Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_191A klinikai halál állapotából hozta vissza Subaru-ját Fekete Dani, aki ezúttal Csurja Jánossal a jobb1-ben vágott neki a Miskolc Rallye gyorsasági szakaszinak. Egerben még rengeteg sebből vérzett az új autó, Dani úgy érezte, hogy a „szenzációs” fékeknek köszönhetően egy holland fapapuccsal akarja lassítani a kocsit, de Miskolcon már jobb volt a helyzet, ám Daniék azért itt is alaposan megküzdöttek a technikával. Fekete Danit kérdeztük, arról, hogy milyen volt a Rallye2 mezőnye előtt előfutóként róni a kilométereket Miskolcon.

Rallye2.hu: Új fékeket terveztetek beépíteni a Subarutokba, a Miskolc Rallye-ra, ezen felül tudtatok e még valamit újítani a versenyautón?

Fekete Dániel: A fékeken, valamint a kötelező teendőkön kívül tulajdonképpen semmivel sem készültünk. Annak is örültünk, hogy a fék elkészült. A teszten sikerült féket varázsolni az autóra, aminek nagyon tudtunk örülni. Annyira rosszak voltak eredetileg a fékek, hogy mi már attól is boldogok voltunk, hogy egy középszer beállítást találtunk. Már erre is azt hittük, hogy ez a legjobb, ami lehet. Pedig dehogy! Egyébként ez is elfogyott a verseny közepe táján. Állítgattuk mi ott folyamatosan, de áttörő sikert a Miskolc Rallye után, itthon értünk el. Teljesen átállítottuk a féket a másik oldalra és rögtön megjött a valódi ereje. Most már olyan bitang erős fék van az autón, hogy ki tudnánk fejelni a szélvédőt. 🙂

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_001

Rallye2.hu: Jól alakult a versenyetek, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az előfutásotok?

Fekete Dániel: Annak kifejezetten örültem, hogy Lyukóbányán nem kellett mennünk, mert az nem a kedvencem. Nem rossz szakasz, de mégsem rajongok érte. Közel van Miskolchoz, ez egy nagy előnye. De ezek a mostani pályák tetszettek, hihetetlenül jó volt mindhárom, ám az aránylag ismeretlen, új autóval azért tartottam egy kicsit tőlük a saras részeken, például Mályinkán. Még előfutóként is. Nem indult jól nekünk a szombati nap. A baj akkor kezdődött, amikor az első szakaszon a turbo „lerúgta” az intercooler csövét. Éppen csak, hogy le tudtunk evickélni a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt gyorsaságiról. Sok ideig kellett szerelnünk az utcán, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy innen egyenesen visszmegyünk a szervizbe, megjavítjuk a kocsit, bevárjuk a mezőnyt és ezután vágunk neki a második körnek. A terv bevált, csak nagyon hiányzott a három kimaradt gyorsasági szakasz. Mert Bükkszentkereszten csak legurultunk. A második körben kezdhettem el igazából ismerkedni az autóval, ekkor éreztem meg, hogy miként viselkedik a Subaru, amikor megcsúszik a tempósabb részen, a sáron. Kelllett nagyon az ilyen jellegű tapasztalat. Hát most a murván hamarosan gyűjthetünk még remélen jó sokat. Murván majd biztosan sokat megtudunk az összkerék hajtásról.

Rallye2.hu: Ezek szerint a Szombathely Rallye lesz a következő versenyetek.

Fekete Dániel: Igen. Most arra készülünk. Várjuk az új futóművet, remélem megérkezik időben, mert akkor sokkal szélesebb mosollyal az arcunkon tudunk majd autózni. A pályák régi ismerőseim, mentem már rajtuk, ám még az életben nem értem célba a vasi szakaszok után. Többször adtam már fel a versenyt úgy, hogy éppen az élen álltunk, legutóbb pedig kukásra törtük a versenyautót a Szombathely Rallye-n. Hát most szeretnénk célba érni, lehetőleg anyagi károk nélkül.

Rallye2.hu: Szombathelyen visszaül melléd Fekete-Tóth Gabi, vagy újra Csurja Jani diktálja majd az itinert?

Fekete Dániel: Valószínű, hogy egyik tipped sem jó. 🙂 Úgy áll most helyzet, hogy a kollégám és barátom, Harsányi Zsolti olvassa majd nekem az itinert az Iseum Rallye-n. Zsolti tapasztalt, ügyes pilóta és navigátor is egy személyben, biztos vagyok benne, hogy egy szenzációs versenyt gurulunk együtt a Subaruval május utolsó előtti hétvégéjén a Rallye2 Bajnokság mezőnye előtt.

Salánki Gábor

Jánosa Ákos szponzorok

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!