Cseke Péter és Csikós Borbála 2021-ben is megtalálta magának a vidámságot a Rally2 Bajnokság futamain, és erőteljesen bizakodnak abban, hogy a megerősödő mezőnyben még nagyobb csaták és még több mókás pillanat vár rájuk 2022-ben. Cseke Péterrel beszélgettünk.
A tavalyi esztendő minden futamán részt vettetek. Hogy emlékszel vissza a 2021-es évadra?
A járványhelyzet miatt szerintem egy kicsit mindenki negatívan állt hozzá az elmúlt szezonhoz, és talán emiatt is alakultak szerényen a nevezési listák. Nekünk összességében egy pozitív esztendő volt a versenyzés szempontjából 2021, jókat versenyeztünk, jó versenyeken vettünk részt, jó évet zártunk. Miután elindítottuk a versenyzői összefogást akadt olyan verseny, például a Salgó Rallye, ami elmaradt a Rally2-nek, vagy más időpontra került, de semmiképpen sem a negatívumokat szeretném kiemelni az elmúlt évünkből. Koncentráljunk kizárólag a jó dolgokra! Az Orfű és Kazincbarcika Rallye kiváló volt, a Vértes Rallye-t is élveztük, egyedül az Ózd-Eger Rallye nem úgy sikerült nekünk, ahogyan azt elterveztük. Az abszolút értékelésben a 12., a P12-es géposztályban az 5., míg a Lada Kupban a 4. helyen zártuk az évet. Azt sajnáltuk egyedül, hogy alacsony volt tavaly a részvételi kedv, nehéz volt azt mondani, hogy nagy és népes csapat jött össze 2021-ben, a Rally2-ben.
Mit terveztek 2022-re?
Úgy néz ki, hogy az elmúlt évre idén rácáfol az élet, sokan akarnak a Rally2-ben versenyezni, ezt pedig annak is betudjuk, hogy az illetékesek miután meghallgattak minket, meg is értették azt, hogy mit szeretnénk. A versenynaptárt, és úgy az egész bajnokság tervezetét a javaslataink szerint igyekeztek formálni. Ezt értékeljük, és örülünk annak is, hogy a Rally2 Bajnokság versenyzőinek is lesz idén murvás futam, ilyenünk tavaly ugyanis nem volt. A murva adja meg a rallye savát borsát, nélküle olyan, mintha pályaversenyzők lennénk. Tetszenek a versenyhelyszínek, a formálódó kemény brigád pedig különösen izgalmassá teheti a ránk váró kihívásokat. Látványos a létszám emelkedése, és a hírek szerint elismert párosok érkeznek hamarosan a mezőnybe. Úgy érzem, hogy felköthetjük a gatyánkat, de így lesz ez jó. Minél többen leszünk, annál nagyobb lesz a buli. A terveink szerint a legtöbb versenyen szeretnénk részt venni, reméljük a büdzsénk megengedi majd ezt nekünk. Orfűn biztosan ott leszünk, és az Eger Rallye-t sem akarjuk kihagyni, mert szeretjük az egri szakaszokat.
. A Veszprém Rallye-ra is készülünk, annak ellenére, hogy az autónk mindig megsínyli a lőtereket és társait, ám a hazai futamunkat nem szeretnénk kihagyni. Mór szintén közeli verseny nekünk, minden bizonnyal ott leszünk Vértes Rallye-n. Ózd és Kazincbarcika nagyon távol helyezkedik el tőlünk a térképen, azok lennének a legdrágább versenyek, ha úgy alakul, hogy valamit el kell engednünk, akkor ezek közül a helyszínek közül fog várhatóan kikerülni az „áldozat”. Kazincbarcikán fantasztikusan éreztük magunkat, szívünkhöz nőtt, de Ózdon még az életben nem sikerült jól szerepelnünk. Utóbbi futam már bizonyítottan mumus nekünk. Ettől függetlenül, ha tehetjük, akkor ezeket a versenyekre is elutazunk.
Hogy áll az autótok?
A VFTS-ünk most úgy tűnik, hogy egyben van, kapott két új ülést és már a gépkönyvet is megszereztük 2022-re. A motor igényelt némi gondoskodást, nagyrevízión esett át a holtszezonban. Ezután valamivel erősebb lett az autónk, a mutatók alapján nagyon jó a Ladánk. Kipróbáltuk, jó vele menni, de majd versenykörülmények közt fog igazából kiderülni, hogy milyen munkát végeztünk. A fékpadon jól muzsikált, nekem tetszenek a görbék, bízok benne, hogy a versenyeken is megtapasztaljuk majd a változást.
Erre leghamarabb az Orfű Rallye-n lesz lehetőségetek.
A műszaki vizsga van hátra, és utána akár indulhatunk is az évnyitóra. Ha szerencsénk lesz Écsre, a RábaRingre el tudunk még menni Orfű előtt egy tesztversenyre. Ez egyfelől megnyugtatna a következő heti futam előtt, hogy rendben van az autó, jó versenyünk lesz Orfűn, de az idő rövidsége miatt a teszt hordoz is magában némi kockázatot. Nem szeretnénk, hogy bármi váratlan történjen, éppen ezen megy a huzavona. A tesztelés mindig kritikus téma, nem igazán szokott sohasem összejönni.
Mit vártok az évnyitó versenytől? Ismerősek a pályák?
Nem! Újdonság lesz mind a két gyorsasági az Orfű Rallye-n, mert ebben a formátumban még soha nem mentünk rajtuk. De szerintem lesznek ezzel még így rajtunk kívül egy páran, mert kerestem a szakaszokról videót az interneten, ám legnagyobb meglepetésemre ott sem nagyon találtam semmit, nemhogy a saját felvételeink közt. A környéken már versenyeztünk, közel ezeken a gyorsaságikon is versenyeztünk már, de mégsem teljesen ezeken, és pláne nem ebben az irányban. Nagyon kemény mezőny lesz, jó versenyre számítok.
Szerencsére megmaradt a tavalyi P12-es géposztálynak a magja, ehhez jönnek a jó nevű Rally3-as párosok és az egykori Rally1-es, valamint Rali Túra versenyzők. Nem pozicionálom sehová magunkat. Ha vicceskedni akarnék, akkor azt mondanám, hogy mindenkit cipóra verünk pár hét múlva a Mecsekben. 🙂 😉 Ha viszont komoly válaszra vágysz, akkor elárulom, hogy nekünk az a célunk, hogy versenyezzünk egy nagyot, mindenki érezze jól magát, mókázzunk reggeltől estig, jó szájízzel, egymást ugratva, igazi csapatként érjen el az összes versenyzőtársunk a céldobogóig. Nekünk amúgy is nagyjából erről szól a versenyzés.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük a támogatást „A Nyolc, vagyis Nekünk Nyolcnak”