kitartását!
❤️🖤❤️🖤
@rallye2.hu Roszó Krisztián-Geró Gábor Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Győr City Stage Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali