A téli szünetben alaposan megerősödött és megsokasodott a Rally2 Bajnokság mezőnye, ami már az Orfű Rallye nevezési listáján is jól látható szabad szemmel.
2021-ben a járványhelyzet miatt, a márciusi időpontról áprilisra kellett halasztani a Rally2 Bajnokság nyitányát, de a kedvezőbb időpont ellenére is mindösszesen 24 páros indult el a mezőnyben. A 24-es két száma az idei évre helyet cserélt, így 2022-ben az éles mezőnybe 42 nevezés érkezett. Ehhez jön még még négy előfutó, köztük a közönségkedvenc Bayer Péterék a Lada Nivájukkal, ők fogják Orfűn felvezetni a csaknem megduplázódott Rally2-es mezőnyt. De kik lesznek ott a rajtvonalnál? A 2021-es szezon abszolút bajnokai Ifj. Fogarasi Attiláék természetesen nem hiányozhatnak a névsorolvasásnál, mint ahogy a tavalyi esztendő második és harmadik helyezettjei, Ruszó Krisztiánék és Zsebe Gáborék sem. A 6-os kategória és a 2WD Kupa elsőségét megszerző Péter Pálék szintén a gázra lépnek Orfűn, így a P13 kivételével minden kategóriában indul az aktuális bajnok, és velük együtt több dobogós helyezett is tiszteletét teszi az évnyitó, mecseki viadalon. A jó hír tehát az, hogy a 2021-es bajnokság gerincét adó párosok maradtak a Rally2-ben, és melléjük érkeznek a feltörekvő fiatalok és korábbi évek abszolút és kategória bajnokai.
A bajnokok közül mindjárt meg kell említenünk a 2014-es abszolút első Jobbágy Péteréket és a 2018-as győztes Krehlik Nándorékat, – utóbbiak valószínűleg Egerben indulnak először – akik Lada VFTS-el jelentkeztek a brutálisan erős P12-es géposztályba. Nem csak az összetettben, hanem az 5-ös kategóriában is szeretne Ifj. Fogarasiék babérjaira törni Hondájával Neukirchner András, aki 2016-ban csak egy hajszállal maradt le az összetettben az aranyéremről. A Rally3 korábbi bajnokainak, Janovich Rolandéknak nem úgy sikerült a 2021-es évük, ahogy eltervezték, így rengeteget dolgoztak télen az autón, hogy a csorbát idén kiköszörüljék, az orfűi nevezési listáról azonban ők még hiányoznak. Sokak kedvencei, Ruszkai Attiláék és Simon Györgyék egyaránt régen jártak már a Mecsekben, most ők is itt kezdik meg a szezont. Tavaly nem láttuk a Rally2-ben a Fábián testvéreket, Orfűn már Donáték és Dánielék is indulnak, pont úgy, mint Géringer Zoltánék, Cseke Péterék, vagy Baksai Lászlóék. A rengeteg Lada mellett a mezőnyben 10 darab R2-es autó is rajthoz áll, a 6-os géposztályban. A sort természetesen a Rally2 Bajnokság egyetlen állandó női pilótájával Krajnyák Petrával illik nyitni, aki a már megszokott Ford Fiesta R2T-t fogja hajtani a 4 Citroen C2R2Max és az 5 Peugeot 208 R2, valamint a 6-os géposztály többi versenyzője közt. A 208 R2-es versenyzőpárosok névsorát színesítik Spindler Jenőék, Stider Zoltánék, Tellér Antalék, Mészáros Zsolték és a BMW után Peugeot-ra váltó Szilágyi Gézáék is. Az 5-ös kategóriában a Budapest-Bamako Rallye elhalasztása miatt rajthoz tudnak állni Bartha Nándorék, de Bencs Zoliék nélkül sem kezdődhetne el a Rally2 Bajnokság. A P13-ban mindössze három duó áll majd oda a starthoz szombaton, Kókai Gáborék, Hinger Dávidék, és Domink GT-ék személyében. Az idei év elején újra éledő P14-es kategóriába, más néven a BMW Kupába értelemszerűen csak BMW-kkel lehet nevezni, ám ide csak Denkovics Tamásék és Seben Jánosék jelentkeztek, ami a BMW Kupa iránti előzetes érdeklődést látva több, mint meglepő.
Hallani olyan híreket, hogy többen nem készültek még el az autójukkal, így reméljük, hogy joggal bizakodunk abban, hogy Egerben már a P14-ben is jobban felpezsdül az élet. Ha ennyi ütős név nem lett volna még elég, akkor van még néhány a tarsolyunkban! Mindjárt itt vannak Geiger Mátéék, Kállai Tamásék, Szombathelyi Péterék, Nagy Dávidék, Csapó Rolandék, Rónavölgyi Endréék és még sorolhatnánk sokáig azokat, akik akár a végső győzelemre is esélyesek lehetnek, de egy remek kategóriaeredményre szinte garantáltan jók bármikor. Az idei év egészen biztosan nagyon erős lesz a Rally2-ben, az első 10-15 helyért késhegyre menő csatákat fognak vívni a versenyzőpárosok, azt a rajt előtt is teljes biztonsággal kijelenthetjük.
A Rally2 Bajnokság mezőnyére három körben, összesen hat gyorsasági szakasz vár az évnyitó Orfű Rallye-n, amit március 18-19-én rendeznek meg Orfűn, és környékén. A 76,26 kilométer alatt háromszor száguld majd végig a mezőny az Abaliget-Árpádtető, valamint a Kővágótöttös-Hetvehely gyorsaságikon. Az időterv szerint a 201-es rajtszámmal Ifj. Fogarasi Attiláék szombaton reggel 7:15 órakor rajtolnak el Abaligetről, majd a célba, a Pécsi tó partjára 16:08-ra várják az Orfű Rallye győztesét a rendezők és a szurkolók.
Rallye2.hu – Salánki Gábor