Fekete Gyula és Oláh Róbert sokakat meglepett a jó tempójával 2021 végén, a Kazincbarcika Rallye-n és ez a siker Gyuláékat is arra sarkallja, hogy 2022-ben még többször megméressék magukat a Rally2 mezőnyében. Fekete Gyulával beszélgettünk.

Nem tavaly mutatkoztatok be a Rally2 Bajnokságban, de mégsem mondhatjuk azt, hogy túlzottan régi motorosok lennétek a mezőnyben.

2020-ban gondoltuk úgy először, hogy megpróbálhatnánk a Rally2 Bajnokságot, akkor volt is egy próbaversenyünk, az Eger Rallye-n, ami elég kalandosra sikerült, de mégis eljutottunk a verseny végén a Dobó térre. Sokat tanultunk belőle, és ezáltal Robival is tovább erősítettük a barátságunkat. 2021-ben az Ózd-Eger Rallye-n tértünk vissza és később rajthoz álltunk még a Kazincbarcika Rallye-n is. A tavalyi évünk elég jól alakult abból a szempontból, hogy sokat tudtunk a versenyautóban ülni, mivel a Rally2-es szereplésünk mellett a kunmadarasi rallysprint sorozaton is részt vettünk. Végig csináltuk a bajnokságot, eredményesek voltunk, sok pontot gyűjtöttünk össze a szezonban. A Kazincbarcika Rallye-n talán éppen ennek köszönhettük a jó szereplésünket, nagy örömünkre szolgált, hogy az egyik gyorsaságin abszolút időt sikerült autóznunk, egy másikon pedig 1 tizeddel csúsztunk le róla. Ennek eredményeképp sikerült abszolútban és kategóriában is az élmezőnyben végezni, így az évzáró minden elképzelésünket felülmúlta.

 

Ezen felbuzdulva hogyan tovább?

Idén szeretnénk többet versenyezni a Rally2-ben, ezért minimum négy versenyt tervezünk. Az Orfű Rallye mellett tervben vannak a keleti futamok, az Eger, a Kazincbarcika és az Ózd Rallye-t is beírtuk magunknak a versenynaptárba. A Székesfehérvár-Veszprém Rallye-t, és a murvát szerintem kihagyjuk, a Vértes és a Pécs Rallye sorsát pedig a helyzet alakulásától tesszük függővé. Négyet biztosan megyünk idén. Az elsődleges cél, hogy jól érezzük magunkat, aztán ha jön az eredmény is, akkor átértékeljük a dolgokat.

Az autó készen áll már a bajnokság kezdetére?

Szerintem igen, mivel úgy tettük el a téli pihenőre, hogy teljesen rendben volt a Citroen. Tavaly sok mindent megcsináltunk a kis méregzsákon, ezért egész télen hozzá sem kellett nyúlnunk. A fiúk azért biztos, ami biztos alapon átnézik a napokban, de azt gondolom, hogy nem érhet váratlan meglepetés, készen állunk az évre, illetve az Orfű Rallye-ra is.

 

Versenyeztetek már a Mecsekben?

Robi már igen, magam részéről csak nézőként utaztam a környékre, de a Mecsek Rallye-k alkalmával többször jártam Orfűn is.

Nem lesztek könnyű helyzetben a megerősödött, sok ügyes helyi és jó helyismerettel rendelkező, messzebbről érkező párost felvonultató mezőnyben. Mivel lennétek elégedettek a célban?

A kocsiban ül egy tapasztalt Róka, az autó félig meddig oroszlán, ha én nem leszek nagyon lajhár, akkor megelégednék a 6-os kategóriában az ötödik hely környékén és az abszolút értékelésben a Top10-be érkezéssel. Nagyon erős a mezőny, sok az űrtechnika, ügyesebbnél ügyesebb versenyzőpárosok lesznek ott a rajtvonalnál. Nem lehet kérdés, hogy nagyon fel kell kötnünk idén a tűzálló alsónkat, ha jól akarunk szerepelni az évnyitó futamon, valamint a bajnokság hátralévő részében is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!