A szerencse is a Popovics – Leutsch – Peugeot 306 S16 trió szegődött a 2010. Szeptember 25-26-án megrendezésre került Akácmézes Komló Rallyen, ahol abszolút 3-ik és kategória 2-ik helyet szerezték meg.

A szombati nap a pályabejárással és a technikai átvétellel kezdődött versenyzőpárosunk számára. Délután a Komló belvárosában rendezett prológon kicsit megmutathatták magukat a nézők számára is. A belváros közepén kialakított pálya szűk és szlalom jellegű volt, ami annyira nem fekszik az autónak, viszont ennek ellenére azért szépen sikerült végigmenni. A másnapi történésekről Popi nyilatkozik: „Vasárnap a várakozásoknak megfelelően esős versenyben volt részünk. Valahol reménykedtem is benne, mert eső és intermédia gumikból jól álltunk. Szerettem volna ilyen körülmények között még több tapasztalatot szerezni. A várható időjárást figyelembe véve írtuk fel a pályákat, különös tekintettel a csúszás és ködveszélyesebb helyekre. Így aztán komoly tempóban és mégis biztonságosan tudtuk haladni, igaz azért akadt pár kaland. Az első gyorsaságin a tempó nagyon jó volt, de sajnos a pálya végétől kb. 2 km-re jobb első defektet kaptunk. Innen minden balos kanyar bevétele komoly kihívás lett, de ettől még sikerült egy jó tempót autózni, ami az időeredményeken is megmutatkozott, abszolút 3-ik időt sikerült elérnünk. Viszont az ezt követő két gyorson már nem lehetett túl sokat vállalni, mivel nem volt több pótkerék az autóban. A harmadik gyors is komoly kihívást hozott, mert az első szélvédő teljesen bepárásodott, így szinte teljesen vakon mentünk végig. Majdnem sikerült is egy visszafordítóban árokba esni, de a kézifék és a padlógáz megmentett.  🙂 A második körben sikerült gyorsulnunk és kihasználni az intermédia helyett felrakott esőgumikat. Túl sokat nem kockáztattunk, de így is sikerült egy jó tempóban mennünk, amit élveztünk is. Végre megoldódott a párásodás, a szerviz szerzett nekünk páramentesítő kendőket, ami kitűnően működött, nem úgy, mint a levegő áramoltatás a szélvédőre. Harmadik körben megpróbáltunk lapot húzni 19-re. Majdnem bejött. A 7-es gyorson, a Remeteréten az erősen szakadó esőben gondoltuk kihasználjuk az új esőgumik előnyét és letoljuk, ahogy kell. Nagyon jó tempóban haladtunk egészen a Lapis utáni kb. 6-ik kanyarig, ahol egy tempós balosban negyedik fokozattal és akkor mintha kihúzták volna a szőnyeget alólunk. Szerencsénkre az úton maradva pörögtünk majdnem egy teljes fordulatot és csak kicsit esett be a hátulja az árokba, ahogy megálltunk. Gyorsan indítottunk és már száguldottunk is tovább, igaz óvatosabb tempóban. A meglepetés a célban ért minket. Az elveszett kb. 15 másodperc ellenére is abszolút 4-ik időt értünk el. Minden jó, ha a vége jó. Biztonságos és egyre gyorsuló tempónknak köszönhetően végül az abszolút 3-ik helyen végeztünk. Kategóriában sikerült megszereznünk a 2-ik helyet. Nagyon örülünk az eredménynek. Életem legjobb helyezését értem most el, mint pilóta. Ami jól látszik, hogy nagyon ütőképes és megbízható trió vagyunk. Reméljük sikerül elég szponzort találnunk a jövő évi teljes bajnoksághoz, és akkor még szebb eredményeket is felmutathatunk majd. A most következő hónapok már ezen célok fényében fognak telni komoly szponzor szerzési munkával. Reméljük a legjobbakat.”

Köszönjük támogatóinknak a segítséget:


AGIP benzinkutak – Nagykanizsa, Geo-Hidro Drilling Kft., Zeus Autómosó és Sportkifugók, Óbuda Gumi Kft, H-Ear Kft, Ister-Hidrotechnika Kft., Kanizsa Rádió, Dekor Reklám Stúdió, Culligan Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!